Képviselőházi irományok, 1875. I. kötet • 1-48. sz.
Irományszámok - 1875-12. Simonyi Ernő és társai válaszfelirati javaslata
12. szám. 31 Ijesztő' mérvben terjed a vagyoni tönkrejutás, az ország lakóinak vagyona, a földbirtok rohamosan kerül idegenek kezébe, kiket sem a szülőföld iránti kegyelet, sem a multak történelmi emlékei, sem családi vagy rokoni összeköttetések e hazához nem csatolnak. A hitel hiánya, a nehéz pénzviszonyok és a súlyos adók terhe alatt keletkező iparunk csirájában elfojtatott, így például czukor- és szeszgyáraink, melyek már is némi lendületet vettek, nem lévén képesek sem ezen nehéz viszonyokkal megküzdeni, sem a mieinknél sokkal kedvezőbb körülmények és jobb hitelviszonyok közt olcsóbb pénzzel dolgozó szomszéd országok s tartományok gyáraival versenyezni, legnagyobb részben kénytelenek voltak munkájukat megszüntetni vagy csekély mérvekre leszállítani. A kisipar, miután súlyosan küzdve a pénztelenséggel, nélkülözve a pangásban lévő íöldmivelós támaszát, versenyzésre késztetve a szomszédországok erős gyáriparaival, egyátalában nem boldogulhat, nemcsak a becsületes munkával járó jogos nyereményre nem nyújt kilátást, de a családok nagy részének életfenntartására is alig képes. Hol a földmivelós pang, hol az ipar nem fejlődhetik és virágzásra nem juthat, hol pénz és hitel nincs, ott a kereskedelem sem nyerhet lendületet. A közlekedési eszközök létrehozása körüli intézkedések voltak egyedül azok, melyek képesek lettek volna kereskedelmünk érdekeit előmozdítani, de e részben is csak a nyers terményekre nézve drága vasúti szállításra fordíttatott minden gond, az ezeknél sokkal olcsóbb vízi közlekedés és a belforgalmat közvetítő kőutak mellőzésével ós elhanyaglásával. — A vasutak létrehozásánál a kormány oly minden terv és rendszer nélkül való eljárást követett, hogy ezek nem egyedül országos érdekek szempontjából, hanem egyes vidékek ós befolyásosabb családok javára és érdekében építtettek. És építtettek oly szédelgő gazdálkodással, melynél a nyerészkedő üzletiség és a magán haszonlesés a közérdeknek nyíltan fölébe emelkedett. Ha az ország pénzügyi és államgazdászati állapotáról annak szellemi fejlődését illető törvényhozási és kormányzati politikára tekintünk, ez eredményeiben talán még annál is aggasztóbb állapotot tüntet fel. 1867 óta ugyan is az országgyűlési többséget képező ós Felséged kormányát támogató párt szakadatlanul a közigazgatási hatalom öszpontositásának a nemzet geniusával és az intézvényes önkormányzattal teljes ellentétben álló politikáját követte. A nemzet ezredéves életével összetört önkormányzati intézmények, az ősi magyar alkotmány alapelvei kiforgattattak, aláásattak s az azokkal merőben ellentétes öszpontositási rendszer irányába tereitettek, a ministeri felelősség illusoriussá tételével. Az utolsó három országgyűlés oly nagy számú és terjedelmű törvényt alkotott, a mennyit békés időben ugyanannyi idő alatt alig alkotott valaha egy alkotmányos nemzet törvényhozása, De mindezen törvények között alig van egy-egy, mely a polgárosodás haladásával lépést tartva, tisztán a nemzet jólétére, a szabadság okszerű kiterjesztésére, a polgárok jogainak biztosítására, szóval az emberiség érdekeinek előmozdítására lett volna irányozva. A józan haladás helyett a határozott hátralépés jellemzi ezen országgyűlések törvényhozási intézkedéseit, mintha a czél az lett volna, hogy az ujabb kor vívmányai fokozatosan eltöröltetvén, a nemzet az alkotmányos önkormányzat helyett a merev öszpontositás és korlátlan uralom kormányzatára vezettessék Vissza. Az ország polgárainak alkotmányos jogai sokoldalulag megcsonkíttattak ós az utolsó országgyűlés már annyira ment, hogy az 1848. V. t« ez. által kiterjesztett választási jogot megszorítva, az ország választó polgárainak jelentékeny részét választói jogától megfosztani nem átalotta. Oly törvényhozási intézkedés ez, melyet hogy népkópviseleten alapult törvényhozás követett volna el, alig mutat fel példát az alkotmányos nemzetek története. A közigazgatás, valamint az igazságszolgáltatás, mely az egyéni ós polgári jogoknak, a tulajdon szentségének és ezzel kapcsolatban az egyéni jólétnek legfőbb biztosítéka, politikai pártczéloknak rendeltetett alá.
