Képviselőházi irományok, 1872. XXIV. kötet • 1021-1053. sz.

Irományszámok - 1872-1050. Az állam és egyház közti viszony rendezése ügyében kiküldött bizottságnak jelentése, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat tárgyában

182 1050. SZÁM. II. „A vallás-szabadságról* a bizottság által benyújtott törvényjavaslat alapelvei. Azon eszméket, mely ele az egész törvényjavaslatnak minden részletein átvonuló alapelveiül szolgálnak, a következőkben foglalhatjuk össze: Az állam minden polgára, illetőleg minden lakosa számára biztosittassék a vallási meggyőződésnek és pedig bárminő vallási hitnek teljes szabadsága, úgyszintén hitének akként való külső kifejezhetése és gyakorolhatása, hogy ezáltal ne sértse se más polgároknak törvényben biztosított jogait s egyéni szabadságait, se az állam intézményeit, polgári kötelességeit. Ez az állami közösségben is valósitható teljes egyéni vallásszabadság (1 — 3. §.) 2. Miután mind az egyéni szabadságnak természetes követménye a társulási szabadság, mind pedig a vallási élet teljes erejével mindig közösségben fejlik ki, s minden vallás épen híveinek egyesületében gyakorolja a társadalomra lcgjótékonyabb hatásait: ennélfogva biztosítani kell a polgároknak azon jogát is, a mely szerint nemcsak egyénileg vallhatnak bármely hitet, hanem annak gyakorlására testületekké vagyis egyházakká szabadon egyesülhessenek, s ezen társulataikban a szükséges testületi jogokkal bírjanak. 3. A vallás szabad jogának egyik leglényegesebb feltétele az lévén, hogy akár az egyéni hit, ~akár a testületben szervezett vallási közélet függetlenné legyen téve minden reá nézve külső idegen hatalom kényszerítő befolyása alól: ennélfogva az állam a vallási élet belső körébe semminemű rendelkezéssel se avatkozzék. A vallási felekezeteknek teljesen önmaguknak kell intézkedhetniök minden a hit vagyis vallás (religio) belső körébe tartozó ügyeikről. Az egyháznak az államtól különválasztása és a „szabad egyháznak a szabad államban" nagy elve, voltaképen abban kell hogy álljon, és helyesen akként valósitható, hogy választassék el a vallási hitköre a jogi és politikai világ körétől; hogy a lehetőségig különittessék el a belső vallási élet a világi államélettől, s egyszersmind a polgároknak ezen akár egyénileg, akár egyházi testületekben gyakorlott vallási élete és tevékenysége biztosittassék a világi hatalomnak minden kényszerítő beavatkozása ellen. Ebben áll a vallásnak és az egyháznak szabadsága. 4. Azonban a hitfelekezetek az által, hogy bár vallási czélokra alakult, de mégis emberekből álló, az államban külsőleg létező s testületi jogokkal, sőt anyagi szükségletekkel bíró társulatokká vagyis egyházakká válnak: ez által, mondjuk, egyszersmind a világi érdekek terére lépnek, bizonyos jogi viszonyba s többféle összeköttetésbe és érintkezésbe jönnek ugy saját tagjaikkal, kik egyszersmind állampolgárok, mint szintén az államban lévő más részint egyházi, részint világi testületekkel, s végre magával a legfelsőb világi hatalommal, az állammal- Nem tagadható annak lehetősége, hogy ezen érintkezések folytán összeütközések támadnak a kü'önböző testületek között, valamint annak lehetősége sem, hogy egyes esetekben valamely hitfelekezeti testület saját vallási életének körén túllépve a világi élet körébe avatkozhatik, s ez által megsértheti vagy az egyes polgároknak polgári szabadságát, vagy magának az államnak szabadságát és souverainitását. Ennélfogva mind az egyház és állam — helyesebben a vallási hit és a politikai élet, — különválasztásának elve szerint, mind a polgári szabadságnak és az államnak érdekéből, valamint egyfelől a fentebb előadott elvek értelmében biztosítani kell a vallásfelekezeteket a hitbeli teljes szabadságról és vallási életük körébe való minden akár állami, akár egyéb külső beavatkozás ellen; ugy viszont a törvényben biztosítást kell nyújtani az iránt is, hogy egy felekezet sem terjeszkedhetik tevékenységében saját vallási életén túl, s mint vallási testület nem avatkozhatik polgári s politikai ügyekbe, továbbá, hogy nem sértheti a körébe nem tartozók vallási életét sem. Egy szóval, a vallás-