Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról

943. SZÁM. 83 kik ezt a törvény szerint kitűzött határidőben nem tették, ez által azt tanúsították, hogy követeléseiket ugy is fedezetteknek tekintik. Az 52. §-hoz. A vagyonelkülönzés által az azt kieszközlő hitelezők és hagyományosok zálogjogot nem szerezvén, kell, hogy a törvény nekik módot adjon, miként követeléseiknek zálogjoggali biztosításáról is gondoskodhassanak. Minthogy az örökhagyó halála hitelezőinek helyzetét nem hosszabbithatja, s minthogy nincs indok arra, hogy a hagyományosok követeléseik biztosítása tekintetében a törvényengedte zálogjog szerzésében akadályozva legyenek, ki kellé a törvényjavaslat ezen szakaszában mondani, hogy általuk a hagyatékhoz tartozó vagyonokra zálogjogot szerezhető ha a törvényben előirt feltételek, melyek mellett általában zálogjogot szerezni lehet, léteznek. Ezen szakasz második pontja összhangzásban van a telekkönyvi rendelet 72. §-ával. Az 53. §-hoz. Azon jogokat, a melyeket a törvény a hitelezőknek és hagyományosoknak követeléseik biztosítása végett enged, az utó-örökösöktől és szükség-örökösöktől sem lehet megtagadni. Habár tehát már a 17. §. jogot ad az utó-örökösöknek és szükségörökösöknek a zárlat kérelmezésére, mivel azonban ott csak az örökösödési bizonyítvány kiadása előtti időről van szó, s a leltározással egyidejűleg foganatosított zárlat az örökösödési bizonyítvány kiadásával megszűnik; a 26. §. pedig csak általában azon esetről rendelkezik, ha a bizonyítványt nyert örökös ellenében mások örökösödési keresetet indítanak, mely rendelkezés tehát a szükség-örökösökre és az utó-örökösökre, különösen az utóbbiakra, nem mindig alkalmazható, és a midőn alkalmazható volna, miután ezen 26. §. esetében a zárlat megengedése szigorúbb feltételekhez van kötve, a szükség-örökösöknek és utó-örökösöknek kellő biztosítást nem nyújt: ezeknél fogva az utó-örökösök és szükségörökösök érdekében czélszerünek látszik, a törvénybe az 53. §. rendelkezéseit is felvenni. Az 54. és 55. §§-hoz. Nagyfontosságú azon kérdés, hogy az örököstársak, az örökhagyó tartozásaiért és az örökséget általában terhelő, tehát valamelyik örökösnek különösen terhére nem rovott hagyományokért minő mérvben, örökrészeik arányában, pro ráta, avagy pedig egyetemlegesen egyik a másikért jótállva legyenek felelősek. Egyrészt a hitelezők érdeke azt hozná magával, hogy a törvénynek vagy az örökhagyónak azon intézkedése, mely az örökhagyó helyébe a több örökös személyében több adóst helyez, a hitelezőre hátrányos ne legyen, tehát ne hozza ezt azon kellemetlen helyzetbe, hogy követelését különböző, s talán egymástól távol lakó örökösöktől legyen kénytelen behajtani; de másrészt nem téveszthető szem elől, miként az örököstársaknak az örökösödési jogviszony természetes felfogásán nem alapuló egyetemleges kötelezettsége reájuk nézve felette veszélyes lehet, az osztályt — a mi közérdekből is kívánatos, majdnem lehetetleníti; mert ha az örökösök megosztoztak s közülök egyik a vagyonukból való osztályrészt elkölti, az adóságokból reá eső részt pedig nem fedezi, akkor ezen hiányt is a takarékos örököstársak lesznek kötelesek fedezni nem csak, hanem ki vannak téve annak is, hogy a hitelező talán csupa boszantásból az egész követelést az örökösök egyikétől fogja követelni, habár a többiek épen olyan fizetésképesek is. Hogy tehát az ellentétes két érdek lehetőleg kiegyenlittessék; a törvényjavaslat megkülönbözteti az osztály előtti és osztály utáni állapotot. Mig az örökhagyó élt, jogai és kötelezettségei az" ő személyében osztatlanul egyesültek s miután a törvényjavaslat 1. §-hoz képest az örökhagyó átszármazható jogai és kötelezettségei a megnyílt örökséget elfogadó örökösökre átszállanak; ebből következik, hogy a míg az örökösök az örökséget 11*