Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról

943. SZÁM. 59 zel kapcsolatosan azon jogszabályon alapul, mely szerint az örökös mindig csak az örökség erejéig felelős, nem tartható fenn. Szükséges tehát az anyagi igazságon alapuló fentebbi jogszabályt egy másik jogszabálylyal egybekapcsolni, mely módot nyújtson arra, hogy a hagyaték állása mindig bizonyítható legyen és szükséges a fentebbi jogszabály alól kivételt engedni azon esetekben, a melyekben az örökös a hagyaték állását bizonyithatóvá tenni elmulasztotta. Ezen jogszabály az, hogy az örökös nyilatkozni tartozik az iránt: vájjon az őt, mint örököst terhelő kötelezettségeket a hagyaték értékére való tekintet nélkül vagy csak a hagyaték értéke erejéig akarja-e átvállalni, mely utóbbi nyilatkozat azután a hagyatéki állás bizonyítására szolgáló leltározás vonja maga után. De szükséges az örökösi nyilatkozat azért is, mivel rendezett jogi államban meg nem engedhető az örökség önhatalmú elfoglalása azon esetekben, melyekben az örökjog több ellentétes érdekű igénylő között vita tárgyát képezi. Ily esetekben az örökséget igénylőknek birói segélyhez kell folyamodniuk ; ennek legegyszerűbb módja pedig az, hogy az örökségi nyilatkozataikat a bírósághoz beadják. Egyébiránt azon rendszer, mely szerint az örökös az örökséget csak az elfogadási nyilatkozat mellett veheti birtokba, a fentebb mondottaktól eltekintve azért is helyesebb az ipso jure öröklés rendszerénél, mert a jog fogalmának s a dolog természetének az felel meg, hogy jogok és kötelezettségek valakire, ennek akarata nélkül, reá ne tukmáltassanak- Igaz, hogy az ipso jure ,öröklés rendszere is segit némileg a dolgon, az által, hogy az örökösnek megengedi, miszerint az átszállott örökséget visszautasíthatja; de épen azon körülmény, hogy kerülő-utakon ezen rendszer is azon eredményre jut, melyet a másik egyszerűen elér, mutatja az ipso jure örökösödés természetellenességét. E mellett gyakorlati szempontból is igazságtalanságnak látszik, hogy az, a ki örökösödni nem akar, a ki magát az örökhagyó jogviszonyaiba való beavatkozástól távol tartja, bíróság előtt visszautasitási nyilatkozatot adni legyen kénytelen. Felhozatik ugyan az ipso jure öröklés indokolására, hogy e mellett a haederitas jacens fi'ctiojához folyamodni nem szükséges, hogy itt az örökös joga az örökség megnyílta után saját örököseire egyszerűen átmegyen, s hogy az öröklési képesség az Örökség megnyíltának időpontja szerint Ítélhető meg. Ámde a két utóbbi indok elenyészik az által, hogy az örökösi nyilatkozat rendszere szerint is megállapíthatja, kell, hogy megállapítsa a törvény, hogy azon esetben, ha az örökös meghal, mielőtt az örökség elfogadása iránt nyilatkozott volna, ebbeli joga saját örököseire szálljon át, s megállapíthatja azt is, hogy az öröklési képesség az örökség megnyíltának időpontja szerint ítélendő meg. A mi pedig az első indokot illeti, ha a törvény megállapitja, miszerint az örökség elfogadása által az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örökösre az örökség megnyíltának időpontjában átszállótoknak tekintendők, akkor a haederitas jacens tekintetében épen ugy áll a dolog, mint az ipso jure öröklésnél. Az egyöntetűség és ezzel kapcsolatos egyszerűség szempontjából nem mutatkozik követendőnek a zürichi törvénykönyv eljárása, mely a törvényes örökösöket ipso jure, a többi örökösöket pedig az elfogadási nyilatkozattal tekinti örökösnek. De ezen megkülönböztetés, mely a necessarius haeresekre vonatkozólag a római jogban is létezik, a mellett, hogy az örökösi nyilatkozat szükségességének egyik főokát, tudniillik a hagyatéki hitelezők érdekeinek biztosítását, figyelmen kivül hagyja; máskülönben sem bir elengedő alappal, mert az örökség birtokbavételének módozata az örökösödés jogczimével nincs oly szoros összefüggésben, hogy a jogczim különbözősége miatt, a birtokbavétel tekintetében, különböző módozatoknak az egyöntetűség rovására való felállítása elegendően indokolható lenne. Az örökség birtokbavételének szabályozásánál kiváló fontosságú még azon kérdés, hogy a bíróságok közreműködése e tekintetben minő körre szoríttassák. 8*