Képviselőházi irományok, 1872. XXII. kötet • 921-939. sz.
Irományszámok - 1872-927. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, az 1875-ik évi államköltségvetés IX. fejezete alatt, „Fiume” költség előirányzatáról - 1872-928. Magyar váltótörvényjavaslat
928. SZÁM. 123 ugyanazon tényre nézve kettős óvás kívántatnék, mi a váltóügylet fogalmával és lényegével homlokegyenest ellenkezik. 34. §-hoz. A váltó forgalmi képességének emelésére általábanvéve nagy befolyással van ugyan az, ha annak átruházási módja lehetőleg megkönnyittetik; e mellett azonban szükséges arról is gondoskodni, hogy a váltóbirtokos, ki hátirat utján jut a papir tulajdonába, forgatmányosi minőségét a lehető legegyszerűbben legitimálhassa. E tekintetben kétségtelenül a k. n. váltórendszabály foglalja el a leghelyesebb álláspontot nemcsak azért, mert e részbeni intézkedései a váltó formális természetének teljesen megfelelnek; hanem azért is, mert felmentik a birtokost attól, hogy ez minősege igazolása végett complicált bizonyítási eszközökhöz folyamodni kénytelenittessék. Miként már kiemeltetett, a k. n. váltórendszabály a birtokosi minőséget egyedül és kizárólag a külső legitimatiótól tesz függővé s mindössze azt követeli, hogy a külső legitimatió a törvény kellékeinek megfeleljen. 35. és 36. §§-hoz. Miután a k. n. váltórendszabály az üres hátiratot mint a váltó tulajdonának egyik érvényes átruházási módját tekinti, szükséges volt a meghatahnazási hátiratot közelebbről meghatározni. Ez történik a k. n. váltórendszabaly 17. czikkében, melyhez lényegileg a tervezet 35. czikke is csatlakozik. Midőn azonban a jelen tervezet alkalmazkodva a k. n. váltórendszabályhoz, a meghatalmazási hátiratot keretébe felvette, ezzel korántsem akarta meggátolni azt, hogy a váltóbirtokos valakit jogai érvényesítésére más módon is felhatalmazhasson ; a^szóban lévő hátirat tehát korántsem tekinthető a meghatalmazás kényszerű nemének. Á mi magát a meghatalmazási hátirat jogi természetét illeti, az egyrészről a közönséges meghatalmazás jellegét veszi fel, másrészről speciális jogviszonyt is létesít; mint meghatalmazás átalábanvéve magánjog szabványai alá esik, tehát az abból eredő jogviszonyok a magánjog elvei szerint nyernek elbírálást; speciális jellegénél fogva pedig, melyet a váltótörvény szabályoz, a forgatmányost kettős minőséggel ruházza fel. A forgatmányos ugyanis egyrészről a váltó tényleges birtokosa, ki fel van jogosítva mindazon cselekvényekre, melyekhez a váltó puszta birtokánál egyéb nem kívántatik; másrészről a forgató meghatalmazottja, kinek jogköre a tervezet 36. czikkében van körvonalozva olyképen, hogy a forgatmányos az ott kijelölt határokon semmi esetben tul nem mehet. Ez okból s mert a 36. czikk a forgatmányost tulajdonképeni hátiratra fel nem jogosítja, következik, hogy ha a forgatmányos a váltót mégis tulajdonképeni hátirattal adná tovább, e hátirat mindössze meghatalmazásnak, illetőleg helyettesítésnek lenne tekintendő. A meghatalmazási hátirat jogi természetéből következik, hogy a forgatmányos, ki nomiue indossantis jár el s a forgatóval jogilag egy személyt képez, kénytelen mindazon kifogásokat eltűrni, melyek a váltó-adóst ex persona indossantis illetik; a forgatmányos az ily hátiratnál nem proprio nomine és nem proprio jure lép a váltó-kapcsolatba, hanem csak azon jogok érvényesítését veszi át, melyek a meghatalmazási hátiratig keletkeztek. Végre alig lehet szükséges azon körülményt kiemelni, hogy a forgatmányos oly esetben, midőn valamely, a váltói jogok elvesztését involváló mulasztást követ el, a meghatalmazónak kártérítéssel tartozik; e kártérítést azonban ellene váltói utón érvényesíteni nem lehet; ez tisztán magánjogi kérdés s mint ilyen a váltótörvény keretébe nem tartozhatik. 37. §-hoz. A váltójog terén sok vitára adott alkalmat azon kérdés: lehet-e váltót közönséges engedmény utján is olyképen átruházni, hogy az engedményes jogait váltói utón érvényesíthesse? A k. n. . 16*
