Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

92 860. SZÁM. Átható szabályt állított fel e tekintetben az 1861 -ik évi bajor b. t. k., mely mindjárt 2-ik czikkében kimondja : „hogy azon esetekben, melyekken a törvény a bűntett büntetésének átváltoztatását a vétség büntetésére vagy a vétség büntetésének átváltoztatását a kihágás büntetésére megengedi, az ' ekkép megbüntetett cselekmény a vétség vagy kihágás természetét veszi fel." A jelen törvényjavaslat megállapitásánál fontosabbaknak, az igazsággal s a nép érzületeivel megegyezőbbeknek tekintettek az imént kiemelt indokok, mint az ellenkező nézet érvei; s ennek raegfelelőleg a 20. §. ezen kitételével „kizárólag" akként tartatott megoldandónak a kérdés, hogy a vétség büntetése oly cselekményre, mely nem képez vétséget, nem lévén alkalmazható, mindenik esetben, melyben a biró az igazság érdekében szükségesnek látja, hogy akár a 84. vagy a 86. §§., akár pedig a 90. §. alkalmazásával a cselekményre, mely tárgyi ismérvei szerint büntettet képez, a vétség büntetését rendelje, ezzel egyszersmind maga a cselekmény is vétségnek minősítendő. Annál indokoltabbnak tartatott ez, mert a franczia büntető-törvénykönyv ellenkező rendszerre maguk a legkitűnőbb franczia criminalisták által megtámadtatott, s azon rendszer helytelensége már a porosz b. t. k. előkészítésénél meggyőzőleg kimutattatott. Nem kerülhetni ki egyébiránt a figyelmet azon az általános indokolásban is kiemelt szempont, hogy ezen esetek csakis rendkivüliek lévén, a törvényjavaslat természetével ellenkeznék, ha a 90. §. kivételes intézkedései, s ennek folytán a bűntetteknek vétségekké változtatása rendszerré válhatnának. Szükséges-e. hogy a törvény többnemü szabadságbüntetést állapítson meg külön a bűntettekre valamint a vétségekre? A büntetés csak ugy lehet mindenik esetben igazságos arányban a bűntett súlyával és a tettes bünösségi fokával, ha fohozható, felosztható, s ez által a cselekmény és a cselekvő egvémségéhez lehetőleg arányosítható. Ez nem érethetik el bármely egynemű büntetés által, sőt az egynemű, szabadságbüntetés által sem. A tapasztalás mindenütt azt mutatja, hogy a büntetések valamennyi nemei között a szabadságbüntetések alkalmaztatnak a leggyakrabban, ugy, hogy ezek tekinthetők a rendszeres, a többiek pedig a kivételes büntetéseknek. A büntetés ezen nemeinek kell tehát kiválóíag birniok mindazon tulajdonságokkal, a melyek a büntetés elveinek és czéljainak megvalósítására szükségesek. A fenn megjelölt követelményeknek megfeleli) tulajdonságokat nem egyesíti magában a szabadságbüntetés egyik külön neme sem, sőt azokat nem is egyesitheti; mert mindegyike sajátszerű, azon büntetési nem lényegét képező jellemmel birván, megszűnik azon nemű szabadságbüntetés lenni, mihelyt e jellemvonásától megfosztatik. A fegyház képezi a legsúlyosabb szabadságbüntetést; ilynemű büntetés, tekintve némely bűntett undokságát és borzasztó voltát, valamint a tettes gonoszságát, nem nélkülözhető a büntetések rendszerében; de a fegyház azonnal megszűnnék a legsúlyosabb büntettek arányos büntetése lenni, mihelyt azon alkatrészek, azon intézkedések megváltoztatnak, a melyektől feltételezve van, hogy súlyosan, intensiv erővel hasson az egyénre, s fokozott szenvedések okozása által éreztesse vele az állam igazságos büntető hatalmának erélyét és súlyát. Egy bizonyos pontig enyhíthető a büntetés intensivitása egy és ugyanazon büntetési nem alkalmazása mellett, is a nélkül, hogy ezen büntetés elveszítse jellemét; de azon ponton tul a büntetésnek jellemző sajátsága vétetnék el, s a súlyos büntetési nemből enyhe büntetés válnék. Minthogy pedig a fenn kiemelt kellékek szerint nem csupán súlyos, hanem enyhe büntetések is szükségeltetnek, sőt a büntetendő cselekmények változatos fokai szerinti igazságos bűnhődés ezen két végletnek megfelelő büntetések által sem eszközölhető: ez okból többrendü szabadságbüntetésekre