Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

50 860. SZÁM. geknek és a népnek. Ezen okból fogadtatott el a 15 év s köszönettel ismeri be az igazságügyminister, hogy meggyőződését a németországi szakférfiak által szerzett tapasztalatokból, az ezek által felhozott meggyőző erejű adatokból és érvekből nyeré. c) A büntetési tételek. Az 1843-ik évi és a jelen törvényjavaslat között kétségtelenül az a leglényegesebb eltérés, hogy az első mindenik bűntett büntetésének csupán legsúlyosabb nemét és a legmagasabb mértékét határozza meg, melyen felül nem állapithatja meg a biró az azon bűntettben bűnösnek talált egyén büntetését, mig azon alul mind a büntetés enyhébb neme, mind pedig csekélyebb mértéke közt szabadon választhatja azt, melyet a test és annak körülményei, valamint a tettes személyes viszonyai szempontjából igazságosnak tart. Korlátozásul e tekintetben csak az van kimondva, hogy rabság helyett pénzbüntetés vagy megdorgálás nem állapitható meg (20., 21. §§.); valamint, hogy a pénzbüntetés fogságra és viszont csak a 30. és 31. §§. eseteiben változtatható. A jelen törvényjavaslat pedig ellenkezőleg rendszerint mindenik tüntetendő cselekményre nézve meghatározza a büntetés legmagasabb és legalacsonyabb mértékét s a hol a minimum a különös részben nincs határozottan megjelölve, ez esetben azon büntetési nemnek, melyet a törvényjavaslat alkalmaztatni rendel, az általános rész III-ik fejezetében meghatározott legalacsonyabb mértéke képezi a büntetés rendszerinti legalacsonyabb mértékét. Mig tehát az 1843-ik évi törvényjavaslat szerint életfogytig tartó rabság helyett néhány óráig tartó egyszerű fogságra ítélhet a biró, addig a jelen törvényjavaslat az enyhitési jogot szűkebb határok közé szorítja. A két javaslat közötti különbség két külön rendszernek felel meg, az 1843-ik évi a relatív határozatlan, a jelen törvényjavaslat pedig a relatív határozott büntetési rendszert követi. Kétségtelen, hogy az 1843-ik évi javaslat büntetési rendszere közelebb áll a nálunk kevés kivétellel gyakorlatban volt rendszerhez, mely szerint a biró a halállal büntetendő cselekmények kivételével a többi büntetendő cselekményekre saját belátása szerint állapíthatta meg a büntetéseket, sőt az alkalmazandó büntetésnemek tekintetében sem volt a törvény által meghatározott büntetések által kötve. De kétségtelen az is, hogy a jelen törvényjavaslat rendszere inkább felel meg a büntetőtörvény feladatának, s tüzetesebben különbözteti meg a két kört, melynek egyike a törvényhozót, másika pedig a törvényalkalmazót, a birót illeti. A büntetés kiszabásánál a bírónak engedett oly tág kör, a milyent az 1843-ik évi törvényjavaslat nyit, azon felfogásban találja alapját, hogy egy és ugyanazon nemű bűntett oly változatos alakban, oly nyomatékos enyhítő körülmények s a büntetés megállapításánál figyelembe veendő oly különböző személyes viszonyok között fordulhat elő, hogy a törvényhozó nem lehet képes mindezen körülményekre és viszonyokra kiterjedő büntetési scálát előre megállapítani s ha azt tenné, azon veszélynek volna kitéve, hogy vagy a felette enyhe eseteket tartván szem előtt, a megállapított büntetési tételek elégtelenek vagy ellenkező esetben tulszigoruak lennének. A rendszer ezen alapeszméjétől nem lehet megtagadni az igazságos retributióra törekvést, mely feltételül ismeri, hogy a bűntettnek és bűntettesnek a concret esetben nyilvánuló individualitása szerint állapitandó meg a büntetés; és épen ez okból nem meri azt az erre befolyással levő valamennyi viszonyt át nem tekinthető törvényhozóra bizni. Bizonyos határig igazságot tartalmaz ez eszme, de oly határtalanságban mint azt az 1843-ik évi javaslat — eltérőleg a hatályban levő valamennyi büntetőtörvénykönyvtől, ellentétben a mindenütt túlsúlyra jutott büntetési elmélettől — elfogadja, nem tartható fenn. A félelem igen alapos, hogy midőn e rendszer kiválólag az igazságra törekszik, épen ennek ellenkezőjét hozza létre s hogy nemcsak nem valósítja meg a büntetőtörvénykönyv czélját, hanem önkényre, az objectív szempontok elmosásánál, a subjectív tekintetek jogosulatlan érvényesítésére vezet s az által a büntetések szükséges szigorát, az igazságot és a czélszerüséget meghiusítja.^