Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
860. SZÁM. 49 Az olaszországi progetto 17-ik czikke szerint 26 évre tétetik a leghosszabb tartam, bűn halmazat esetében pedig 30 évre. Az ausztriai büntetőtörvénykönyv tervezete a képviselők házának 1870-ik évi megállapítása szerint a határozott időhez kötött szabadságbüntetés legmagasabb tartamát 20 évben állapította meg, mely idő a 72-ik §. értelmében a bűnhalmazat esetében sem léphető tul. A jelen törvényjavaslattal megegyez a német büntetőtörvénykönyv, melynek 14-ik §-a a határozott időtartamú fegyházbüntetés, a 17. §. pedig a várfogság leghosszabb tartamát 15 évben állapítja meg s ezen tartam tulhágását a 74. §. szerint concursus esetében sem engedi meg. Megegyez a jelen törvényjavaslat megjelölt intézkedésével az 1871. évi zürichi büntetőtörvénykönyv is, melynek 5-ik §-a szintén 15 évre teszi a határozott tartamhoz kötött fegyházbüntetést, s ezen tartamnak meghosszabbítását a 67-ik §-ban mind a bűnhalmazat, mind a visszaesés eseteire megtiltja. Mely indokok szolgáltak a 15 év mint maximum meghatározásánál alapul? Nem veszélyeztetik-e a büntetés igazságos szigora ezen — tekintve az idézett törvények és javaslatok büntetési tételeit — enyhének látszó maximum által? Ezen kérdés felett nem lehet könnyen áthatolni. A büntető törvénykezés körül semmi sem lehet a véletlen vagy a homályos érzelem sugallata, a legveszélyesebb volna azonban ily befolyásnak megengedése a büntetési tételek megállapításánál. Ezen igazság szem előtt tartatott a kérdéses intézkedés megállapításánál is, s ha 15 évre tétetett a határozott időtartamú leghosszabb szabadságbüntetés, ezen megállapodás abban találja elhatározó indokát, mert alapos okok és a legilletékesebb férfiak által nyilvánosságra hozott tapasztalati adatok azon meggyőződést eredményezték, hogy a maximumnak felebbemelése által a szabadságbüntetés czélja hiusittatik meg a fegyen ez erkölcsi és physicai lénye megsemmisíttetik. Az észak-német szövetség büntetőtörvénykönyvének elkészülése alkalmával ugyanis az igazság- és a belügyministerek tüzetesen tárgyalván e kérdést, a belügyminister, gróf Eulenburg, külön körlevélben felhívta a fegyházak igazgatóit, hogy tapasztalataik alapján nyilatkozzanak a többi kérdéseken felül a következőkre is: IV. Elegendőnek tartják-e a 10 évi fegyházbüntetés mint maximumot arra, hogy az időleges büntetés czélja eléressék ? V. Vélik-e, hogy ezen időtartamnak túlhaladása vagy a) semmit sem használ, vagy inkább még b) árt, a mennyiben az által, hogy az addig elért siker részben élvész, vagy ennék hatása meggyengül ? E jelentések, valamint az igazság- és belügyministerek jegyzékei magyar fordításban Il-ik függelékét képezik ezen indokoknak. Alaposabban, mint ezen véleményekben, alig tárgyalható kérdés s ha ezekből megdönthetetlenül kitűnt, hogy már a 10 éven felüli szabadságbüntetés is veszélyezteti az előbbi időben nyert hasznos eredményeket, s hogy 10 évi fogság után a fegyencz testileg és szellemileg eltörpül, ezen tapasztalatok által eléggé indokolva van, hogy a törvényjavaslat a németországi törvény mintájára 15 évet tűzött az ilynemű büntetés véghatárául. A máshol szerzett tapasztalatok általunk is érvényesitendők s ha különös viszonyok nem forognak fenn, melyek attól eltérést követelnek, ez esetben a nyert igazságok recipiálása által saját intézményeinket termékenyítjük s azok üdvös hatását fokozzuk. Hazai viszonyaink nem nyújtanak biztos módokat az ezen kérdés körüli tájékozásra, nem tévedünk tehát, ha ezeket onnan szerezzük meg, hol a kifejlettebb tudomány s rég megállapított rendszeresség a helyes felismerés minden feltételeit megadták. Nem akarhatjuk, hogy a börtönökből testi és lelki nyomorékok jussanak ki s a helyett, hogy a megjavult bűnösök a társadalom hasznára váljanak, a nyomorékok terhére legyenek a közséKBPVH. IROMÁNY. 187—275. XX. 7