Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
48 860. SZÁM. Egy vagy két közvetítő intézet lehetne felállítani nagyobb városok mellett, azon fegyenczek számára, a kik nem tartoznak a földműves osztályhoz; ezekre nézve természetesen épen a mechanikai mesterségben való kiképzés által fokoztatnának a rendszer előnyei. Ezek azok előnyök, melyeknek elérését, a fokozati rendszer behozatalától több valószínűséggel lehet reményleni, mint bármily más rendszer elfogadása esetében. Illusiókat mindazonáltal e tekintetben sem szabad táplálni. A javítás szükségszerű feladata a büntetési rendszernek; de más részről kétségtelen, hogy a büntetés valamennyi feladatai között épen ennek elérése a legbizonytalanabb. Több valószínűségi okok harczolnak egyik, mint a másik rendszer mellett; a tényleg bekövetkezett eredmények inkább látszanak igazolni ezt, mint amazt; de végre is, hogy az elért jó eredmények kizárólag a rendszer helyességének, vagy más talán csak esetleges körülmények, talán csak is vagy főleg egy rendkívül kitűnő igazgatónak tulaj donithatók, ezt csak a hosszú gyakorlat mutatja meg teljesen és kétségbevonhatlanul. A progressiv rendszer előnyei, ha mindaz bekövetkezik, a mit ettől joggal lehet reméleni, csak bizonyos arányban s csak hosszabb idő elteltével lesznek érezhetők. Már maga azon körülmény, hogy valószínűleg hosszabb idő fog eltelni, míg börtöneink az uj rendszer követelményei szerint lesznek átalakítva, legalább a legközelebbi jövőt illetőleg, a remények túlságos felcsigázása ellen és azok mérséklésére int. Bármely rendszer fogadtassák el, annak keresztülvitele hosszabb időt igényel; s ez ugy volt és igy van más országokban is. Poroszország közel egy százada már, hogy börtönei átalakításán dolgozik s abbeli munkája még korán sincs befejezve. Erre nem elég magában a szükségelt pénznek bármily bőkezű felajánlása; az intézetek felépítéséhez és felszereléséhez idő, és pedig sok idő kívántatik ; de szükséges időt kell engedni a kormánynak, hogy az intézetek vezetésével megbízandó egyéneket kiképeztesse, hogy azoknak képességéről, hajlamairól, buzgalmáról és ügyszeretetéről egyik vagy másik alsóbb állomásra alkalmaztatásuk által magának meggyőződést szerezzen. Minden rendszer meghiúsul, minden költség, minden fáradság haszontalanná válik, ha a kivitel, értelmelten, vagy hanyag, vagy erkölcstelen emberekre bizatik. A mint igaz az, hogy a jó börtönrendszerre fordított pénzen az állam polgárai önnön biztonságukat vásárolják meg, ugy másrészről bizonyos az is, hogy ez csak azon feltétel alatt érhető el, ha a rendszer helyes és az azt kezelő közegek kitűnőek. Az uj rendszer szerinti intézetek tehát csak fokonként a szükséges pénz és az alkalmas közegek aránya szerint lesznek felállitandók: mely idő alatt börtöneink rendszerén lényeges átalakításokat nem tehetnénk. Mindazonáltal feladata lesz a kormánynak, ezen idő alatt is a lehetőségig segíteni a legkirívóbb bajokon, a mit helyes osztályrendszer által a létező nagyobb börtönépületeknek centrális intézetekké átalakítása által bizonyos fokig el lehet érni. Ezen idő alatt alkalma lesz a törvényhozási tényezőknek, a kormánynak s a társadalomnak a progressiv rendszer szerint szervezett egy vagy két intézetben figyelemmel kisérni magát e rendszert, ennek egyes elemeit, a gyakorlati kivitelt, s az általa elért eredményeket. Igen természetes, hogy a nagyobb mérvű fejlesztés, az ezután nyerendő tapasztalatoktól leend függővé téve. Az évenkint együttlevő törvényhozás mindig azon helyzetben lesz, hogy a szükségesnek mutatkozó változásokat elrendelheti, sőt végleg el is hagyhatja a rendszert, ha az a mi viszonyaink között netalán nem bizonyulna olyannak, milyennek az részint elméletileg helyes feltételei, részint pedig más országok tapasztalatai szerint mutatkozik. d) A határozott idejű szabadságbüntetés leghosszabb tartama. A törvényjavaslat 15 évre teszi a határozott időhez kötött szabadságbüntetés legmagasabb tartamát; az 1843-ik évi javaslat 86. és 93. §§-ai 24 évben állapították meg azt. A belga büntetőtörvénykönyv szerint az ilynemű legmagasabb büntetés 20 évig tart (12 czikk), mely bűnhalmazat esetében a 62. czikk szerint 25 évre felemelhető.