Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
44 860. SZÁM. A harmadik osztályban 2 hótól 6 hóig tartatik a fegyencz a tanusitott viselethez képest, A harmadik osztályból a jóviseletü foglyok « második osztályba léptettetnek elő, a melyben legalább is 6 hónapig, az ezután következő első osztályban pedig 1 évig kell maradniok. Ha a fogoly az első osztályban magát példányszerüleg viselte, ha mind szorgalma, mind magaviselete által maga iránt bizalmat keltett, az első osztályból a mintaosztályba léptettetik elő. Hogy a fogoly viseletéről, hajlamáról és szorgalmáról, a közös fogság egész tartama alatt kellő tudomás szereztessék, az a felügyelő személyzet által folyton ellenőriztetik; még pedig nem csupán külső viselete. és engedelmessége tekintetében, hanem a mennyire lehet, érzületének változatai is éber figyelem tárgyát képezik. A remény ébrentartása inkább mint a félelem képezvén e rendszer eszméjét: gondoskodva van arról is, hogy az előléptetésen felül, s addig is, mig ez megtörténhetik, apróbb jutalmak által serkentessék a fogoly a jó viseletre, s ez által gyökeret verjen lelkében a meggyőződés, hogy a leghathatósabb mód az életben mindennemű előny elérésére, a kötelességek pontos teljesítése, a munkásság és a jó viselet. Ez a behozott jegyrendszer által közvetittetik, a mi már magában szükségessé teszi, hogy az intézeti igazgatóság mindenik fogoly viseletét éber figyelemmel kisérje. A mint már eddig is kitűnik, e rendszer által a monoton elzárás tompa egyformasága helyett élet és változatosság hozatik be a börtönök falai közé; folytonos remény által ébren tartatik a fogoly lelki tevékenysége, fokoztatik a jóra, kilátásba helyeztetik az elismerés, a becsülés és a jutalom ; de másrészről a terhesebb osztályokban maradás és a nyert jutalmak elvonása által a roszviseletüeknek büntetéséről is gondoskodva van. 3. A közvetítő intézet (intermediate prisns) harmadik alkatrészét képezi a rendszernek, melybe a hosszabb időre elitélteknek körülbelől 75°/ 0-a jut el. Ily intézet van Shmithfielden Dublin mellett, melyben az iparüzleti mesterségek folytattatnak, a másik Kuskban, Dublintől mintegy négy mértföldnyire, hol a földmivelés és a kertészet űzetik; s a harmadik a corki kikötőben, hol kőmives, ács kőfaragó és kővágó-munkával foglalkoztatnak a foglyok. Ez intézetek egyikében sem tartathatik több mint 100 fogoly. Luskban hordozható vasbörtönök szolgálnak hálóhelyiségekül a mezei munkások, valamint a felügyelők számára. Ezen intézetekben lehetőleg mellőztetik mindaz, a mi a börtönre emlékeztetne;, minélfogva itt már a foglyok nem is járnak rabruhában, s a bánásmód is a szabad emberekkel való bánásmódhoz hasonló. A fegyelem ugyan itt is különös szabályok szerint tartatik fenn, mindazonáltal a legnagyobb gond fordittatik arra, hogy a fogoly magát lehetőleg szabadon érezze; a miért is az ezen intézetben lévők, minden különös felügyelet nélkül dolgoznak és sétálnak. De kiváló gond fordittatik egyszersmind arra is, hogy a foglyok magukat illető szakfoglalatosságukban kellőleg kiképezzék s hogy gondos, kiválólag gyakorlati irányú oktatás által előkészíttessenek a szabad életre. Fegyelmi büntetésnek a közvetítő intézetben nincs helye; mert a kinél egyszerű figyelmeztetés nem elegendő, az visszavitetik a korábbi közös munkafogságba. Egyik főelőnye ez intézetnek, hogy a foglyok, az igazgatóság közvetítése által gyakori érintkezésbe hozatnak a közönséggel, különösen a munka-adókkal, miáltal bizalom gerjesztetik irányukban a közönségben, s a fogoly szorgalmas és rendes viseletének láttára több hajlandóság mutatkozik a majdan szabad lábra helyezendő fogolynak felfogadására. A közvetítő intézet egyszersmind próbául szolgál a fogoly akaraterejének és önuralmának megerősbitésére mely czélból azok, több rendbeli kísértéseknek is kitétetnek; egyesek elküldetnek a környékbe megbízásokkal, sőt az intézeten kivül teljesítendő munkákkal is megbízatnak. E közben tudtán kivül ellenőriztetik a fogoly, s a nélkül, hogy azt észrevehetné, viselete és cselekvése, sőt beszédje is figyelem tárgyát képezik.