Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

34 860. SZÁM. Indokoltságát nyeri az államfogház az ezzel büntettetni rendelt cselekmények sajátszerű természetétől, s azon motívumtól, mely a tettest a cselekvésre birta. Tagadhatatlan és gyakori tapasztalás mutatja, hogy a legtöbb esetben nem aljas indokok azok, melyek a politikai bűntett elkövetésére vezettek, s hogy a közmeggyőződés is más szempontból tekinti ezen cselekmények elkövetőinek bűnösségét, mint a magánszemélyek és vagyon megtámadoit. Bármily nagy, bármily veszélyes legyen az állam elleni támadás vagy izgatás; bármennyire iparkodjék az állam és annak törvényhozása consolidálni a létező alkotmányt s az államszerkezetet; bármily nagy és mily számos érdekek kivánják ezeknek erős védelmét: a tapasztalás bizonyítja, hogy a közvélemény még sem hajlandó a politikai elégedetleneket, az államrend megtámadoit a közönséges bűntettesekkel egy sorba sorozni. Ez oka annak, hogy az ujabb büntetőtörvények csaknem mindenütt — a politikai bűntettekre — habár nem is valamennyire, a szabadságbüntetés külön neraét állapították meg. A belga büntetőtörvénykönyv ilynemű büntetése: „a détention", mely a bűntettekre megállapított többi szabadságbüntetésektől abban különbözik, hogy az erre itélt egyén fogsága alatt munkára nem kényszeríttethetik. Ez az értelme a törvény 17-ik §-ának, ellentétben ugyanazon törvénykönyv 15-ik §-ával. A 17-ik §. ugyanis igy szól: „Les condamnés á la détention seront renfermés dans une des forteresses du royaume, ou dans une maison de reclusion ou de correction designée par un arrété royal." Nem rendeli tehát e törvény a munkára kényszerítést; míg az ezen szakaszt megelőző szabadságbüntetések, a „travaux forcés" és a „reclmion", az első, mint már elnevezése mutatja, a második pedig a 15-ik §-ban kifejezett világos rendelkezés folytán, az ezekre Ítélteknek munkára kényszerítése mellett hajtatnak végre. A „détention" alkalmazásba jön a politikai büntettek és vétségek, továbbá némely hivatali visszaélések és párviadal eseteiben. A törvényjavaslatot készítő bizottság következőleg indokolta ezen a törvényhozás által is fentartott büntetést: „A letartóztatás — détention — a politikai, a közhivatalnokok, s a vallás szolgái által, hivatásuk gyakorlatában elkövetett büntettek büntetésére van rendelve." „Nagy különbség választja el a politikai bűntetteket, a személyek és a vagyon elleni merényietektől; de habár a sértések e különös neme némely változtatását s enyhítését követeli a közönséges bűntettekre megállapított büntetéseknek, ez nem terjedhet annyira, hogy a büntetés kivetkőztessék természetéből, s hogy megzavartassék a büntetések közötti arányos fokozat. „Méltányos és, a mi meggyőződésünk szerint, igazságos is, hogy a politikai büntettek miatt elitéltek ne zárattassanak be ugyanazon intézetbe, a melyben a többi bűntettesek letartóztattatnak, hanem egy külön várba, mely királyi rendelet által lesz megjelölendő. Az általunk kiemelt különbség egyszersmind a bánásmód s a büntetés végrehajtási módozatainak enyhítését is szükségessé teszi; a politikai büntettek miatt elitéltek nem fognak munkára kényszeríttetni s a királyi rendelet által megállapítandó szabályok enyhíthetik azok elkülönítését is." „E szerint a politikai büntettek miatt elitéltek kivételes helyzetben részesitendök, s általában véve helyzetük kedvezőbb lesz a correctionalis büntetésekre elitélteknek helyzeténél is." A német birodalmi büntetőtörvénykönyvben is elfogadtatott, illetőleg a büntetőtörvénykönyvből átvétetett a várfogság, s alkalmaztatik különösen a politikai büntettek és vétségek, valamint a párbaj eseteiben. Az első javaslat indokaiban erre vonatkozólag igen kevés s mindössze csak annyi mondatik, hogy ezen büntetés megállapításánál az volt a főirány, megadni ezen büntetésnek a „mstodia honestet," jellegét; a mi az által éretett el, hogy az illető szakaszban (a törvényjavaslat 13-ik, a törvénykönvy