Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
22 860. SZÁM. Eltekintve tehát az életfogytig tartó rabságtól, s az imént kimutatott különbséget tartva szem előtt, az 1843-ik évi törvényjavaslat most kiemelt rendelkezéseinek összehasonlításából az anyagi rész 8. §-ával azon meggyőződés érvényesült, hogy ezen törvényjavaslat valódilag és határozott megkülönböztetésekben kifejezett háromnemü szabadságbüntetést állapított meg: 1. az egyszerű fogságot; 2. a féléven aluli; 3. a féléven felüli rabságot. Az 1. és 2. alattiak természetesen a csekélyebb, a 3. alatti büntetés pedig a súlyos, de nem életfogytig tartó rabsággal büntetendő törvényszegéseknek büntetését képezi. Ha tehát az 1. és 2. alatt meghatározott büntetésekkel büntetendő törvényszegések egy genericus elnevezéssel jelöltetnek meg, ezzel a lényeget illetőleg nem változtatik meg a törvényjavaslat rendszere, hanem csupán tüzetes és comprehensiv kifejezés adatik a már létező, felismert s külön szabályok által törvényhozóilag is értékesített különbségnek. Neveztessék az 1. és 2. alá eső csoport vétségnek, a 3. alatti pedig bűntettnek: ez által nem történik egyéb, mint egy, az életben és gyakorlatban fenálló, magát mindenhol, még a törvényhozás előtt is érvényesitő különbség megjelöltetik az annak megfelelő szóval. Hogy pedig e különbség az életben, a köztudatban, és a magyar törvényhozásban mindég fenállott: azt a „vétség" szónak használata a különböző időkben keletkezett törvényeinkben is igazolja. Az 1840-ik évi IX. t.-cz. 4. §-a különbséget tesz a rendőri kihágás és azon eset között: „ha a feladott vétség természete szerint a honi büntetőtörvények súlya alá tartozik." Ugyanazon törvény 9-ik §-ának végén szintén „a büntető törvénykezés alá eső ilynemű cselekmények" megjelölésére „a vétség" szó használtatik; vétségről szól a 19. §. is stb. De az 1848: XVIII. t.-cz. 4. §-a „valamely bűn avagy vétség elkövetésére" irányzott felhívást egymástól megkülönböztetvén: minden kétséget kizár az iránt, hogy e két fogalom szerinti különbség a magyar joggyakorlatban ismertetett, s a büntetendő cselekményeknek a kihágásoktól különböző két külön nemét jelentette. A hármas felosztás elleni ellenvetések tehát épen nem birnak azon sulylyal, a mely azoknak egy részről tulajdoníttatik, értéküket pedig eléggé ellensúlyozzák már a fenn kiemelt gyakorlati szempontok is. Ezen felosztás gyakorlati haszna azonban a leghatásosabbnak nyilatkozik a bűnvádi eljárásban, 't. i. az illetőség megállapításánál. Akár helyeztessenek a rendőri kihágások és a vétségek a járásbíróság, a büntettek pedig a törvényszék, vagy ezek egy része az esküdtszék illetőségébe, akár különböztessenek meg némely vétségek, s ezekre a bűntettekkel együtt állapíttassák meg a törvényszék, illetőleg az esküdtszék illetősége, mig a többiek a kihágásokkal együtt a járásbíróság hatósága alá tartozóknak mondatnak ki; vagy végre, ha azon illetőségi rendszer állapittatik meg, hogy valamennyi rendőri kihágás felett a rendőri bíróság, valamennyi vétség felett a járásbíróság, a büntettek felett pedig a törvényszék ítél; mindhárom esetben a hármas felosztás hasznai az első tekintetre szembeötlők. A törvényhozások nem áldozzák fel a gyakorlati előnyt azon állítólagos elméleti következetességnek, mely egyébiránt, mint kimutattatott, a kettős rendszer által sem éretik el. Ezen előny nálunk különös jelentőséget nyer az által, hogy az anyagi törvénykönyvnek hármas felosztása igen valószínűleg három külön bíróság illetőségének állapítja meg keretét. A beosztás mind a bűntetteknek egyes fejezetekbe foglalása, mind pedig e fejezeteknek egymásutáni sorrendje bizonyos elvek szem előtt tartását követeli. Ámbár a törvénykönyv nem lehet tankönyv, s e kettő közötti különbség a beosztásnál is szem előtt tartandó; de azért mégis szükséges, hogy részint a könnyebb tájékozás, részint pedig a törvény egyes intézkedéseinek nem valamennyi hanem több egynemű cselekményre kiterjedő hatálya végett, a mennyire lehetséges, egy meghatározott >
