Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 195 A bűnös elhatározásnak tervszerűen és számítással felköltött indokát kell megszüntetni, hogy ezen indok hatása paralysáltassák; különben igen könnyű lenne a felbnjtás miatti felelősséget, egy puszta szó, egy felületes phrasis által elhárítani. Első sorban az lesz megítélendő: vajon működött-e a felbujtottban a felbujtó által előidézett Imtás; vagy pedig sikerült-e, az ellenhatásra irányzott tevékenység által a felbujtás hatását teljesen megszüntetni ? Minden kétely eloszlik, ha a felbujtó annak idején jelentést tett a hatóságnál; mert ha ez, elég idején tétetvén, a bűntett a feljelentés daczára is elkövettetik: ez a hatóság késedelmes vagy helytelen intézkedéseinek tulajdonítandó s nem róható fel annak, a ki ezen leghatályosabb cselekvényben nyilvánitá ki szándékát, hogy nem akar „auctor fieri"; sőt nemcsak, hogy nem akarja a bűntett létrejöttét, hanem cselekvőleg működik arra, hogy az el ne követtethessék. Néhány korábbi német particularis B. T. K., badeni, heszeni és a szász, a visszavonásra vonatkozólag külön intézkedéseket állepitottak meg. Ezekkel ellentétben már az 1843-ik évi porosz javaslat, s az 1851-ik évi porcsz B. T. K., az 1861-ik évi bajor, s a többi németországi büntetőtörvénykönyvek, valamint a hatályban lévő német birodalmi B. T. K., a visszavonás büntetlensége vagy bizonyos esetben büntetésének enyhítése kánt, külön rendelkezéseket nem tartalmaznak. Mit sem szól erről a belga, a zürichi, a baseli büntetőtörvénykönyv, valamint nem szólana k az ausztriai és az olasz javaslatok sem. Az 1843-dik évi mag\ar törvényjavaslat 58-dik §-a disponál ezen esetről, de ezen dispositio nem vétetett be a jelen javaslatba. A külön intézkedés, mint ama nagyszámú törvények, különösen a legujabbkoriak, valamint a törvényhozást előkészítő legújabb javaslatok mutatják, feleslegesnek bizonyult. A felbujtás fogalomnieghatárotása s ebből folyó logicai származatok teljesen feleslegessé tesznek minden ily irányú rendelkezést. Vagy megakadályozta a felbujtó a tett véghezvitelét, illetőleg annak kísérletét vagy nem Ha megakadályozta, ez esetben nem szükség büntetlenségét külön határozványban kimondani ; mert a részesség fogalma, csak a már elkövetett bűntettre vagy vétségre közreműködőket foglalván át, ha nem követtetettt el bűntett vagy vétség, vagy ha az elkövetés nem kiséreltetett meg: sem felbujtóról, sem segítőről, egy szóval, részesről nem lehet szó. Igen természetes tehát, hogy ez esetben büntetésnek nem lévén helye, ezt külön rendelkezésben felesleges kimondani. Ha ellenben sikerült a felbujtónak valakit rábírni, hogy a bűntett vagy vétség elkövetésére magát elhatározta, s ha ez a felbujtás következtében el is követte a büntettet vagy annak elkövetését megkisérlette: ez esetben mitsem változtat a helyzeten azon körülmény, hogy a felbujtó a felbujtás után megbánta cselekményét. Nem a megbánás, s nem annak bármily alakban történt kifejezése, hanem a felbujtás eredményének be nem következése, a felbujtás hatásának megszüntetése eredményezi a büntetlenséget. „Ha — mint John ezt élesen megjegyzi — az akarat megvalósítására szolgáló eszközök egyszer mozgásba tettetek : a jog szempontjából nem az a kérdés, hogy meg akarta-e az illető azoknak további folyamát gátolni, hanem az, hogy meggátolta-e ? Ennél egyebet az 1843. évi javaslat 56. §-a sem mond: ,Ha a felbujtó, még mielőtt a bűntett elkezdetett volna, megbízását, igéretét, felszólítását, fenyegetését vagy parancsát visszavette s egyszersmind a bűntettnek meggátlására mindent, a mi tehetségében állott, elkövetett, sőt az nem sikerülvén, a végett az illető elöljáróságot is még elég korán felszólította, hogy az a büntettet megakadályozhassa, — büntettni nem fog, habár az elöljáróságnak 25*