Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 189 „Ezen szakasz, valamint a hatályban levő büntetőtörvény-könyv 9. §-a ellen fel kell hoznunk, hogy teljes ellentétben állanak, nemcsak a kísérletről, hanem a részességről szóló többi rendelkezésekkel is. Mert, mig azok súlypontja az objectiv mozzanaton fekszik, addig a jelen szakasz egészen a subjectiv szempont alá esik. Tényálladékának objectiv része leolvad egy megfoghatlan parányig, főleg, ha meggondoljuk, hogy ezen §. által, összefüggésben a 18. §-al, azok is érintethetnének, a kik valakinek felbujtását csupán megkísérlik." Már előbb megmondatott, hogy a kérdéses szakasz az átvizsgálásnál egészen elejtetett. A megnevezett tekintélyek által, véleményök indokolására felhozott érvek: indokai egyszersmind az azon kérdésben, a jelen törvényjavaslat megállapításánál elfoglalt álláspontnak. Hozzáadható még, hogy magában véve a felbujtás semmi egyéb, mint kinyilatkoztatása a bűnös szándéknak, tehát csupán és egyedül, a létrehozott elhatározás: a puszta elhatározás azonban a bűntett véghezvitelét megkezdő külcselekmény nélkül nem büntethető, mint ez a kisérletnél igazoltatott. Mi jogelv indokolhatná tehát azon egyén megbüntetését, a ki csupán arra működött közre, hogy valakiben ily elhatározás létrejőjön, ha ezen elhatározás sikeresitésére nem történt semmi, ha annak tettleges kivitelére nem foganatosíttatott semmiféle külcselekmény? Mindazonáltal vannak esetek, melyekben másnak felhívása valamely büntetendő cselekményre, mint „delictum sui generis" büntettetik. Ilyenek a nyilvános felhívások a 167—-169. §§.; ilyen a „a csábítás a hamis tanuzásra" 211. §.; „a kihívás párviadalra' 282. §.; „a katonáknak szökésre vagy a behivási parancs iránti engértetlenségre és a hadkötelezettéknek ezen kötelességük megszegésére csábítása" 421., 423. §§.; „a közhivatalnok megvesztegetése" 432. §. De mindezen cselekmények, a delicta sui generis sorozatába tartoznak, melyek nem a 67. §-nak, illetőleg az általános rész V. fejezetének, hanem a különös rész speciális rendelkezésénél fogva büntettetnek. A szándék egyik uralkodó tényezője a fölbujtásnak, de más részről az objectiv szempontok is döntőleg hatván az imputatióra: a szándéknak és tettnek, a részességnél számba veendő valamennyi alanyra kiterjedő mozzanatai, nehéz complicatiókat idéznek elő. Gyakorlatilag fontos tehát a kérdés: Mily álláspontot foglalt el a törvényjavaslat azon esetiéi szemközt, ha a tettes túllépett ama határokon, melyeket a fölbujtó vont? Vagyis: Mely szabály tartatik alkalmazandónak, ha a felbujtott akár quantitative súlyosabb, akár qualitative más büntetendő cselekvényt követ el, mint a melyre felbujtatott? A bűnrészest a tettes által elkövetett cselekmény terheli. Csak azon bűntettben lehet valaki bűnrészes, a mely a tettes által elkövettetett. Ez átalánosságban igaz, valamint igaz azon jogi elv is, mely szerint bárki csak azon arányban büntethető, a melyben bűnös; vagyis azon arányban, a melyben az általa elkövetett törvényszegés s az imputabilitásuak az ő bűnösségére vonatkozó szabályai szerint, büntetést érdemel. Az átalánosságban kifejezett ezen igen egyszerűeknek látszó tételek hátterében mindazonáltal sok nehéz complicatio rejlik. A részest és így a felbujtót is, objectiv szempontból azon bűntett terheli és azon büntetés éri, mély a tettes által elkövetett bűntettre meg van állapítva. Ámde ismeretes dolog, hogy több esetben a tettes személyes minősége vagy tulajdonságai szerint, magának a bűntettnek természete is változik; például az okirathamisitás, ha azt közhivatalnok, közhivatali állásában felvett vagy őrzött okiratokra nézve követi el: nem egyszerű hamisítást, hanem hivatali büntettet képez és súlyosabban büntettetik, mintha ugyanazon cselekményt magánszemély követi el. Subjectiv szempontból pedig irányadó: a) a részesek és ugy a felbujtónak is szándéka;