Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

186 860. SZÁM. módon contravertálhaíó meghatározáshoz nem alkalmazkodott; sőt még az esetben is, ha a módozatok felsorolása kívántatnék, c zélszerübbnek fog tartatni mindazon elemeknek, melyek a négy pontban külön megjelölve vannak, egy ige általi összefoglalása, a négy külön igével kifejezett különböző tevékenységnél. A reábiráson felül a törvényjavaslat értelmében feltétlenül szükséges, hogy az szándékos legyen. A ki nem azon szándékkal tett, mondott, mutatott valamit, hogy ez által mást valamely bűntett elkövetésére bírjon s ha a cselekménye az ő szándékán kivül, inditó oka volt e másik egyénben keletkezett s bűnös eredményre vezetett gonosz elhatározásnak: az felbujtónak nem tekinthető. Már fentebb emlittetett, hogy a részesség a különböző tevékenységeknek a közös akaratban egyesitett kapcsolatát jelenti. A felbujtónak, a tettesnek és a segítőnek egyiránt azt kell akarniok s részességi tevékenységűknek arra kell irányoztatniok, hogy a bűntett végrehajtassák. E nélkül — az egyesitett akarat s a külön alanyok külön tevékenységének ezen egyesült akarat általi irányzása nélkül, mindegyik alany elkövethet büntettet vagy vétséget, sőt ugyanazon tárgy ellen ugyanazon időben többen követhetnek el büntetendő cselekményt; de ez conmrsus plurium delictorum lesz, azon tettek objectiv minősége szerint, melyeket az egyik és másik létrehozott; de részesség „concursus plurium deliquentium ad idem delictum

u ily esetben nem létezhet. A mi a részességre általában áll, az áll annak egyik nemére: a felbujtásra nézve is. A felbujtónak tudnia kell, hogy a tettes azon cselekményéből, a melyre azt reábirni akarja, bűntett vagy vétség származik. Ez szándék nélkül nem történhetik meg, következőleg szándók nélküli felbujtás, a szónak criminalistikai értelmében nem képzelhető. A kérdés mindazáltal nem oly egyszerű s a gyakorlatban is különösen Poroszországban, nehézségre talált. Valaki felfogad munkásokat, hogy a majorjában, épületétől öt lépésre létező szikladarabokat lőporral robbantsák szét; a munkások a megbízatást elfogadják s a szerint cselekszenek; azonban épen a robbantás idején szél támadván, az épület meggjoü s innét a mások tulajdonát képező szomszéd épületekre is kiterjedvén a tüz, ezek is lángba borittatnak. Annyi kétségtelen, hogy ez esetben gondatlanság által okozott gyújtogatás forog fen. A kérdés most már az: Felbujtónak tekinthető-e az, aki a munkásokat a sziklának lőpor általi szétrobbantására felfogadta? Hogy a megbízónak nem vala szándékában a tűzvész előidézése, az már abból is kiderül, mert saját épülete is leégett; de még az is bizonyos, hogy ha néhány perczczel a robbanás előtt véletlenül szél nem támad, tűzvész nem következik be. A szándék tehát, mennyire az eredményt illeti, előre ki van zárva. Ha tehát ez esetben felbujtás létez, akkor megdől a fentebbi tétel, t. i. hogy szándék nélkül felbujtás nem létezhet. A kérdés, mely sokakat foglalkoztatót, teljes megoldását találja abban, hogy az, a ki a munkásokat a tűzvészt előidézett cselekmény foganatosításával megbízta, gondatlanul cselekedett s e miat nem ugyan mint felbujtó, hanem mint gondatlanságból tűzvészt okozó, valamint a munkások is culposus gyújtogatás vétségében egyaránt bűnösök. A culpa egyaránt fenforog mindegyikre nézve; de a culpa eredménye a tűzvész, egyiknek sem róható fel szándékul, épen ugy nem, mint az, a ki gyujtogatási szándék nélkül a gyermek kezébe adván az égő gyertyát, azt a padlásra küldi, hogy valamit lehozzon, nem tekinthető a gyermek vigyázatlanságából keletkezett tűzvész okozójának, vagy a szokott kifejezés szerint „értelmi szerzőjének." Felbujtás tehát nem állapitható meg. Igaza van Hausnak: „Tous ceux, qui ont involontairement été la cause de l'homicide ou de' incendi, sóit en provoquant á l'action, sóit en exécutant celle-cii or en y coopérant directement, sóit en prétant pour