Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

10 860. SZÁM. Az 1843-iki magyar büntetőtörvénykönyvi javaslat külön „Toldalékot

11 csatolt a bűntettekről intézkedő részhez, s harminczkilencz szakaszban megállapította mindazt, a mit a kihágásokra nézve megállapitandónak tartott. Ezenfelül magában foglalja azon törvényjavaslat: a teljes börtönrendszert, a végrehajtás minden részleteivel, és a bűnvádi eljárást. A kihágásokat illetőleg mindinkább keresztülhatol annak felismerése, hogy azok természetüknél fogva nem tartoznak a büntetőtörvénykönyvbe, s hogy ennek általános része a kihágásokra csak csekély részben alkalmazható. A legtöbb kihágás nem képez valóságos jogsértést, hanem bizonyos cselekményből vagy mulasztásból könnyen származható jogsértés megelőzése végett alkotott törvénynek megszegését. A koldulás által például nem sértetik meg sem a magán-, sem a közjog, de azon veszélyek megelőzése végett, melyek a tapasztalás szerint abból származnak, hogy gonosztevők gyakran szánalmat gerjesztő alakot felvéve, a magánlakba behatolnak, vagy egy később kiviendő merénylet czéljából fürkészik ki a viszonyokat, ezen tapasztalás szükségessé teszi, hogy koldulás vagy egészen eltiltassék, vagy pedig külön rendőri szabályoknak vettessék alá, mely tilalomnak vagy szabályoknak megsértői büntetés alá vonatnak; nem azért, mert valakin jogsértést követtek volna el, hanem azért, mert a törvény tilalmát szegték meg. Ugyanez áll a kóborlókra nézve, valamint a legtöbb rendőri kihágásra nézve is. A kihágásról szóló törvények rendszerint praeventivek, s a nagyobb büntettek vagy veszélyek megelőzésére számitvák; a bűntettekről és vétségekről intézkedő törvények pedig rendszerint repressivek, s csak a legritkább eset, hogy az utóbbiak között oly cselekmény vagy mulasztás is foglaltassák, melynek önmagában véve nem lévén bünjellege, csupán a nagyobb veszély megelőzése végett minősíttetik vétségnek, s büntettetik az ezekre nézve megállapított súlyosabb büntetéssel. Ilyen például a törvényjavaslat 304. §-ában foglalt azon rendelkezés, mely szerint vétséget követ el és e miatt büntetendő, a ki az darusításra vagy szétosztásra szánt, az egészségre ártalmas valamely élelmiczikket árudájában tart, habár abból még semmit sem adott el, vagy az eladást még meg sem kísérletté. Ilyen a 430. §-ban meghatározott megvesztegetés is, melynek tényálladékához nem szükséges, hogy a közhivatalnok hivatali kötelessége ellen cselekedjék vagy cselekedett legyen; hanem már maga azon tény által be van fejezve a vétség, ha a közhivatalnok hivatali kötelességéhez tartozó valamely cselekménynek, habár helyes és igazságos teljesítéséért ajándékot, előnyt elfogadott, vagy az ez iránt tett ígéretet nem utasította vissza. Ide tartozik a 434. §-ban felvett eset is. Mindkét esetet a vétség súlyosabb bünösségi fokára emelik a törvények, ámbár a tett maga nem sért meg jogot, és természetének tüzetesebb szemügyre vételéből belátható, hogy mindkét esetben csupán megelőzni czéloztatik az azokból származható nagyobb veszély, a hivatali hatáskör netaláni bűnös felhasználása. Az ilynemű cselekmények azonban a vétségek között ritka kivételt képeznek, mig a megelőzés, a kihágásoknak rendszerinti lételeme. A legnyomatékosabb okot azonban a rendőri kihágásoknak külön törvénybe foglalására az képezi, hogy az általános résznek leglényegesebb szabályai a törvényszegések ez eseteiben nem alkalmazhatók. Már maga azon tekintet, hogy nem valamennyi kihágás határozható meg a törvény által, s fontos érdekek kívánják, hogy az e téren gyakran változó szükségeknek a törvényhozás nehézkes apparátusának mozgásba tétele nélkül is rögtön, a midőn t. i. a szükség beáll, a megfelelő intézkedések által eleget tenni lehessen, ezen tekintet — figyelemmel a kormány rendeleti, a törvényhatóságok és községek statutarius jogára, szerves rendszerét követeli oly megállapításoknak, melyek következtében