Képviselőházi irományok, 1872. XVIII. kötet • 755-975. sz.
Irományszámok - 1872-795. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek jelentése a közoktatás 1872. évi állapotáról
394 795. SZÁM. állam vizsgálat, a joghallgató tetszésére hagyatván, hogy az egyiknek vagy a másiknak, vagy mindkettőnek kivánja-e magát alávetni, de arra csak ugy bocsátható, ha az emiitett két alapvizsgálatot jó sikerrel kiállotta. A két államvizsgálatnak egyikét a harmadik tanév végén, július másod felében lehet letenni; ki pedig mindkettőből kivan vizsgát tenni, a másodikra csak a 8-ik félév utolsó hat hetében bocsátható, az alap ugy, mint az államvizsgákra való bocsáthatás egyik további kellékéül az tűzetvén ki, hogy az illető mindazon tantárgyakra nézve, melyek a kérdéses vizsgálaton mint külön vizsgálati tárgyak vannak képviselve, legalább egy félévi főcollegium hallgatása által igazolja magát. Az orvostudori szigorlatok ujabb szervezése tekintetéből azon elv állapíttatott meg, miszerint az eddigi különféle fokozatok megszüntetése mellett egy orvostudori fok és oklevél állittassék ki, valamint hogy a szikorlatok lehetőleg gyakorlatiak is legyenek, s némelyek közülök már a tanfolyam ideje alatt megtartassanak; éhez képest a tudomány-egyetemek utasíttattak, miszerint az uj szigorlati rendszabály mielőbbi életbeléptetése tekintéből jelentsék ki a hallgatóknak, hogy az uj szigorlati rendszabály már a f. 1873/4-ik tanévvel az orvosi pályára lépő hallgatókra nézve teljesen érvényes leend, s hogy a tervezett orvosi szigorlatokhoz megkivántató elővizsgálatokat az állat-, növényés ásványtanból az orvoskari dékán és az illető tudományok tanárai előtt már a második félév befejezése után fogják letehetni, tartozván e végett kimutatni, hogy az egyetemre való felvétel alapjául szolgáló érettségi vizsgálatot letették, s valamely egyetemen mint rendes orvostani hallgatók már egy évet töltöttek. Az orvoskaroknál tett ezen indézkedésen kivül a sebészi koródákon fennálló műtőintézetek szabályzata is megállapittatott, s az 1873/4. tanév kezdetével életbeléptetett. Az egyetemekre vonatkozó áltatános intézkedések sorába tartozik végre azon szabályzat, melyben a magasabb fizetésbe való előléptetésre nézve a más tanintézeteknél töltött szolgálati időnek mikénti beszámítása állapíttatott meg, s 1873-ik évi január 1-től kezdve léptetett életbe. Különös intézkedések. A) A budapesti tudomány-egy etemnél. Tanerők szapori- A jog- s államtudományi karnál figyelem fordíttatott arra, hogy a főszakok tanszékeire, melyek a legutóbbi ministeri jelentésbenrés zletesen vannak kijelölve, különkülön tanárok alkalmaztassanak, — a mi egyetlenegy tanszék kivételével már megtörtént, s ezen kivül a római jog előadására, tekintve ezen tanszak terjedelmét és fontosságát, egy második tanár is alkalmaztatott. Az orvosi karnál a sebészi tanfolyam 1872/3. tanévvel felfüggesztetvén, ezen körülmény s az országos képviselőház azon határozata folytán, miszerint a budapesti egyetemen a belgyógyászat számára párhuzamos tanszék rendszeresittessék, a tudománymivelés érdekében azon indézkedést véltem legjobbnak, hogy az eddig csak a sebészek képzésére szolgált belkórodát az orvostudori tanfolyam hallgatói számára is megnyitottam, s az ezen rendeltetéséhez képest az, az eddigi orvosi belkórodával egyenjogú egyetem második kóroda és tanszék jellegével ruháztatott fel.