Képviselőházi irományok, 1872. XVII. kötet • 694-754. sz.

Irományszámok - 1872-725. Törvényjavaslat, a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában alkotott 1868:LIV. törvényczikk módositása iránt

725. SZÁM. 19í) vaunak oly ügyek, melyekben külön törvények vagy rendeletek külön eljárást és külön jogorvoslati rendszert állapítanak meg; a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy felek és birák gyakran vélték alkalmazhatóknak a perrendtartásnak a jogorvoslatokról szóló szabványait oly ügyekben is, melyekben az eljárást a perrendtartás nem szabályozza. A 68-ik §-hoz. Ezen §. kettőben tér el a perrendtartás 275. §-tól. 1-ször: kimondja, hogy semmiségi panasznak csak a törvényben tüzetesen kijelölt esetekben van helye; 2-szor: a törvény azon rendeletéhez, mely szerint semmiségi panasz a felebbezéssel egy beadványban össze nem kapcsolható, sanctiót köt. Az utóbbit felesleges indokolni, mert a gyakorlat már a szerint jár el, mint a törvényjavaslatban foglaltatik. Az első rendelkezés indokait a külön semmitőszék fenállásában és a magyar kir. curia mint legfőbb bíróság kettős szervezetében találja. Először nem lehet minden alaki törvénysértést a semmitőszék hatáskörébe utasítani, másodszor nem csupán alaki törvénysértéseket szükséges a semmitőszék hatáskörébe utasítani. Az állítmány igazsága kitűnik, ha meggondoljuk, hogy vannak alaki kérdések, melyeket az ügy érdemének megbirálása nélkül eldönteni nem lehet, Azon kérdések, vájjon valamely bíróság ítéletét a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékok alapján a törvények szerint hozta-e, lehetnek alaki kérdések, de nem dönthetők el az ügy érdemének megvizsgálása nélkül. Szintén az ügy érdemének megvizsgálását kívánja annak eldöntése, vájjon valamely indítványozott bizonyítás fölvétele szükséges-e. Az utóbbi esetben a bizonyítás felvétele körül merülhetnek fel oly alaki törvénysértések, melyek nyilván semmiséget képeznek; de ha bizonyítás felesleges, mire való volna a bizonyítási eljárást megsemmisíteni? ha pedig a bizonyítás szükséges, miért kellene a megsemmitést, a semmitőszékre bízni, midőn a perrendtartás 108. §. a felebbezési bíróságokat is feljogosítja az első-bíróság eljárásának és ítéletének feloldására? A második állítmány igazsága a külön semmitőszék fenállásából következik. A külön semmitőszék fenállása leginkább abban bizonyult czélszerünek, hogy a perkészités stádiumában és a végrehajtási eljárásban felmerült panaszokat a fokozatos felebbezés kizárásával közvetlenül a legfőbb bíróság egyik osztálya dönti el. Ezen czélszerüségi szempontból tehát némely oly kérdések eldöntését is kell a semmitőszékre bizni, melyek érdemleges kérdések. A mi perrendtartásunkban tehát nem lehet oly általános szabályt felállítani, mely többet nem mondana, mint csak annyit, hogy semmiségi panasznak van helye, ha az eljárási szabályok lényegileg annyira figyelmén kívül hagyattak, hogy az ügy alapos megítélése lehetetlenné válik; hanem a semmitőszék és a felebbezési bíróságok hatáskörének szabatos kitűzése végett szükséges a semmiségi eseteket tüzetesen meghatározni. A 69., 70., 71., 72., 73. §§-hoz. Azokban, mik a 68. §. indokolásánál és az általános indokok között felebbviteli rendszerünk javításának szükségéről felhozattak, a jelen §§-ok indokolása bennfoglaltatik. A törvényjavaslat elvül állítja fel, hogy az első bírónak minden határozata megtámadható felebbezéssel, a mennyiben a törvény kivételt nem tesz; és mindjárt a következő §-ban elősorolja azon eseteket, melyekben felebbezésnek helye egyáltalában nincs. Azon elvekről, melyeket a kivételek felálli-