Képviselőházi irományok, 1872. XVII. kötet • 694-754. sz.

Irományszámok - 1872-725. Törvényjavaslat, a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában alkotott 1868:LIV. törvényczikk módositása iránt

194 725. SZÁM. A 49. §. az eskü általi bizonyitást szabályozza. A perrendtartás 123, §. az eskü általi bizonyítást a sommás eljárásban eddig is megengedte, és csak a perrendtartás 238. §-nak alkalmazása volt a sommás eljárásból kizárva. Ugyanazon okok azonban, melyek miatt az okiratok általi bizonyitást minden megszorítás nélkül meg kell engedni, a sommás eljárásban a felfedező eskü általi bizonyítás kizárását sem engedik meg. Itt is szükséges a 238. §-t a tárgyalási elvvel öszhangzásba hozni. Szükséges volt továbbá a perrendtartás 239. §-át a sommás eljárásban módosítani, minthogy a sommás eljárás egyszerűségével és gyorsaságával össze nem egyeztethető, hogy a fél az eskü letételére külön kérvényben legyen köteles jelentkezni és határnapot kérni. Az 50-ik §-hoz. A sommás eljárásban a biró a felek szóbeli előadásai által szerez tudomást az ügy állásáról. Ezen szabály kivétel nélkül áll akkor, midőn a biró törvényt és irást nem tudó feleknek ügyvédek közbejötte nélkül szolgálhat igazságot. A szabálynak szükségképeni következménye, hogy csak azon biró hozhatja az ítéletet, ki a feleket meghallgatta. Ezen szabálynak kivan érvényt szerezni az 50. §., és ezzel egybefüggésben a 78. §. 15. pontjának első bekezdése. Az 51-ik §-hoz. Ezen §. azt rendeli, hogy semmiségi panaszt indokolni, a fellebbezésben pedig az ítélet sérelmes pontjait kijelölni kell. E §. czélja az alaptalan fellebbvitel megnehezítése. Mert a perrendtartás 125. §-nak azon engedékenysége, melynél fogva elegendő volt az ítélet kihirdetésekor kijelenteni, hogy a fél az ellen semmiségi panaszszal vagy fellebbezéssel kivan élni, egyik forrása a fellebbviteli bíróságoknál a teendők sokaságának, minthogy a konok perlekedőnek könnyűvé teszi az alaptalan és nem indokolható jogorvoslat használatát. A kinek a biró valódi sérelmet okozott, az meg tudja mondani, miben véli jogait megsértve; de erre a törvény neki meggondolási időt is enged s a bírónak kötelességévé teszi még azt is, hogy a törvényt nem tudó felekkel a sommás eljárásban érvényes fellebbviteli szabályokat, következve azt is, hogy a fél sérelmét kijelölni köteles, megismertesse. A törvény rendeletétől tehát a felekre jogsérelem nem hárulhat; mig ellenben több mint valószínű azon eredmény, hogy e rendelkezés folytán az alaptalan és a pillanat hevében meggondolatlanul használni szokott semmiségi panaszok és fellebbezések nagy része a fellebbviteli bíróságok idejét nem fogja igénybe venni. Az 52-ik §-hoz. Mikép közöltessenek a fellebbviteli bíróságok határozatai a felekkel, a perrendtartás nem határozza meg. E miatt különböző gyakorlat fejlődött ki; majd kihirdetik, majd kézbesittetik az első bíróságok az ily határozatokat. Ha meggondoljuk, hogy a sommás eljárásban a felek ügyvéd segélyére nincsenek kötelezve, hogy ők maguk személyesen is vihetik ügyeiket, hogy a bírónak gyakran irást nem tudó felekkel van dolga, kiket a törvény legegyszerűbb rendeletei iránt is szükséges felvilágosítani, s a kiknek joguk van a biró által jegyzőkönyvbe vétetni panaszaikat: a fellebbviteli bíróságok határozatainak közlésére nézve azon módot találjuk czélszerünek, mely az első fokú eljárásban szabályt képez. Az 53-ik §-hoz. Az ezen §. első bekezdésében foglalt rendelkezés megfelel a gyakorlatnak. Sommás perben a végitélet vagy ehhez hason hatályú végzés hozatala előtt szabály szerint nem lehet megengedni a