Képviselőházi irományok, 1872. XIII. kötet • 622-648. sz.

Irományszámok - 1872-642. Törvényjavaslat, a fizetési meghagyásokról

642. SZÁM. 145. szerű összege még megállapítva nincs, s a melyekben adós mintegy inditva van az ellenmondásra, a melyeknél tehát a meghagyási eljárásnak sem elvi jogosultsága, sem haszna nincs. S épen ennélfogva a meghagyási eljárás alól kivétetvék, például azon követelések, melyek az 1868. évi LIV. törvényezikk 93. §-nak e), f), g), h), i) és m) pontjai alatt felsorolvák, valamint a c), d), k) és 1) pontjai alattiak is, ha nem kizárólag határozott pénzösszegre vonatkoznak. Csak azon követelés számithat az ellenfél föltétlen elismerésére, tehát csak azon követelés illik a meghagyási eljárás keretébe, melynek teljesítése viszonyos feltételtől függővé téve nincs. Ezért van e §-ban a megfelelő határozmány beiktatva. Ez alapon a meghagyási eljárás köréből az úgynevezett kétoldalú szerződések általában kizárvák, tekintet nélkül arra, vajon a viszonyos kötelezettségek egymás jogalapját képezik-e vagy csak tételesen időről időre s tételről tételre feltételezik egymást. Azon; kétoldalú szerződések, a melyekben a viszonyos kötelezettségek egymás jogalapját képezik, minden külföldi törvényben és ujabb törvényjavaslatban kizárvák a meghagyási eljárás köréből, ellenben azok, a melyekben a kötelezettségek tételről tételre feltételezik egymást, több ujabb külföldi törvényjavaslatban, minők a hannoveri, osztrák, szász, általános németországi, felvétetvék az eljárás körébe vagy ugy, hogy a hitelezőnek kérvényében be kell bizonyítani, hogy az őt illető feltétel teljesítve van, vagy ugy, hogy a hitelezőnek kérvényében fel kell ajánlania az őt illető feltétel teljesítését. Az meghagyási eljárásnak ezen térre kiterjesztése — nálunk legalább — czélszerünek nem látszik. Ezen eljárásnak fogalmánál s rendeltetésénél fogva egyszerűnek kell lenni, tehát másra, mint egyszerű követelésre haszonnal alig terjeszthető ki. S az is figyelmet érdemel, hogy azon szoros jogi megkülönböztetés, mely a kétoldalú szerződéseknek előbb vázolt természetén alapszik, megkívánja az ügyvédek alkalmazását, a meghagyási eljárás pedig ennek mellőzését teszi lehetőleg kívánatossá. Végre is ez eljárás nálunk uj intézmény lévén, azon mérvben alkalmazása, mint külföldön, hol már rég gyökeret vert, sehogy sem látszik indokolhatónak. Ugyanezen, sőt sokkal több, a dolog természetében rejlő indok utal arra, hogy a bíróilag nem érvényesíthető vagy le nem járt, valamint a váltón alapuló követelések a meghagyási eljárás köréből kizárassanak. Hogy a meghagyási eljárás csak hitelező kérelmére legyen alkalmazható: ez bővebb indokolást nem szükségei; legilletékesebben hitelezőre bizható annak előleges megítélése, hogy melyik követelését tartsa olyannak, melynek adós által elismerését bizton várhatja. • 2. §. Az e §-ban foglalt rendelkezés föntebb már mellékesen indokolva van. Itt elég annyit megjegyezni, hogy az ügykezelés azon módja, mely társas bíróságoknál nélkülözhetlen, kizárja azon egyszerűséget és gyorsaságot, mely nélkül a meghagyási eljárás sem czélszerünek, sem jogosultnak nem volna tekinthető. Ez oka, a miért erre a társas bíróságok külföldön sem utalvák, nálunk sem utalhatók. 3. §. A meghagyási eljárásnak egész haszonnal csak ott lehet helye, a hol a követelés kétségtelen, a hol tehát ez az adós által mint olyan elismertetik. Szükséges tehát, hogy mindig csak olyan adós ellenében alkalmaztassák, a ki a követelésre nézve öncselekménye és közvetlen tudomása alapján nyilatkozhatik, a mi ismét maga után vonja, hogy ezen eljárásban adós csak az lehet, ki önképviseletre jogosítva is, képesítve is van. Ez az oka, a miért e törvényjavaslat czélszerünek vélte a gyámság vagy gondnokság alatt állók, távollevők, ismeretlen tartózkodásuak, községek, közintézetek, társulatok, közalapítványok s a királyi kincstár elleni követeléseknek ezen eljárás alól kizárását. Különös figyelem fordítandó ezen eljárásnál arra, hogy az ügyfelek mindegyikének teljesen egyenlő alkalom és jogosultság biztosíttassák érdekeinek megóvására. Ezért kell az alakszerűséget KÉPVH. IROMÁNY. 1872—75. XIII. 19