Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.

Irományszámok - 1872-586. Kivonat a főrendiház 1874. évi február hó 7.-én tartott 75-ik ülése jegyzőkönyvéből

586. SZÁM. 45 Ki vonat a főrendiház 1874. évi február hó 9-én tartott 76-ik ülése jegyzőkönyvéből. 454. Napirend szerint folytáttatott a belvizek levezetése körüli eljárás szabályozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása; melynek alkalmával a közlekedési bizottság jelentésével kapcsolatban a törvényjavaslat 8. §-a vitattatott meg, s ennek befejeztével ezen szakasz világosabb szövegezése tekintetéből a §. három végsorai kihagyattatván, helyébe következő és a méltóságos főrendek nézete szerint világosabb és határozottabb szerkezet fogadtatott el: „azonban csak oly mértékben történhetik, hogy a többi társulati tagokra ennek folytán nehézkedő teher a műveletek által háromlott haszonnál nayyobb nem lehet." A törvényjavaslat 9. §-a módosítás nélkül elfogadtatott. A 10-ik §-nál a főrendiház eléggé megóva látja a társulatok egyes tagjainak magán-érdekeit az által, hogy az esetben, ha a befejezett munka rész­ben vagy egészben a várakozásnak nem felelne meg, a társulati kötelék alóli fel­mentés, sőt az előlegezett költségek visszatérítése birói ítélet alapján rendelhető el; — mig másrészt nem tartja eléggé körvonalozottnak azon határt, a mely a teljesített munka után a szomszédok földterületének javítása czimén a levelezést vagy kiszárítást eszközlő földtulajdonos a kifejtett tevékenységért igényelhet, s ezek folytán a főrendiház szükségesnek tartja, hogy ily esetekre magában a ho­zandó törvényben bizonyos szabályok megállapittassanak, mi végből a 10-ik §. első bekezdése után uj bekezdés gyanánt következő szöveget fogadott el: „De az idegen földbirtokosoktól az ilynemű egy vagy több földtulajdonos által saját költségén létesített vizlevezetési munkálatok költségeihez való hasonaránylagos hozzájárulás, különbeni elévülés terhe alatt a munkák tettleges, hatóságilag megál­lapított bevégzésétől számítandó 5 év alatt követelendő.* A 11-ik §-nál helyesebb értelmezés végett a 13. és 14. sorban lévő ezen szó után „megalakítását" következő szavakat: „a törvényhozás es iránti in­tézkedését kieszközölvén, hivatalból megkisérli, s ha ez nem sikerülne, a munkákat végrehajtatja" kihagyatván, azokat a főrendiház következő mondattal cserélte fel: „hivatalból megkisérli, s ha ez nem sikerülne, a törvényhozás ez iránti intézkedését előzetesen kieszközölvén, a munkákat végrehajtatja.* Miután a 12-ik §. arról gondoskodik, hogy a gyakran nagy költséggel 4e mindenesetre, hasznosan végzett munkálatok és építkezések a belvizek leveze-

Next

/
Thumbnails
Contents