Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.
Irományszámok - 1872-586. Kivonat a főrendiház 1874. évi február hó 7.-én tartott 75-ik ülése jegyzőkönyvéből
46 586. SZÁM. tése végett fenn is tartassanak, az erre szükséges költségekről akként rendelkezvén, hogy ilynemű munkálatok és épitkezések azok költségén tartassanak jó karban, kik azokat létesítették, ezen rendelkezés azonban másrészt azon értelmezésnek is tért enged, hogy necsak azok, kik a belvizek levezetésére irányzott munkálatokat megkezdették és bevégezték, járuljanak ezen munkálatok és építmények fentartásához, hanem azok is, kik ugyan a kezdeményezésben nem vettek részt, hanem később járultak a költségekhez, a mennyiben ily művek hasznát élvezni óhajtván, önként jelentkeztek a vállalatban való felvételre, s miután elvégre azok is, kik önként ugyan nem léptek a társaság kötelékébe, de a többiek által a 10. §. értelmében a költségekben való részvételre köteleztettek, a szakasz világosabb szövegezése végett a harmadik sorban lévő ezen szó „létesítették" után ezen szavak „illetőleg ásóknak is, kik a 9. és 10. szakaszok értelmében annak költségeihez járultak"' lennének iktatandók. A 13-ik §. második bekezdése utolsóelőtti sorában ezen szó után „tisztviselő" a 2-ik §-nál eszközölt módosítás folytán zárjel közé ezen idézés „(2. §.)" közbeszuratott. A törvényjavaslat 14—17-ig terjedő §§-ai módosítás nélkül elfogadtattak. Ekként a belvizek levezetéséről szóló törvényjavaslat a főrendiház által a felsorolt módosításokkal együtt részleteiben is elfogadtatott, és e felől a magyar országgyűlés képviselőháza a tett módosítások alkotmányszerü tárgyalása, és az azokhoz való szíves hozzájárulás végett szokott módon értesíttetni rendeltetett. Kiadta: Gróf Zichy-Ferraris Viktor s. k., a főrendiház jegyzője. 586. szám. Törvényjavaslat a váltó-hamisitás esetében követendő eljárásról. 1. §• Az 1844: VI. törvényczikk 28. §-nak A) alatti a) pontja oda módosittatik, hogy a váltóbíróság, ha a váltót a bizonyítékok alapján hamisnak vagy hamisítottnak tarjta: köteles a váltó-eljárást