Képviselőházi irományok, 1872. IX. kötet • 478-534. sz.

Irományszámok - 1872-516. Pótjelentés a keleti vasut ügyének állásáról

516. SZÁM. 199 szerint a társaság minden javaslattételtől el lett volna zárva, daczára annak, hogy csakis a társaság tudhatta legjobban, mi válik neki hasznára. A 12-ik szakasz meghatározza, hogy Warring testvérek kötelmeik teljesítésének biztositására egészben 1,200.000 forint erejéig biztosítékot nyújtani kötelesek olyformán, hogy 500.000 forintot a társasági alapszabályok megerősítése után 15 nap alatt tartoznak biztosítékul lefizetni, a még fen­maradó 700.000 frt pedig a munkakimutatásokból fog mindenkor 10%-al levonatni; megállapittatott azonban e helyt az is, hogy e levonás az 5-ik szakasz határozata szerint teljesítendő két első előleg­fizetésre ki nem terjed, és hogy a biztosíték a munkák bevégzése és azoknak a társaság részé­ről megtörtént átvétele után egészen, sőt annak felerésze még előbb, nevezetesen az előre­haladó építés arányában visszaszolgáltatandó. Már fennebb megjegyeztük s itt ismételjük, hogy csupán egy millió frtnyi biztosíték kikötése egyenesen képtelenség, de még nagyobb mérvben az ama határoz­mány, mely szerint a biztosíték részben még az építés alatt, egészen pedig az építésnek a társaság részérőli átvétele után visszatérítendő. Itt az állam általi felülvizsgálásra és az úgynevezett biztosítéki határidőkre épen nem volt tekintet, melyek pedig gyakran egymagukban több milliót emésztenek fel. Hogy csak egyet említsünk, p. o. a kisajátítás még a mai napig is folyamatban van stb. A 13. §. világos ellentmondásban áll az engedélyokmánynyal, melynek 25. §-a ellen kirívó sértést tartalmaz, s a társaságnak iszonyú pénzébe kerül. A 13-ik §. ugyanis azt határozza, hogy minden, a forgalomba tételre elkészített pályaszakasz a leendő társaság által átveendő, mely alkalommal egy átvételi jegyzőkönyv szerkesztessék, melyben a helyzet körvonalozása mellett mindjárt megjegyzendő, hogy a vállalkozó mennyiben nem teljesité még kötelmeit. Az ezen jegyzőkönyvben szükségeseknek felismert befejezési munkálatoknak az átvétel után három hónap alatt teljesittetniök kell. E határidő után s a munkák végeztével a vállalkozók általa társasággal szem­ben elvállalt kötelezettségek teljesítetteknek nyilváníttatnak. Végül megjegyeztetik, hogy a pályaszaka­szok megvizsgálására és a jegyzőkönyv aláírása végett az illetékes magyar kormány köz egek meghívandók. Warring testvérek ezen határozatok által megszabadultak a kormány részéről az úgyneve­zett felülvizsgálástól, valamint az úgynevezett biztosítási határidőktől is. Itt ugyan az mondatik, hogy a kormányközegek a jegyzőkönyv aláírására meghívandók, mégis a vonalszakaszok­nak a társaság részére történő átadása és a vállalkozók kezességi kötelezettsége nem az állam­közegek általi felülvizsgálattól tétetik függővé, s Warring testvérek tényleg ismételve hivat­koztak is eme szakasz határozataira, midőn a kész szakaszok átadásának idején tul felelőssé tétetni szándékoltattak. A kormányközegek meghivattak ugyan az átadáshoz, de Warring testvérek mindég eré­lyesen tiltakoztak az ellen, hogy eme közegeknek beleszólás engedtessék, miután, mint mondók, ők csak a társaság részére való átadásra kötelezvék. Fennebb említők, hogy e határozatok a társa­ságnak sokba kerültek, s az engedélyokmánynyal ellentétben álltak. Ezen állítás bebizonyítása minket terhel. — Kirívó példaként a nagy-várad-kolozsvári vonalat hozzuk fel. E szakasz a társaság által átvétetett, s a műtanrendőri bejárás megtörtént. Ennél, magától érthetőleg, a hibák csak nagy­jából soroltathattak fel. A megnyitás után két év folyt le, s a vonal még mindég nem volt kész, s eltekintve attól, hogy I8 / 10 mértföld még felülvizsgálva sem volt, a társaságnak máris 1,600.000 fo­rintba került! Ehhez járulnak még a biztosítási idők, melyek szinte sokba kerültek, s melyeknek meg­határozása a kormánytól függ, mert egyébként a felülvizsgálást, melyre őt nem kényszerithetni, el nem rendeli. Miután pedig a felülvizsgálás előtt csak az építési, s nem az üzleti számla terheltethetik, íés az engedélyokmány 25. §-a szerint a felülvizsgálásig a pályafentartás költségeinek is az építési •.

Next

/
Thumbnails
Contents