Képviselőházi irományok, 1872. VIII. kötet • 463-477. sz.
Irományszámok - 1872-476. A magyar országgyülés által a horvát ügyben küldött országos bizottság jelentése
274 476. SZÁM. rülete jövedelmeinek kiválasztása után pedig 2. 87 °/ 0-ra szállana le azon arány, melyben Horvát-Szlavonországok a Magyarországgal közös költségekhez hozzájárulni kötelesek lennének. Az albizottság a horvát-szlavón küldöttség ezen nézeteit nem osztja. Az albizottság nem tartja helyesnek ezen állitások kiindulási pontját; nem ismerheti el azon érvek alaposságát, melyekkel a horvát-szlavón küldöttség állítását támogatja, és igy nem tartja elfogadhatónak az azokból vont következtetéseket sem. A horvát-szlavón küldöttség ezen véleményét azon elvre fekteti, hogy a Horvát-Szlavonországok és Magyarország között fennálló közösügyek kiadásainak hozzájárulási kulcsát nem lehet az egyenes és közvetett adók jövedelmeinek alapjára fektetni, mert az ország tiszta jövedelmét csak azon bevétel képezi, mely a kezelési és az összes közigazgatási költségek levonása után fennmarad. A nyers-jövedelmek a horvát munkálat szerint az adóképesség megállapítására nézve csak kivételesen ott szolgálhatnának alapul, a hol az átalános közigazgatási kiadások egyenlők, és legkevésbé jogosult a nyers-bevételek alapján való számítás a jelen esetben, midőn Horvát- és Szlavónországok sajátságos területi configuratiója ezen költségeket a magyarországiakéhoz képest majdnem kétszeres összegre emeli. Az albizottság nézete szerint azon arányt, melyben két ország a közösekül elismert terheknek viseléséhez hozzájárulni tartozik, az adóképesség határozza meg; csak az adóképesség alapjára fektetett hozzájárulási arány lehet egyedül biztos és igazságos. Minden ország valóságos képességét pedig nyers-jövedelme, azaz azon jövedelmek összesége fejezi ki legtisztábban, melyek az összes közadókból befolynak. Azt, hogy a közterhek czimén az állampolgárok mit szolgáltatnak be, csakis a bi*utto-bevételek, azaz az összes egyenes és közvetett adók jövedelmei mutatják, és igy csakis ezen jövedelmek összessége képezheti biztos mértékét valamely ország vagyonállapotának, csak ez képes hiven előtüntetni, mily erősek az adóképesség azon forrásai, melyek a közjövedelmeket szolgáltatják, és melyekből az államnak összes szükségleteit fedeznie kell. A közigazgatási költségek levonása után tényleg megmaradt bevételek az adóképesség meghatározásánál nem szolgálhatnak alapul, mert azoknak eredménye nagyrészben azon összegek magasságától függ, melyek a közvetlen közigazgatási kiadásokra fordíttatnak. E kiadások szabályozzák tehát nagyrészben azon tiszta bevételeket. Az igy előálló eredmény csak azt mutatja, mily összegeket fordít tényleg valamely ország beligazgatási költségeinek fedezése után egyéb szükségleteire, de nem tünteti elő a valóságos adóképességet — mert a hol ezen kiadások talán túlságos nagyok, aránylag kevés marad fenn a nyersjövedelmekből tiszta jövedelem gyanánt, és igy ez esetben ezen kulcs szerint az adóképesség kisebbnek mutatkozik, mint a minő az valóban, és viszont. És igy megtörténhetik, hogy ha a két ország adóképességét ily alapon akarjuk egymáshoz viszonyítani, e számítás nem fogja a valóságos és igazi adóképesség arányát kimutatni. Az adóképesség meghatározásánál ép azért nem lehetnek mérvadók azon összegek, melyek a közigazgatás fedezése után fenmaradnak, mert oly tényezőktől is függ e számítás eredménye, melyek, a mellett, hogy biztosan és pontosan alig számithatók ki, az adóképességre semmi befolyással nincsenek; ezen tényezők a közigazgatási szervezet kisebb vagy nagyobb költségei. Azon körülményből, hogy az állam egyik részének közigazgatási szükségleteire aránylag sokkal nagyobb összegek fordíttatnak, nem lehet jogosan követelni, hogy az ekként csökkent tiszta jövedelem alapján kisebbre szabassék azon arány, melyben annak az adóképességhez mérve az egészre kiható és az egészszel a közös költségekhez járulnia kell. Horvát-Szlavonországok administrationális kiadásaira oly jelentékeny összegek fordíttattak
