Képviselőházi irományok, 1872. VIII. kötet • 463-477. sz.
Irományszámok - 1872-476. A magyar országgyülés által a horvát ügyben küldött országos bizottság jelentése
252 476. SZÁM. zonyos része 18 év alatt Magyarországban beruháztatott, mig ellenben Horvát- és Szlavónország e tekintetben teljesen figyelmen kivül hagyatott. Azonfelül a horvát nemzet századokon át és a határőrvidéken a legújabb időkig a legnagyobb vér- és pénz-áldozatokat hozta, s miután az összes monarchia javáért aránytalan hadkötelezettséggel terheltetvén, anyagilag hátramaradt, méltányos lenne, őt ezen tehertől teljesen megszabadítani; a mint ép ezen okokból ezelőtt is csak „mediam dicam'-ra volt kötelezve. Miután azonban az állami közösség megkivánja, hogy annak egyik része se vonja ki magát a közterhek viselése alól; ugyanazért a horvát-szlavón országos bizottság ezen teher megfelelő felosztására a következő módozatot indítványozza: a mi a szóban lévő államadósság kamatainak 20,000.000 frtnyi kerekösszegét fölülhaladja, azt Magyarország kizárólag magára vállalja, ellenben a 20 millió Magyarország és Horvát-Szlavonország között közösügyi költségek fedezésére nézve megállapított 2—87 százaléknyi tétel szerint osztatik fel. A horvát-szlavón országos bizottság azon nézetben van, hogy Horvát- és Szlavónország ily államadóssági teher elvállalása által az államközösség érdekében többet tesz, mint a mennyit tőle méltányosan kivánni lehet. A magyar korona az 1873. évre a határőrvidékért a közös terhek egész összegének még 2°/ 0-ával köteles ezen terhekhez járulni. A határőrvidék nyers jövedelmi kulcsa szerint a mondott 2%-ból a horvát-szlavón határőrvidékre a belovári megyével együtt I3V3 20-ad, a magyar határőrvidékre ellenben 6 2 / 3 20-ad rész esik. Jóllehet a méltányossággal alig fér össze, hogy a közösügyi költségekből ily teher a határőrvidékre, különösen a horvát-szlavónra is rárovassék; mert az utóbbi még nem vonatván a polgári igazgatás körébe: jelenleg is folyton a határőrségi rendszerrel járó; nagyobb és fáradalmasabb terheket kénytelen viselni mint más országok: mindamellett Horvátés Szlavonország ezen terhet is kész a maga költségvetésébe fölvenni, mihelyt a határőrvidéken azon igazgatási ágak, melyek ez idő szerint a közös pénzügyi ministerium, továbbá a a kereskedelmi és közlekedési ministerium hatásköre alá helyezvék, a horvát-szlavón országos kormányra átszállanak. b) Nem kell hosszas fejtegetés annak kimutatására, mennyire ellenkezik minden mivelödési elöhaladás elvével, egy élő s az átalános haladásra törekvő népet egy kiszabott átalány határai közé szorítani. Már e körülmény is elegendő arra, hogy Horvát- és Szlavonországra nézve a jelenlegi átalány-rendszer megszüntettessék, miután a horvát-szlavón nemzetnek sem méltóságával, sem érdekeivel meg nem egyez, hogy egy lealázó és a nép öntudatát sértő nyugdíjból tengődjék. Ezen pénzügyi viszonynak mind a két félt kielégítő megváltoztatására pedig nincs alkalmasabb mód, mint épen a pénzügyek, illetőleg a pénzügyi igazgatás elkülönzése. Ez az egyedüli ut, horvát-részről azon panaszok elnémitására, hogy Magyarország, Horvátés Szlavonországból nagyobb hasznot huz, mint a mennyit az államközösség érdeke a méltányosság szerint megkiván; másrészt pedig az egyedüli ut Magyarországban azon közvélemény lecsillapítására, hogy Magyarország Horvát- és Szlavonország javára nagy anyagi áldozatokat kénytelen viselni. A pénzügyi igazgatás ilyetén elkülönzése a Magyarország és Horvát-Szlávonorszáközötti államközösség elvébe sem ütközik, mintán a horvát-szlavón országos kormány a
