Képviselőházi irományok, 1872. V. kötet • 285-362. sz.

Irományszámok - 1872-291. Molnár Aladár törvényjavaslat, a nyilvános óvodák és a népoktatási nyilvános tanintézetek nevelőinek és tanitóinak nyugdíjazása, valamint azok özvegyeinek s árváinak gyámolítása tárgyában

94 291. SZÁM. 3-or lehetetlen, mert a felekezeti népiskoláknak állami segélylyel fentartása praejudicalna a jövő fejlődésnek, a simultan községi iskolák terjedésének. Ámde ezen nehézségek közül egy sem forog fenn a nyugdíjazás azon módozatánál, hogy állami intézményül kezeltessék s a felekezeti tanítókra is kiterjesztessék. Ez 1-ör lehető financialiter, mert a tanítóknak és iskolafentartóknak általam tervezett hozzájárulásával alig néhány százezer forintba kerül az országnak; 2-or a felekezetek önkormányzata sem okoz semmi nehézséget. A tanítók meg az iskolafentartók befizetik járandóságukat, s mikor a nyugdíjazás szüksége beáll és constatáltatik, az illető felekezet mintegy kiadja a tanitót, kinek azután az állam fizeti törvényben rendelt nyugdiját. (Lásd a javaslat 13. és 51. §-ait.) Itt az önkormányzat sértése, vagy a miatti collisio nem is képzelhető; 3-or ez semmiben sem praejudical az oktatásügy jövő fejlődésének, mivel az állam gyámolitása nem közvetlenül az iskolára, hanem a tanitó személyére vonatkozik. Ugyanazon nyugdíjra jogosított személy ma felekezeti iskolában szolgál, ha holnap azon iskola községivé lesz, vagy megszűnvén, helyére községi állíttatik, ez által sem a nyugdíjazás nem szenved változást, sem a tanitó e nyugdíjra jogositottsága nem gyakorol befolyást az iskola községi vagy felekezeti jellegére. Sőt a felekezeti tanítók állami nyugdíjazása nem csak lehető az emiitettem okokból, hanem szükséges is. Szükséges: 1-ör épen az iskolák többfélesége miatt. A tanítók p. o. 30 évi idő alatt, majd községi, majd felekezeti, majd ismét községi iskolában szolgálnak. Hogy fogjuk méltányosan a hazai művelődésnek tett szolgálataikat beszámítani? Hisz ők nem okai, hogy a legtöbb községben a felekezeti iskolák törvénynyel vannak jogosítva pótolni a községi nyilvános tanintézeteket; 2-or szükséges, mert miután 751 községi iskola mellett 13 ezer felekezeti iskola, s mintegy 1000 községi tanitó mellett mintegy 17 ezer felekezeti tanitó van, vajmi keveset mozdítjuk elő népoktatásunkat, ha csupán azon 1000 községi tanitó nyugdijáról gondoskodunk; ellenben, ha e jótéteményben a 17 ezer felekezeti tanitót is részesítjük, nagy lendületet adunk egész népiskolai közoktatásunknak. 4. Miért kell mind a befizetéseket (40. §.), mind a nyugdijakat (9. §.) átlagos összegbe állapítani meg? Mielőtt tüzetesen ezen kérdésre felelve adnám elő okaimat, legyen szabad nyugdíj tervezetem némely alapgondolatát előadnom. Tervezetemben sem nem életjáradék-intézetet (Renten-Anstalt), sem nem közönséges nyugdíjintézetet javaslok, hanem a szolgálatban tehetetlenné váltak számára ellátási (Versorgungs-Anstalt) s az özvegyek s árvák számára gyámintézetet. Tervezetem a járadék-intézettől abban különbözik, hogy míg annál az illető tulajdonképen csak befizetett összegeit kapja vissza kamatostól (a kezelési %-ok levonásával), addig javaslatom szerint a munkatehetetlen tanitó oly összeget kap, mely megélhetésére okvetlenül szükséges, s melynek nagyobb részét nem ő fizette be, hanem az iskola fentartói és az állam adják. A közönséges nyugdíjrendszertől pedig abban különbözik, hogy 1-ör tervezetemben eme vitálásról szó sincs; azaz a bármennyi ideig való szolgálat magában még nem jogosít nyugdíjba léphetésre, hanem csupán vagy az elnyomorodás, vagy az öregségi gyengülés, (ezért van a 7. §-ban 30 évi szolgálat, s egyszersmind 60 éves kor); 2-or, hogy itt sem a befizetés, sem a nyugdijösszeg, vagy özvegy-, vagy árva-gyámpénz nem az illető fizetésének arányában, hanem tehetsége, szüksége, a szolgálati érdeme szerint határoztatik meg az államnak lehetőleg kevéssé terheltetésével (9. 20. §.);