Képviselőházi irományok, 1869. XV. kötet • 1373-1440. sz.

Irományszámok - 1869-1411. Törvényjavaslat Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő vasut kiépitése tárgyában

1411. SZÁM. 243 A biztosítási és mellékilletékek legmagasabb tételeit, valamint a többi tárgyak fuvarát és osz­tályzását, végre egyéb forgalmi határozmányokat illetőleg a kormánynyal megállapitott s ministeriumban letett határozmányok szolgálandnak szabályul. Mihelyt ezen pálya tiszta jövedelme egymásután következő két éven át a befektetett építési tőke 8°| 0-jára emelkedik, jogában álland a kormánynak az árszabást megfelelőleg leszállítani. A kormány azonban ezen jogával csak akkor élhet, ha a 2-ik vágánynak lerakását (3. §.) vagy az ideiglenes építményeknek szilárdabb anyagból leendő helyettesítését, vagy végre a forgalmi eszközök sza­porítását (27) el nem rendelte, vagy ha ezen épitkezósek, s forgalmi eszközök szaporítása befejeztetett s a pálya jövedelme 2 éven át a befektetett tőke 8%-ra ismét felemelkedett. Ha a vasúti szállítási dijakat a törvényhozás akármikor szabályozni fogja, e díjszabályzat ezen engedélyezett pályára is teljesen érvényben lesz. 30. §. A jelen pálya építésére ós felszerelésére szükséges névleges tőkének összege, mely a 16.§-ban meghatározott módon elsőbbségi ós törzsrészvények kibocsátása által szerezhető be 14.300,000 o. ó., azaz tizennégy millió, háromszázezer o. ó. frt állapittatik meg, megjegyeztetvén, hogy ezen összegben már a kibocsátandó értékektől az épités ideje alatt fizetendő kamatokra megkívántató összeg is bennfoglaltatik. Ezen alaptőkének szaporítását a kormány csak akkor engedheti meg, ha a) az engedélyesek vagy jogutódjaik a pálya forgalmának emelését czólzó, vagy a forgalom emel­kedése folytán szükségessé vált oly uj építkezéseket s berendezéseket szándékoznak eszközölni, melyeknek teljesítésére a jelen engedély által az abban megállapitott építési tőkéből kötelezve nincsenek; b) ha a kormány oly építkezéseket ós beszerzéseket rendel el, a melyeknek teljesítésére az enge­dély értelmében kötelesek ug an, de a melyekre nézve ugyancsak a jelen engedély szerint a pónzbeszerzós iránt elébb köztük s a kormány között külön egyezmény kötendő. Végre c) ha az engedélyesek ugy jogutódjaik, e vasúttól egyes iparvállalatokhoz szárnyvonalakat szán­dékoznak építeni s üztetben tartani, 31. §. Jelen engedély, illetőleg az engedélyezett pálya, ugy nemkülönben e pályának üzlete a kormány beleegyezése nélkül másra át nem ruháztathatik. 32. §. A pálya építésének ideje alatt kötelesek az engedélyesek munkásaik számára kórházakat rendezni be. Azon esetre, ha munkásai közül némelyek kórházakban nyertek ellátást, az azért járó költségeket az engedélyes lesz köteles az illető intézeteknek évnegyedenként megtéríteni. F üg g e 1 é k. • Köteleztetik végre az engedélyes, hogy ha a kormány őt e részben felszólítaná, a felszó­lítástól számítandó egy év alatt, egy, az itt engedélyezett vasútnak egy alkalmas pontjából kiágazó s a siegendorfi czukorgyárakhoz s onnan H.-Margaretházig vezető szárnyvasutat építeni, felszerelni, s üzletbe venni. Ezen szárnyvasut költségeinek megállapítása ós ezen költségeknek uj értékjegyek kibocsátása utján miként fedezése iránt a kormány és az engedélyes között egyezmény lesz kötendő.

Next

/
Thumbnails
Contents