Képviselőházi irományok, 1869. XV. kötet • 1373-1440. sz.
Irományszámok - 1869-1411. Törvényjavaslat Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő vasut kiépitése tárgyában
242 1411. SZÁM. vonalat előbb befejezné, azt a kormánytól kieszközlendő engedély mellett a kitűzött határidő előtt is a forgalomnak átadhassa. 26. §. Az engedélyes által az általános feltételek szakasz értelmében leteendő biztosíték 500,000, azaz ötszázezer forintra határoztatik s a kormánynak jogában álland a pálya kiépítésére kitűzött határidőnek az engedélyes által megnemtartása esetében, mennyiben a 18 — és 21. §-ban kikötött jogával élni nem akarna, e biztosítékot kötbér fejében, melynek fizetésére az engedélyes magát ezennel kötelezi, naponként 1000, azaz egy ezer o. ó. forintot birói beavatkozás nélkül levonni. 27. §. Ha a 23. §-ban említett fahidak és egyéb faépítmények szilárdabb anyagból leendő helyettesítése, vagy ha a 70,000 frt beszerzési értéknek megfeleló ós a jó üzletkarban tartott forgalmi eszközök szaporítása szükségessé válnék, köteles lesz az engedélyes a kormány kívánatára az érintett műópitmónyek átalakítását, illetőleg a forgalmi eszközök szaporítását és pedig akkor, ha a pálya jövedelme a befektetett alaptőke 8°| 0-ját eléri, a pálya saját jövedelmeiből, ennek bekövetkezte előtt ellenben, a kormánynyal létesítendő külön egyezmény mellett eszközölni. 28. §. Az engedélyezett vasút után 30 éven át, sem kereseti, sem jövedelmi, sem más későbben ezek helyett netán behozandó adó fizettetni nem forog. A részvények szelvényei szintén 30 évig adóbólyeg- és illetékmentesek. Megengedtetik továbbá, hogy az első kiadási elsőbbségi és törzsrészvények, ideértve az ideiglenes jegyeket is, bélyeg- és illetékmentesen adassanak ki. Ugyanazon mentesség a kisajátitmányok átiratási dijaira is megadatik. A tőkeszerzés, valamint építkezés ós üzlet első berendezése czóljából kiállítandó minden szerződós, beadvány vagy bármely más okirat bélyeg- és illetékmentes lesz. 29. §. A szállítási dijak az engedélyezett pálya számára a következő határok közt szabatnak meg. Legmagasabb árszabás mórtföldenként: a) utasoktól egy személyért: az I. osztályban , . . . ... . . . 36 kr. o. ó. 97 .........£ll„„„ ......... 18 „ „ „ ......... 1U » n » '. • a III. „ a IV. b) áruknál 'vámmázsánként: ', az I. osztály . a II. „ • • 1.5 kr. o. é. «*5 „ „ „ a ni. ^ •.••••.•.••O.D 0 „2 Gyorsvonatoknál, melyeknek I. ós Il-od osztályú kocsikból kell állaui e dij húsz száztólival felemelhető. , Kivételesen egész kocsirakodásokért vámmázsa ós mórtfőid után : a só, tűzi ós ópületfa, trágya épületkő, tégla, nyersvas, gabona ós liszt 1.25 kr., a szén, koaks és briquett 1.— kr. o. ó. Az engedélyes kötelezi magát, hogy a kormány által kijelölendő állomásokról a szomszéd községekbe vezető közutak helyreállítására s fenntartására szükséges fedanyagot (követ, kavicsot sat.) önköltségén fogja, a megkívántató mennyiségben szállítani.