Képviselőházi irományok, 1869. IX. kötet • 909-999. sz.
Irományszámok - 1869-933. Törvényjavaslat az eperjes-tarnowi vasut magyarországi részének kiépitése tárgyában
933. SZÁM. 133 Az előlegek lejárt kamatai kiegyenlítésének magának az előlegnek visszafizetését meg kell előznie. Az államnak olyan előleg vagy kamatok iránti követelései, melyek az engedély megszűntéig még vissza nem térittettek, a vállalat megtakaratitott vagyonából lesznek kiegyenlitendők, 22. §. A kormány azon államérdekek megóvása tekintetéből, melyek a biztosítás elvállalásából keletkeznek, jogosítva van magának ~ ugy a pálya építése, valamint az üzlet czélszerüen és szilárdan eszközölt felszerelése ós folytonos jó karban tartása iránt, minden részben meggyőződést szerezni — és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A kormánynak joga van, a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt megvizsgálni. A kormány által kiküldött biztosnak jogában áll, az igazgató választmány ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nem különben az állam érdekére netán hátrányos intézkedéseket felfüggeszteni ós erről a ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. A kormány gondoskodni fog, hogy az ügyvitel felügyelete gazdasági tekintetben oly módon gyakoroltassák, hogy az évi számadás előterjesztésénél rendszerint csak is a számtátelek felülvizsgálata szükségeltessék A kormánynak az átalános törvények határozatai s különösen a jelen engedélyokmány értelmében fentartott főfelügyeleti joga gyakorlatával, ugy az építkezési időtartam, valamint az engedélyezett vonal megnyitása után az államra nehezedő költségek és kiadások megtérítése fejében, az engedélyes s illetőleg jogutódai az államkincstár javára a kormány által meghatározandó évi átalányösszeget fizetnek. Köteles továbbá az engedélyes, a kamatbiztositás kiszolgáltatása czéljából, a társulati számadások átvizsgálására hivatott ellenőrző közeg költségeinek fele részéhez a pályamórtföld iosszához mérten a kormány által meghatározandó arányban hozzájárulni. Köteles végre az engedélyes a kormánynak mindazon költségeket megtéríteni, a melyek az engedélyezett vonal előtanulmányozása folytán, a kormánynak az engedély nyújtásáig okoztattak, • s köteles azon összeget a biztosítók letételére meghatározott határidő alatt, • a magyar kir. vasútépítés2eti igazgatóság pénztárához beszolgáltatni. A fentebbi czimeken fizetendő összegek, a mennyiben azok a pálya megnyitása előtti időre esnek, az épitési számlát terhelik, mig ellenben az üzlet megnyitása utáni időre esők, az üzletszámadásba felvehetők. A kormány mindaddig, mig az elvállalt biztosítás alapján a vállalatnál érdekelve van, az engedélyes vagy jogutódai által alakítandó társulat igazgató-tanácsában két általa kinevezendő, ós a társulatiakkal egyenjogú tag által képviseltetik. 23. §. Az engedélyezett vasút után azon üzlet években, a melyekben a biztosított tiszta jövedelmet el nem éri, következóskópen a kamatbiztositást igénybe veszi, sem kei eseti, sem jövedelmi, sem más, későbben ezek helyett netalán behozandó adó fizettetni nem fog. A midőn azonban az államsegély megszűnik, a jövedelmi adó az üzletszámlába be fog vezettetni. Addig különben, mig a jövedelem-felesleg a jövedelmi adó-összeget el nem éri, adó fejében csak a tényleges jövedelem-felesleggel egyenlő összeg lesz fizetendő. A részvények ós elsőbbségi kötvények szelvényei, az engedélyezett vasútvonal forgalomba tótele napjától tíz évig adó-, bélyeg- és illetékmentesek. Megengedtetik továbbá, hogy az első kiadású részvények és elsőbbségi kötvények, ideértve az ideiglenes jegyeket is, bélyeg- és illetékmentesen adassanak ki. Ugyanazon mentesség a kisajátitmányok átiratási dijaira is megad itik.