Képviselőházi irományok, 1869. VIII. kötet • 773-908. sz.
Irományszámok - 1869-775. Törvényjavaslat az olasz királysággal 1869. évi február hó 27-én a közbüntettesek kölcsönös kiadása tárgyában kötött államszerződésről
20 775. SZÁM. Melléklet az 773. 774. 775. sz. iromány h oz. Indokok az osztrák-magyar monarchia egyrészről, másrészről: 1. Svéd-Norvég-ország között 1868. évi június 2-ik napján, 2. Olaszország között 1869. évi február 27-ik napján; 3. Francziaország között 1869. évi február 12-ik napján kötött kiadási államegyezségeJchez. Az 1867j8-ik évi XII. t. czikk következtében helyreállított állami helyzetünk folytán: Magyarország az őtet érintő nemzetközi viszonyok megállapításánál cselekvő Tényezővé vált, hivatva arra, hogy szempontjait és érdekeit a nemzeteknek egymással való érintkezésében kifejezze s azokuak hatályt is szerezzen. Azon három államegye'ség, melyet a kormány ez alkalommal terjeszt a törvényhozás elé: az 1867|8-ik évi XII. t. ez. 8. §-ában meghatározott módon jött létre s az ezek megkötését megelőző tárgyalások alatt, a magyar kormány érvényesíthette mindazon szempontokat, melyeket államjogi helyzetünk, valamint az ország érdekei tűztek eléje. Teljes megnyugvással terjeszti elé a kormány ezen egyezségeket, s nincs kétsége a felől, hogy azokra a törvényhozás jóváhagyását megnyerni szerencsés leeud. Mielőtt az egyezségek alapelvei emeltetnének ki, megjelöltetik azon előzetes és alap-kérdés, melylyel a kormánynak foglalkoznia ós melynek irányában állást foglalnia kellett, még mielőtt maga a fenforgó egyezség tekintetében nyilatkoznia lehetett volna. Az első kérdést, mely a kormány elhatározását mindenek előtt -igényelte : a kiadás megengedhetőségének átalános elvi szempontja képezte. Megegyezik-e Magyarország jogi nézetével és érdekével, hogy az ide menekült külföldiek, kik más országban közönséges büntettet vagy vétséget követtek el, saját vagy más kormányok kívánságára kiadattassanak ? E kérdésre utalva volt a kormány különösen az 1843. évi büntető. törvónykönyvi javaslatnak 4. §-a által, melyben az mondatik: „más ország közhatalmának senki elítélés vagy megbüntetés végett ki nem adathatik, habár a büntettet külföldön követte volna is el." A törvényjavaslat ezen czikke merev ellentéte lévén a jelen egyezségnekek, annak szempontjából a kiadási egyezség iránt tárgyalásba sem lehetett volna bocsátkozni; sőt ha a meggyőződós, mely 1843-ban az idézett elvben találta hű kifejezését, mai nap is uralkodnék: a kormány nem számolhatna az egyezségeknek a törvényhozás általi elfogadására. Ily helyzetben minden előny daczára, melyet ilynemű kötések biztosítanak, kötelességének tartotta volna a kormány, azoknak Magyarország nevében s Magyarországra kiterjedő hatálylyal leendő megkötését elhárítani. Azonban figyelembe véve a negyvenes években létezett viszonyokat, valamint a törvényjavaslatban kifejezett eszmének változását más országokban is, melyekben az már régi időktől fogva uralkodó volt s az illető kormáuy cselekvéseiben ós nyilatkozataiban hivatalos kifejezést talált, mig utóbb a tényleges szükség felismerése az ellenkező irányt emelte átalános túlsúlyra: a magyar kormány azon meggyőződésre jutott, miszerint a helyes alapokra fektetett és kellőleg körvonalozott kiadási rendszer — ma már nálunk sem találna többé ellenszenvre, s hogy a menedék-jognak oly értelemben való felfogását, hogy Magyarország a világ bármely részéről ide szökő bűntetteseket a méltó büntetés alól elvonja, sem az ország erkölcsi érzete, sem a mivelt nemzetekkel közösségre törekvő iránya, sem pedig saját érdeke nem engedi meg.
