Képviselőházi irományok, 1869. VII. kötet • 637-772. sz.

Irományszámok - 1869-758. Schwarz Gyula képv. határozati javaslata, az államtanácsi intézmény tárgyában - 1869-759. Az állandó pénzügyi bizottság általános jelentése az 1871-ik évi államköltségvetési előirányzat tárgyában

290 759. SZÁM. A ministerium a képviselőház e határozata folytán megkísértette a fizetési rendszer megállapítá­sát, de belátva — a mint ezt jelentésében is megérinti — azt, hogy ez meg nem történhetik vaz egész közszol­gálat rendszeres szabályozása előtt, az égető szükségen kivánt segíteni az által, hogy az 1050 írton aluli fizetéseknek javítását és a lakbéreknek majdnem általános emelését hozta az : 18!71-ik évi államköltségvetési előirányzatban javaslatba. A pénzügyministerium költségvetésének indokolása részletesen ismerteti a fizetések és lakbér illet­mények felemelésénél alkalmazott elveket ós követett eljárást és kimutatja az ennek eredményéül előállott költség többletet. E körülmény felmenti a bizottságot a fizetés-felemelések hosszabb előadásától és ennek folytán a bizottság arra szorítkozik, hogy előterjeszsze általában a fizetés-felemelés tárgyában folytatott tanácskozá­sainak eredményét. A bizottság nem bocsátkozott azon elvek tüzetesebb bírálatába, melyekre a ministerium a fize­tések és lakbér illetmények javításánál követett eljárását alapította azon okból, mert e fizetés-felemeléseket nem tekinti a fizetési rendszer szabályozásának és végleges megállapításának. A fizetések végleges szabályozása csak akkor történhetik meg, ha az államszolgálat maga rendsze­res szabályozást, a tiszti állomások fokozatainak felosztása törvény által megállapítást nyernek és ezért a bizottság az államszolgálat rendszerének a tiszti állomások fokozatainak törvény általi mielőbbi megha­tározását tartja szükségesnek. A bizottság átlátja azonban, hogy a mai viszonyok között a jelenleg fenálló tiszti fizetésekkel az alsóbb fokozatú tisztviselők egy része nem részesül azon díjazásban, mely állásuknak, teljesített szolgála­tuknak, az ezíel járó felelősségnek megfelelő jutalmat képezzen, sőt mely azoknak nagy részét a legsú­lyosabb anyagi gondoktól is mentesítse; a mi pedig az eddig megállapított lakbérilletmónyeket illeti, tagad hatlan, hogy a mai viszonyok között szemben azon lakbérekkel, melyek országszerte és főleg a fővárosban oly rendkívüli emelkedést mutatnak fel, azoknak bizonyos határokig felemelése e viszonyok által teljesen indokolva van. Ugyanazért a bizottság vizsgálat alá véve az egyes ministerek költségvetésében előterjesztett fize­tés és lakbér felemeléseket, az állam szolgálat és fizetési rendszernek végleges szabályozása előtt a fizetés és lakbér összegeknek bizonyos határok közötti felemelésének szükségét átlátja — tekintve azon nagy költséget azonban, mely az inditványozottnál csekélyebb mérvű javítás is ered­ményez, az állampénztár lehető kímélése czóljáből az indítványozott javítást elvben magajánlandónak véli ugyan, de nem azon mérvben, melyben az előirányoztatott, és mindazon állomásoknál, a hol a felemelést szükségesnek nem tartja, az eddigi fizetések megszavazását ajánlja. A bizottság tehát a fizetések felemelésére vonatkozólag azon megállapodásra jutott, miszerint eltó­rőleg a ministerium előterjesztésétől az 1050 frton aluli fizetések nem mindegyike emelendő, igy általában a fogalmazók fizetése meghagyandó a múlt évi összegben. A többi, a központi igazgatásnál alkalmazott tisztviselő fizetésének előirányzott felemelése álta­lában meg volna szavazandó, vannak azonban egyes állomások, melyekre nézve eltérés történik ezen álta­lános megállapodástól, e kivételeket az egyes költségvetésekre vonatkozó jelentésekben a bizottság egyenként meg fogja jelelni. A lakbérek javítását sem ajánlja a bizottság oly mérvben, mint az indítványozva van ós pedig a központon alkalmazott tisztviselőknél: A ministeri tanácsosok és az ezekkel egy napidíj osztályba osztott tisztviselők lakbére nem volna felemelendő, az osztálytanácsos ós vele egy díjosztályba tartozó tisztviselők lakbére az előirányzattól eltórőleg az eddigi lakbér összegről 400 írtról 500 frtra a titkárok ós velük egy dijsorozatban levő tisztviselők lakbére az eddigi 300 írtról 400 frtra

Next

/
Thumbnails
Contents