Képviselőházi irományok, 1869. VI. kötet • 531-636. sz.
Irományszámok - 1869-604. 1870-ik XLI. törvényczikk a magyar észak-nyugoti vasut kiépitése tárgyában
604. SZÁM. 30 Az engedélyes s illetőleg jogutódjai kötelezik magukat végül, hogy a hadi vasúti osztályok szervezésére vonatkozólag a cs. kir. szab. déli-, állam-, valamint a tiszavidéki- és első erdélyi vasuttársulatokkal kötött egyezményhez hozzájárulnak. A katonaszállitásokra vonatkozó határozatok és kedvezmények magától érthetőleg ép ugy érvényesek a honvédségre is. 18. §. Az államtisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködőhatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyből folyó megóvása végett, vagy jövedéki czólokból a vasutat használják és a hatóság megbízását igazolják, uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 19. §• Olyan feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbór előleleges kifizetése nélkül roszhiszemüleg használnák, vagy a szállítmány nemének vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy más módon a vállalat megrövidítését czólozzák, háromszoros árszabási illetmény lesz megvehető. 20. §. Az engedélyes jogosítva van a kormány beleegyezésével részesekül a vállalathoz társakat is venni, kik vele jogok és kötelezettségekben egyenlően részesülnek. 21. §, Joga van egyszersmind az engedélyesnek részvénytársaságot alakítani, s a szükséges pénz beszerzése czéljából névre vagy előmutatóra szóló (auporteur) részvényeket vagy elsőbbségi kötvényeket bocsátani ki, melyek a magyar- osztrák ós külföldi tőzsdéken elárusithatók ós hivatalosan jegyezhetők. Az elsőbbségi kötvények mindazonáltal csak oly összeg erejéig lesznek kibocsáthatók, melynek kamatoztatása a biztosított tiszta jövedelemnek legfölebb három ötödét igényli. Az órsekujvár-komáromi szakasz építésére és felszerelésére szükséges névleges tőke, mely a többi vonalokra fordítandó alaptőkétől elkülönítve is beszerezhető, — a kormány hozzá járulásával fog megállapittatni. A társaság az engedélyes minden jogait és kötelezettségeit örökli, alapszabályait tervezi, melyeknek helybenhagyását és az ország érdekei szem előtt tartásával a társasággal egyetórtőleg eszközlendő kiegészítését a kormány magának fenntartja. Felveendő lesz az alapszabályokba az is, hogy a társulat köteles a rendelkezési állapotban levő állami hivatalnokokat ós kiszolgált, ugy rendes hadseregbeli, mint a honvédségi altiszteket, a mennyiben azok a szükségelt képességei bírnak, s a felállítandó szolgálati rend kellékeinek megfelelhetnek, a szolgálati állomások betöltésénél kiválólag figyelembe venni. 22. §. Az engedélyesnek szabadságában áll bel- ós külföldön ügynököket tartani, nem különben személyes áruszállításra, vízen, ugy mint szárazon a fennálló törvények ós szabványok figyelemben, tartásával, forgalmi eszközöket állítani fel. 23. §. Az órsekujvár nyitra-trencsóni vonalszakasz után megnyitása apjától számítva, az engedély tartamáig átlagosan mértföldenkónt évi harminezháromezer kilenczszáz o. é. frt. (33,900 frt) tiszta jövedelmet, s ezen felül a kormány által jóváhagyandó törlesztési terv alapján a kibocsátott tőkének még az engedély tartama _(90 óv) alatti törlesztésére fordítandó bizonyos évi törlesztési hányadot ezüstben akképen biztosit az állam, hogy ha az évi tisztajövedelem mértföldenkint a fennebbi biztosított összeget és a törlesztési hányadot el nem érné, a hiány t az állani pótolni tartozik.