Képviselőházi irományok, 1869. VI. kötet • 531-636. sz.

Irományszámok - 1869-604. 1870-ik XLI. törvényczikk a magyar észak-nyugoti vasut kiépitése tárgyában

304 604. SZÁM. A biztositott tiszta jövedelem összege azon feltevés, szerint állapíttatott meg, hogy a pályához mért­földenként szükséges üzleti eszközök beszerzési értéke 50,000 forintot oszt. ért. fog képviselni. Ellenben az érsekujvár-komáromi vonal szakasz után sem kamatbiztositás, sem bárminemű segély nem adatik. Mindazonáltal ezen utóbbi szakasz az egész itt engedélyezett vasút kiegészítő s ettől a kormány­és illetőleg a törvényhozás beleegyezése nélkül el nem idegeníthető részét képezi. Ha a faépítmények szilárdabb anyagból helyettesítése a kormány által kívántatnék, vagy ha a for­galom annyira növekednék, hogy az 50,000 forint beszerzési-értéknek megfelelő és jó üzletkarban tartott forgalmi eszközök elégségesek nem lennének, akkor az e végre szükséges költségek ellvállalása iránt a kormánynyal külön egyezmény létesítendő. U. §. Azon járadék, mely az érsekújvári állomás közös használatáért az államvasuttársaságnak fizetendő, az üzleti költségbe beszámítható. Az engedélyes tartozik az érintett állomásnál az itt engedélyezett vonal érdekében szükségelt uj építkezéseket a kormány által meghatározandó mértékben teljesíteni s az azokért felmerült költségeket az építési alapból fedezni. 25. §. A pályafenntartás költségei az építési alapból fedezendők, és mindaddig az üzleti számadásba fe] nem vehetők, mig az összes építkezések a kormány által felülvizsgáltatván, a felülvizsgálati jegyzőkönyv alapján befejezetteknek el nem ismertetnek. Az üzletmegnyitástól kezdve a felülvizsgálat megtörténtéig az építési számla terhére felszámított pályafenntartási költségek az üzleti kiadásba utólagosan felvehetők, mindazonáltal csakis a pálya szabályszerű (normál) állapotának megfelelő, a felülvizsgáló bizottság által megállapítandó s a kormánynak helybenhagyás végett előterjesztendő arányban. A felülvizsgálat azonnal foganatosittatik, mihelyt az engedélyes kérelmezi. 26. §. Az állam által az érsekujvár-nyitra-trencsóni szakaszra nézve elvállalt biztosítás folytán esetlég­fizetendő pótlók az okmányilag igazolt óvi számadások megelőző vizsgálata után, azok benyújtásától számí­tandó három hóra fog folyóvá tétetni. Azon esetre, ha ezen három hónap alatt a benyújtott száma­dások vizsgálata be nem fejeztettetnók, a lefizetett pótlókra nézve a vizsgálat befejezte után kiigazításnak van helye. A fizetendő pótlék a biztositott vonalszakaszok hosszának arányában feloszlott tényleges tiszta jö­vedelem után, ós pedig az egész komárom-órsek-ujvár-trencséni vasútra nézve együttesen vezetett óvi szám­adások alapján fog kiszámíttatni, — A kincstár mindazonáltal a lejárt részvény- ós kötvónyszelvónyek be­váltására a jövedelmi előszámitás alapján helyesen megállapított szükséglet arányában az óvi számadások alapján intézendő leszámításokat fenntartatván, előleges részletfizetéseket is teend,. ha az engedélyes a lejárat előtt hat héttel az iránt folyamodni fog. Ha az üzletév lefolytával legkésőbben három hó alatt felterjesztendő évi számadás végleges meg­állapodása után kiderülne, hogy az előlegezések kelleténél magasabbra szabattak, — az engedélyes a kivett többletet 6% kamataival együtt azonnal visszatéríteni tartozik. Az állam részéről teljesítendő pótlás iránti igény azonban az üzletév lefolytától számított legfel­jebb egy óv alatt támasztandó ; ellenkező esetben elenyészik. 27. §. Az összeg, melyet az állam az átvállalt biztosítás folytán fizet, egyedül mintegy évenkint 4 száza­lékkal kamatozó előleg kezelendő.

Next

/
Thumbnails
Contents