Képviselőházi irományok, 1869. VI. kötet • 531-636. sz.

Irományszámok - 1869-557. Törvényjavaslat a báttaszék-dombovár-zákányi gőzmozdonyu vasut kiépitése iránt

114 557. SZÁM. Egyébiránt, e tekintetben joga van a kormánynak az árszabályokat szabályozni. 16. §. Az élelmi szereknek a belföldön beállott rendkívüli drágasága esetére joga van a kormánynak azok fuvarbérót, a drágaság tartamára, a maximal-árszabás feléig leszállítani. 17. §. A katona szállítás leszállított árszabások szerint eszközlendő, és pedig egyrészt a hadügyministe­rium, másrészt a vasúti igazgatóságok, nóvszerint az osztrák állam-, déli-, Erzsébet-, gácsországi Károly­Lajos-, tiszavidéki vasút, ós a dél-észak-német kapcsoló pálya-társaságok igazgatóságai között (1860. de­czember 10,) megkötött egyezmény alapján, melynek szabályai ezen engedélyokmány kiegészítő ré­szét képezik. A fenntebbi összes pályákkal, vagy azok többségével a katona-szállítás iránt létrejött, vagy létre­hozandó s az állam részére kedvezőbb egyezmények az engedélyezett pályára is érvényesek lesznek, még pedig az eddig létrejöttek föltételenül, az ezentúl létrejövendők azonban, csak a mennyiben a magyar kor­mány jóváhagyná. Alkalmazandók még ezen határozatok a pénzügyi, valamint az állami ós hatósági közbiztonsági őrségre, végül a fegyenczekre is. Nagyobb katonaszállitások czóljából az osztrák vasúttársaságokkal kölcsönös kisegítés iránt fenn­álló egyezményekhez az engedélyesek járulni kötelesek. Az engedélyesek s illetőleg jogutódjaik kötelezik magukat végűi, hogy a hadi vasúti osztályok szervezésére vonatkozólag a cs. kir. szab. déli-állam, valamint a tiszavidóki ós első erdélyi vasuttársulatok­kal kötött egyezményhez hozzá járulnak. A katona szállításokra vonatkozó határozatok ós kedvezmények, magától órthetőleg ép ugy érvé­nyesek a honvédségre is. 18. §. Az államtisztviselők hivatalnokok ós szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyből folyó megóvása végett, vagy jöve­déki czélokból a vasutat használják ós a hatóság megbízását igazolják, uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 19. §• Olyan feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbér előleges kifizetése nélkül roszhiszemüleg használnák, vagy a szállítmány nemének vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy más módon a válla­lat megrövidítését czólozzák, háromszoros árszabási illetmény lesz megvehető. 20. §. Az engedélyesek jogosítva vannak a kormány beleegyezésével részesekül a vállalathoz társakat is venni, kik velők jogok ós kötelezettségekben egyenlően részesülnek. 21. §. Joguk van egyszersmind az engedélyeseknek részvénytársaságot alakítani, s a szükséges pénz beszerzése czóljából névre vagy előmutatóra szóló (au porteur) részvényeket, vagy elsőbbségi köt­vényeket bocsátani ki, melyek a magyar-osztrák ós külföldi tőzsdéken elárusíthatok és hivatalosan je­gyezhetők. Az elsőbbségi kötvények mindazonáltal csak oly összeg erejéig lesznek kibocsáthatók, melynek kamatoztatása a biztosított tiszta jövedelemnek legfölebb három-ötödét igényli. A részvénytársaságra az engedélyesek minden jogai ós kötelezettségei átszállanak, alapszabályait

Next

/
Thumbnails
Contents