Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.
Irományszámok - 1869-330. Törvényjavaslat az első folyamodási biróságok rendezéséről
278 330. SZÁM. határozat végrehajtható legyen. A bánya-ügyek eldöntésénél eddig használt szakértőket megszünteti, s helyökbe szakértő jogtudósok alkalmazását rendeli el. A különbség rögtön feltűnik. Nem hagyhatta azonban figyelem nélkül, hogy lehető, miszerint oly szakértő jogtudósok, kik birói minősitvénynyel birnak, nem találtatnak elegendő számban. A kört tehát, honnan a szakértő jogtudósok vehetők, kiszélesítette oly módon, hogy abba minden jogvógzett bányaszakértő bennfoglaltassék. Igen termésszetes, hogy egyszersmind az 1869 : IV. t. czikhely 8—20. §-ában érintett összeférhetlenségi okok alól a kisegítő bírákat ki kellett venni. Azon határozatok a dolog természeténél fogva az állandóan alkalmazott bírákra vonatkoznak. A kisegítő bírák nem ilyenek. Ezek legnagyobb része épen mert szakértő jogász, oly foglalkozást üz, vagy oly hivatalban van, mely az állandó birói hivatallal összeférhetlen, de nem lehetett azzá tenni a kisegítő szavazó működéssel a nélkül, hogy ez intézkedés czélja egészen meg ne hiúsuljon. A kisegítő birák a fő- és legfőbb törvényszékeknél is alkalmazhatók. Ez nem is lehetett másként. Elég legyen e részben csak azt felemlíteni, hogy különben a felebbviteli törvényszékeknél ugyanazon ügyben kevesebb szakértő biró ítélne, mint az első folyamodásiban, s ha átaljában áll azon elv, hogy a magasabb törvényszók azért itól nagyobb számú tanácsban, hogy Ítélete helyes volta iránt a biztosítók szaporitassék: ugy ez elvet a szakértő bírák kihagyása által nem lehetett épen a bánya-ügyekre nézve illusoriussá tenni. 11. §• Ezen intézkedés azért szükséges, mert az 1840: XV. t. ez. II. R. 5. §-a eltórőleg rendelkezik. 12. §. Ezen intézkedést a gyakorlatban felmerült kételyek tették szükségessé, nem levén fenntartható azon itt-ott még tényleg létező anomália, hogy az elsőfokú törvényszék is ugy, mint a felebbviteli, öt tagú tanácsban ítéljen. 13. §. A birák fizetésének megállapításánál a sokféle fokozat melőztetett; egyúttal azonban gondoskodni kellett arról, hogy oly birák, a kik előléptetésben nem részesülnek, haladtabb korukban buzgó ós becsületes hivataloskodásukórt már a törvény rendeleténél fogva megjutalmaztassanak. Ezen intézkedés a birák megnyugtatására ós szorgalmuk buzdítására jótékonyan fog hatni. 14. §. Nehogy a birói személyzet hivatásának pontos teljesítésétől a birói tekintélyt is sértő kisszerű kiküldetések ós végrehajtások által elvonassók: a bírósági végrehajtók intézménye hozatik be ugy, hogy a birák jövőre csakis kivételesen ós csakis fontosabb esetekben bízathatnak meg végrehajtásokkal, mi által az ily végrehajtások költségessége is meg fog szűnni. A bírósági vógrehajtók iránt külön törvényjavaslat terjesztetett elő, és azok itten csak a rendszer teljessége miatt említtetnek föl. 15. §. A segéd- és kezelő-személyzet kinevezését már az 1869: IV. t. ez. 27. §-a az igazságügyministerre bizza; ezen rendelkezésnek természetes kifolyása, hogy annak számát is a szükségnek megfelelóleg ő határozhatja meg. 16. §. A bíróságok kerületét és székhelyét az 1869 : IV. t. ez. 21. §-a szerint a törvényhozás állapítja meg: azért is azok jegyzéke a javaslathoz mellókeltetett. 17. §. A községek beosztása az egyes járásokba legczólszerübben a végrehajtó hatalom által eszközölhető. E beosztás azonban csak akkor történhetik meg, ha a szókhelyek már megállapittattak. A jelen §. megadja mindazon biztosítékokat, a miktől a helyes beosztás függ, és kijelöli azon irányadó szempontokat, a melyet annál követni kell.