Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-47. Törvényjavaslat a magyar sorhadi csapatokhoz és a hadtengerészethez szükséges évi ujonczjutalék megállapitása, s az 1869-dik évre megajánlása tárgyában

144 47. SZÁM. erősítések áltak nem vódvék, noha egyhatáros birodalomban rendszerint egyre épülnek a vasutak, melyek azon határokhoz a leggyorsabb közlekedést teszik lehetővé. A fennérintett két vonal lótesitése e szerint a mellett, hogy közgazdasági érdekeinknek szolgál, önvédelmi szempontból biztonságunkat növeli, — mig tehát a különben erődítések által biztosított védelem rendszerint óriási holt tőkék befektetését igényelné, ez esetben kivételesen, gazdagon gyümölcsöző, az anyagi jóllétét és a művelődési fejlődést előmozdító hasznos beruházássá válik. Midőn ezeknél fogva a cs. kir. kereskedelmi miniszternek kijelentem, hogy a munkács-stryi és az eperjes-tarnowi vonalokat egyidőben és együttesen kívánom biztosítani, ehhez képest hivatalosan felkértem egyszersmind, hogy részéről is e vonalok létesítése czéljából alkotmányos utón a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjék. Befejezvén ezzel a magyarország-galicziai vasúti összeköttetésre vonatkozó előterjesztésemet, bátor vagyok még végül jelenteni, hogy a ház asztalára letett törvényjavaslat tárgyát képező Przemysli vasútenge­délyezése iránti tárgyalások, a teljes hitellel bíró vállalkozó consortiummal kielégítő eremónyre annyiban vezet­tek, a mennyiben a consortium a pálya építését ós üzletbe tételét az engedélyezés egyéb szokásos feltótelei mellett, mértföldenkint évi 44000 azaz negyvennégyezer ezüst osztr. ért. ft. tiszta jövedelem ós később megállapítandó törlesztési hányad mellett magáravállalja. Ez eredmény az átvizsgált költség kiszámítást alapul véve mindenesetre kielégítőnek tekint­hető, kivált ha figyelemmel vagyunk arra, hogy a kamatbiztositási összeg, méltányolva bár a pálya költségesebb kivitelét is, a kérdéses öszszeköttetós galicziai részére nézve a lajtántuli törvényhozás május hó 20-iki törvénye által egy millió forint mértföldenkinti maximalis befektetósitőke mel­lett, 5%-tóli kamattal vagyis mórtföldenkónt és évenként 50,000 ftal lett kilátásba helyezve. Zárszavaimban nem mulaszthatom el ujolag is a t. ház figyelmét e vonal rendkívüli védelmi fontosságára, — a kivitel sürgős szükségére, s vógülegy czélszerű vasúti politika elveiből kiindulva azon körülményre is felhívni, hogy a magyar galicziai vasúti összeköttetés mielébbi engedélyezését a bécsi kor­mány több ízbeni sürgős megkeresése, sőt azon összeköttetés galicziai részének már törvényhozásilag is lett biztosítása folytán, a lajtántúli királyságok és országok iránt tanúsítandó viszonosság és a nemzet­gaszdászati téren oly annyira kívánatos egybehangzó működés is igényli; mert csak ily módon várhatjuk azt, hogy ott, hol valamely kapcsolat létesítésénél leginkább honi particularis érdekeink lépnek előtérbe mint a Szók. Fehórvár-győrgráczi vasútnál is, a lajtántúli törvényhozás hasonló előzékenységgel fog irá­nyunkban viseltetni. 0. Mikó Imre. s. k. 47. szám. Törvényjavaslat a magyar sorhadi csapatokhoz és a hadtengerészethez szükséges évi ujonczjutalék megállapitása, s az 1869-dik évre megajánlása tárgyában. i. §. Az állandó hadsereg, ós hadtengerószet törvényileg szabályozott számerejónek biztosítására meg­kívántató s az 1868-ik évi XL-ik törvényczikk 13-ik §-a értelmében a magyar korona országaira eső óvi ujoncz-jutalók 39,339, az ennek póttartalékkal ellátására szükséges mennyiség pedig 3934 főben állapit­atik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents