Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-47. Törvényjavaslat a magyar sorhadi csapatokhoz és a hadtengerészethez szükséges évi ujonczjutalék megállapitása, s az 1869-dik évre megajánlása tárgyában

47. SZÁM. 145 2. §. Az 1-ső §-ban megállapított évi ujonczjutaléknak az 1869. évre tettleg kiállítása megszavaztatik. 3. §. A megszavazott ujonczok, tekintettel egyfelől az 1868-ik évi XXVIT-ik törvényczikk 3-ik, más­felől az ugyanazon évi XL-ik törvényczikk szintén 3-ik §-ára ezúttal kivételesen az 1849. 1848. 1847. 1846. s 1845-ik évi korosztályokból állíttatnak ki. 4. §• Az ujonczállitás a jelen évben kivételesen augustus hó 15-től september hó végéig lesz fogana­tosítandó. 5. §. E törvény végrehajtása a honvédelmi ministerre bizatik. Melléklet a 47. sz. Irományhoz. Indokolás. A vóderőre vonatkozólag múlt évben alkotott törvény létrejötte óta sem a világhelyzetben, sem a monarchia beléletében nem mutatkozván semmi oly változás, a mi a sorhadnak (haditengerészetnek) törvé­nyileg szabályzott létszámra emelése végett évenként szükséges ujoncz-illeték ez évben is kiállítását elen­gedhetővé tenné, ezen illeték kimunkálandó volt, hogy az országgyűlés által megszavaztathassék. Az emiitett 1868-ik XL. törvényczikk 11. §-bana sorkatonaság és hajós-sereg teljes hadi állománya a katonai vógőrvidékbeli csapatokon kivül 800,000 főre határoztatván: az egy részről a magyar korona országai, más részről meg az osztrák császárság népességi arányához képest felosztandó évi ujoncz-illeték kiszámításánál, irányadóul azon czélnak kellé szolgálni, hogy ezen törvényileg megszabott 800,000 főnyi tel­jes hadi létszám eléressék. A póttartalókot érdeklőleg ugyanazon törvény 13. §-a azon határozványt tartalmazza, hogy a tiz évi összes póttartalék nem lehet nagyobb az ezen törvónyczikkben engedményezett egy évi ujoncz-illetóknél. Mindezeknél fogva a kellő évi ujoncz-jutalók mennyiségének csupán számszerű kimunkálására vala szükség. A ministerium a sorhad ós hadi tengerészet számára alkotmányszerüleg igénylett évi ujoncz-juta­lók megállapítására nézve, ezen egyedül helyes utón járt el. Legalább négyszázaléknyi évi fogyaték fölvételét hosszú évek tapasztalása igazolja, a mi mellett pedig az alább látható számváltozási táblázat bizonyítása szerint 95,474 főnyi összes évi ujoncz-illetóknek a monarchia által kiállítása a sorhad és hajós-sereg részére, okvetlenül szükséges, — ha a hadseregnek föntemlitett 800,000 embernyi számerejót rendes viszonyok közt, a tizedik év bekövetkeztével elérni törekszünk. A monarchia egészére eső ezen összes évi rendes ujoncz-illeték annak két állama közti aránylagos felosztásánál a lélekszámtól jelenleg létező hivatalos adatok vétettek alapul, — igy kívánván azt az 1868. XL. törvényczikk 13-ik §-a mindaddig, mig a kiszámítás a mindkét államterületen egyenlő elvekre fekte­tendő uj népszámlálás alapján foganatosíttathatnék. KÉPVH. IKOMÁNY. 1869/70. I. •*• " \ V

Next

/
Thumbnails
Contents