Képviselőházi irományok, 1865. IV. kötet • 193-250. sz.

Irományszámok - 1865-197. Törvényjavaslat a Zákánytól Zágrábig és a Hatvantól Miskolczig terjedő vasutvonalak épitése tárgyában

CXCVII. SZÁM. 51 Pázsittal és bokorültetményekkel, burkolattal vagy kőhányással, a helyzethez képest olyan pályatöltések és mellékmfívek is biztositandók, melyek árterületen vagy folyóvizek mellett vonulnak el. A részlettervekben ki kell azon védmfí-rendszereket mutatni, melyeket a vállalkozó esetenkint javaslatba hoz; s a magyar királyi vasutépitészeti igazgatóság jogában áll, az általa jónak vélt módo­sításokat követelni, köteleztetvén a vállalkozó a magyar királyi vasutépitészeti igazgatóságnak erre vo­natkozó utasításait vonakodás nélkül saját költségén foganatosítani. Nem különben köteleztetik a vállalkozó az épités bevégezte után is a magyar királyi vasut­épitészeti igazgatóság rendeletére az ilyképen elkészitett védműveken olyan változtatásokat és megerő­sítéseket véghez vinni, melyek a még csak utólag megállapított vizállások, nem különben a víz­meder változtatása által előidézett vizmoztani viszonyok következtében mutatkoznak szükségeseknek. 2. Példány a partvédmuvek előállítására. A vállalkozó az előforduló partvédmuveket a Brenner-vaspálya hasonnemü művei szerint tar­tozik elkészíteni. / f^íT7,' s o {<&• > ' " »<J ' Jótállás. A folyam- és partvédmuvek szilárdságáért, valamint ezek kellő kiterjedéseért tartozik a vál­lalkozó a föltételi füzet átalános határozatainak 36. és 37. §§. értelmében két évig jótállani. g) A pálya és az állomások kavicsozása. 1. Anyag. . A pálya és az állomások kavicsozásához folyóbeli, bánya- vagy aprított kemény minőségű ka­vicsot kell venni; az egyes daraboknak semmi irányban sem szabad 6 centiméternél nagyob­baknak lenni. Megengedtetik, hogy a kavics közé tiszta s minden földes részektől ment homok vegyittessék. 2. Kavicsbányák és kavicspályák. A vállalkozó köteles a kavicsbányák kisajátítását,valamint, ha szükségeltetnék, a kavicsszál­litó pályák helyreállítását is saját költségén eszközölni. Egyébiránt tartozik a vállalkozó az ily kavicsbányák megszerzésének tárgyalásaihoz, vala­mint a kavicspályák elrendezéséhez is a magyar királyi vasutépitészeti igazgatóság közegeit meghívni, s ezek kívánatára a tárgyalásokat olyan feltételekre alapítani, hogy azon esetre, ha a kavicsbányák, miután a vállalkozó azokból a maga szükségletét fedezé, még több kavicsot tartalmaznának, a magyar királyi minisztérium tulajdonába menjenek át, sőt a szükséghez és tartalomhoz képest a pályalentartás czéljaira kiterjesztethessenek. Szintigy kell a vállalkozónak a kavicsszállitó pályák elrendezésénél és szerkesztésénél eljárni. Vajon, és minő mértékben járul a magyar királyi minisztérium ilyen esetekben a kavicsbánya megszerzésének és a kavicspálya előállításának költségeihez, vagy mily áron váltja be ezeket a vállal­kozótól, különös egyezkedésnek van fentartva. 7*

Next

/
Thumbnails
Contents