Képviselőházi irományok, 1865. III. kötet • 137-192. sz.

CLXXIV. ÜLÉS. ,f,eltéve, hogy a magyar minisztériumnak szivén fekszik, vagy legalább érdekében áll a valódi, Őszinte, és a szerb horvát nemzet szabad akaratán alapuló kiegyezkedés, nem pedig a magyar-horvát kérdésnek akármi módon decretált látszólagos vagy kierőszakolt eldöntése Beust jelszava alatt, ki a szlávokat sarokba szoritgatja, mely jelszó azonban a szerbekre és horvátokra azért sem alkalmazható, mivel ezeknek egy kissé nagyobb zuguk van, mint a cseheknek a németek torkában : a miniszterelnök úrhoz a következő kérdéseket intézem : „1. A hivatalnokoknak és tanároknak fenemiitett elbocsátásai Horvátországban és Szlavóniában a magyar miniszterelnök tudtával, befolyásával vagy jóváhagyásával történtek-e vagy nem? „2. Ha igen, mivel igazolja miniszter úr ezen országgyűlés előtt a kiegyezkedést compromittáló eljárásokat? „3. Az október 20-kai kir. leirat az országgyűlési és választási rendet illetőleg a miniszterelnök tudtával, befolyásával vagy jóváhagyásával bocsáttatott-e ki vagy nem? ,,4. Ha igen, magára vállalja-e miniszterelnök úr a felelősségeta világ és ezen országgyűlés előtt ezen octroyért, melyet egy harmadiknak utján eszközlött és mely képes a kiegyezkedést compromittálni ? és mivel igazolja ezen octroyt? „5. Ha pedig nem, hajlandó-e a miniszterelnök úr a koronának tanácsot adni, hogy október 20-ikai leiratát visszavonja, hogy mostani horvátországi és szlavóniai tanácsosait, név szerint az ideiglenes kancellárt és a báni helyettest, kik a koronát és a kiegyezkedést közigazgatásilag és államjogilag compromittálták, elbocsássa, és olyan emberekkel helyettesítse, kik a nemzet bizalmát birják, kik a rósz eszközöknek káros következéseit elhárítani, az őszinte és becsületes kiegyezkedést pedig kieszközölni fogják? „Pesten, november hó 13-án 1867." „Interpellatio „az összes magyar minisztériumhoz a szerb ügyben. ,,Én ez országgyűlés CXLI-dik f. é. június 18-ki ülésében kérdeztem a magas minisztériumot, kész-e az újvidéki képviselő Branovácsky úr interpellatiojára válaszolni, melylyel ez még sokkal előbb kérdezte a minisztériumot, szándékozik-e, s'ha igen, mikor szándékozik az országgyűlésen javaslatot tenni az 1861-ki szerb congressus határozatait és kivánatait illetőleg ? „A belügyminiszter úr méltóztatott válaszolni, hogy alig hiszi, miszerint lehetséges lesz ez ügyben még azon ülésfolyam alatt indítványt hozni, miután e tárgy fölötte fontos levén, komoly megfontolást kivan, hogy tehát csak akkor fog indítvány tétetni, midőn az országgyűlés újra összeül. Két oknál fogva ujitom meg ez ügyet: először, mivel az országgyűlés ismét összeült, másodszor, mivel mint a negyvenes nemzetiségi bizottságnak tagja, az albizottságnak velem közlött actáiból észrevettem, hogy az 1861-ki szerb congressusnak határozatai mellékletként vannak nyomatva a nemzetiségi albizottság munkálatához. „Ebből látom és következtetem, hogy az albizottság a szerb congressus határozatait egy sorba állította a nemzetiségi kérdéssel átalában. „Azonban ezt tenni nem lehet. A szerb kivánatoknak előnyös történeti alapjok van, a minek következése, hogy a szerbeket ezen alapnál, és általok ezen or-