Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-133. Jelentése az 1865-dik évi országgyülés képviselőháza által a nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottság alválasztmányának

254 CXXXIII. SZÁM. valósággal elfoglalt területen, a bekövetkező országos és megyei szervezésnél, melyet most összegyűlt országgyűlésünktől várunk, mint egy felsőmagyarországi szláv kerület (horfíouhorske slovenské sokolie) honunkban helyt nem találhatna, annál inkább, minthogy az ily intézkedést a nemzeti jogegyenlőség eszméjének valósitása okvetetlenül feltételezi, s azon előnyök, melyek egy kerületben a nyelv egységéből ugy a közigazgatási, mint a törvénykezési téren, de főképen a polgári szabadság érzetének sikeres fejlesztése által keletkeznek, azt hathatósan ajánlják. A nemzetközi vonal által átmetszett Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Torna, Abauj és Zemplén megyéknek szlávok által lakott részei minden nehézség nélkül akár uj megyékké alakíttathatnak, akár pedig határos szláv megyékhez csatoltathatnak. Az előadott módon alakított felsőmagyarországi szláv kerület életbe léptetése által Magyarország mostani belszervezeti felosztása egyéb változást nem szenvedne, csak azt, hogy azon holt határok helyébe, melyeken eddig honunk négy kerülete nyugodott, valósággal élő, s nem az emberek önkénye, de a nyelv és nemzetiség által, s igy az isteni gondviselés és természet által alakított háborithatatlan határvonalok léptetnének életbe. Ez alkalommal nem mellőzhetjük el hallgatással magyar testvéreink által átalánosan érvényre emelni kivánt azon ellenvetést, miszerint a legstiztább szláv megyékben is, úgymint Trencsén, Árva, Turócz, Zólyom, Liptó, Szepes és Sáros megyében igen sok, többnyire a nemesi osztályhoz tartozó magyar találtatik, annyira, hogy még ezen megyékben is a magyar és a szláv nemzetiség egymásra van halmozva, mely oknál fogva a szláv nemzetnek egy külön felső-magyarországi szláv kerületben elösmerése s személyesitése lehetetlenségnek mutatkozik. Igaz. hogy a most nevezett megyékben is nemzetünknek sok elidegenített fia van; ezek azonban nem magyarok, de nemzetünk fiai. A magyar nemzetnek is a nagy Széchenyinek fellépése előtt sok oly fiai voltak, kik bármi másnak, csak nem magyaroknak vallották magokat; de a haladó korszellem felébreszté bennök a szunyadozó öntudatot, hogy újra összefolyjanak saját nemzetökkel, melytől elszakadtak volt. Mi is erősen hiszszük, hogy ugyanazon korszellem felébresztendi elfajult fiainkat tévedésök beösmerésére, s visszavezetendi őket azon nemzet és nép ölébe, melytől elszármaztak. Valamint egy részről a hős magyar nemzetről nem tehetjük fel azt, hogy számos elfajult fiainkkal gazdagodni, s ezen nemzeti gyalázatunkkal diszleni akarna : ugymás részről törvényhozó testületünk hazafiságáról nem hihetjük azt , hogy az emiitett sajnos körülményt a nemzeti jogegyenlőség teljesítésének akadályául tekinthetné. Ha azonban tiszta szláv megyékben más nemzetbeliek egyenkint találtatnak is: ezek épen ugy mint nem szláv megyékben lakó egyes szlávok a közönség rövidségével nemzeti különállást s jogokat magok részére nem igényelhetnek. Kénytelenek vagyunk továbbá azon lehető vád ellen is tiltakozni, mintha egy felsőmagyarországi szláv kerületnek (horno uhorske slovenské okolie) alakítása hazánknak történeti [ jogok és positiv törvények által szentesitett egységes integritása ellen lenne irányozva. Már Szent István királyunk a maga végrendeletében figyelmezteti Imre fiát arra. hogy : „regnum unius lingvae imbecille et fragile est;" már ő azon atyai tanácsot adja neki, hogy az országban lakó különféle népek szokásait és erkölcseit tiszeletben tartsa; már ő alatta e honnak egységek integritása az abban lakott népek egymás közti jogegyenlőség elvére lőn fektetve. Hogy azonban Szent István ideje óta ezen népek saját egyéni öntudattal biró nemzetekké fejlődtek, s hogy ennek folytán hazánk egységes integritása nem többé a faj, de a nemzeti jogegyenlőségben [kénytelenittetik alapjait keresni , az sem a mi hibánk, sem a mi érdemünk, de okvetetlen kifolyása azon haladásnak, mely az Isten törvényeiből eredvén, útjában emberi törvények által fel nem tartóztathatik, se pedig vissza nem utasittathatik. Ezen haladást el nem ösmerni annyit jelentene, mint egyes nemzetek életében, valamint egyes államok fejlődésében is nem ismerni el a hatalmasan nyilvánuló isteni gondviselést.