Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.
Irományszámok - 1865-133. Jelentése az 1865-dik évi országgyülés képviselőháza által a nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottság alválasztmányának
252 CXXXIII. SZÁM. úgy magának a lényegnek, valamint az általunk érzett élet szküségeinek is megfelelő alakban, törvény által, életbe léptettessék. S e tárgyban hazánk törvényhozó testülete előtt — melyhez tettleges bizodalmunkat ezennel kifejezzük — fölszólalni, úgy hazafiúi, mint nemzeti kötelességünk. Őskori történetünk s nemzeti hagyományaink tanúsága szerint a Kárpátok által bekerített ezen földnek mi vagyunk legrégibb lakói. Még a magyarok bejövetele előtt őseink édes hazájuknak nevezték e földet: már akkor hosszú és véres harczokat vívtak itt, nemzeti függetlenségökért nyugati elnyomóik ellen; már akkor volt itt virágzó földmivelésök s kereskedésük, voltak népes városaik s megerősített váraik, volt alkot- mányos életök is, melynek egyes intézményei e haza alkotmányában mostanáig is föntartották magokat. A magyarok bejövetelével, az akkoron e földön alakulóban volt, s épen a fejlődés első fokán létezett confoederatiója a nyugati szláv népeknek föloszolván, helyt engedett egy új confoederatiónak, mely egy század lefolyta alatt Szent István koronája alatt egyesítve, mint Hungária, a többi európai keresztyén államok közt fényes helyet foglalt el, s azt kilencz századig tartott viharokon keresztül mostanáig is megtartotta. Valamint egy anyának édes gyermekei egy családdá, ugy e hazának különböző népei is, közös anyagi és szellemi érdekek által egyesítve, egy egészszé olvadtak öszve, s úgy a csatatéren, mint hazai törvények hozásánál mindenkor egyesitett erővel megfeleltek a nekik osztályrészül jutott közös világt örténeti feladatuknak, védve nyugati műveltséget keletnek barbár népei ellen, s védve egyszersmind saját önállóságukat is nyugatnak fölemésztő befolyása ellen. Úgy a csatatéren, valamint a közös törvényhozás terén is, minden nyelvkülönbség mellettigen jól megértették egymást e haza különböző népei, mert a honszeretet s egymás iránti testvéries bi, zalom legjobb tolmácsként elősegitette egyetértésöket s közjóra irányzott törekvésüket; egynek sem jutott eszébe másnak a nyelvét megvetni vagy épen gyűlölni, egyben sem támadt azon vágy, a maga saját növekvését másnak kiirtására fektetni vagy a maga külön nemzeti érdekeit azon polczratolni fel, melyen egyedül e haza valamenynyi népeinek közös érdeke erősen és állandóan foglalhat helyt. A népek testvéri szeretete és egyetértése eredményezte azon bámulatos életerőt, melynél fogva hazánk egy iszonyatos csapás, t. i. a tatár pusztítás által okozott romlásokat oly könnyen ismét helyrehozta, s törhetlenül megállott akkor is, a midőn egy részről az iszlám, más részről pedig a nyugati absolutismus által vég elnyeléssel fenyegettetett; ezen erőnek tulajdonithatni, hogy a vallásos harczok robaja elvonult hazánk fölött, mint egy égi háború, mely után a természet ujabb erővel szebb életre kél; ezen erő okozta azt, hogy hazánk, bár ugyan még nem egészen, de mégis nagyobbrészt, a törvény előtti jogegyenlőség kimondásával, szerencsésen szabadult a középkori feudalismus bilincseiből s hogy még a tizenkét évi elnyomatás sem volt képes kebelében elfojtani a most is hatalmasan nyilvánuló szabadságérzetet. Kérdés, hogy jelenleg örvendetes vagy szomorú napoknak néz-e elébe kedves hazánk, most, midőn a világ vezéreszméje, a nemzetiség kérdése benne a maga megoldására vár. Óhajtjuk, hogy ezen kérdés ne fajuljon el gyógyíthatatlan sebbé, de inkább alakuljon át oly erő s áttörhetlen paizszsá, melyről az ellenséges nyilak mindenkor erőtlenül visszapattannak. Öntudatunk határozottan mondja, miszerint mi felsőmagyarországi szlávok ép oly nemzet vagyunk, mint a magyarok, vagy bármely más nemzete e közös hazának, miből, ha csak a nemzeti jogegyenlőség a polgári szabadsággal együtt chimera lenni nem akar, önként következik az, miszerint mint nemzet kevesebb joggal nem bírhatunk, mint bír hazánknak bármely más nemzete. És mégis, ha hazánk 1848 évi törvényes állapotát felveszszük, azt találjuk, hogy nem csak régi országgyűléseink, nevezetesen az 1791-ki, 1792-ki ; 1805-ki, de ujabb'törvényeink is, különösen 1832/6tól kezdve 1848-ig egyedül csak a magyarokat ösmerik el nemzetnek, egyedül a magyar nyelvről szólanak, mint nemzetiről s hazairól, egyedül a magyarok nemzeti fejlődéséről s nyelvüknek kimüvelődéséről gon•"•.#•••.
