Képviselőházi irományok, 1865. I. kötet • 1-41 sz.

Irományszámok - 1865-41. Elnapoló kegy. kir. leirat

XLI. SZÁM. 111 czikke rá nézve azon alap, melyhez minden viszonyok közt ragaszkodnia kell. E kijelentés folytán világos előttünk azon ok, melynél fogva a tisztelt küldöttség barátságos tanácskozásaink folytában semmit nem tágított, semmit nem engedett követeléseinek egész összegéből, s megfoghatónak találjuk, hogy részletes utasitás által szorosan kötve, a kiegyenlitést semmi közeledés által elő nem segíthette. De ha a tisztelt küldöttség semmiben nem mellőzhette az emiitett 42. czikknek tartalmát: Horvát-, Dalmát- és Tótországok gyűlése változtathat annak egyes pontjain, s legyen szabad reménylenünk, hogy az óhajtott kiegyenlités érdekében teend is oly módosításokat, melyek közelebb visznek bennünket a czélhoz, a nélkül, hogy egyik vagy másik félnek jól felfogott érdekeit koczkáztatnák. Szíves bizalommal kérjük tehát a tisztelt küldöttséget, hogy, ha nem áll hatalmában többre terjeszkedni a kiegyenlités terén s kénytelen mindenben ragaszkodni az 42. czikkhez, melynek több pontját mi el nem fogadhatjuk, terjeszsze a történteket Horvát-, Dalmát- és Tótországok gyűlése elé ; mi ugyanazt teendjük megbizóink irányában. Ne tekintsék azonban a nevezett országok megszakasztó ttnak egyezkedéseink fonalát, s legyenek meggyőződve, hogy nekünk a kiegyenlités sikerére nézve se bizalmunk, se óhajtásunk, se reményünk legkevésbbé sem csökkent. Csengery Antal s. k. Magyarország országos küldöttségének jegyzője. 41. szám. (LXX. ÜLÉS, 491. JEGYZŐRÖNTVI PONT.) •--''. . , . -. '.' ' Első Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár, Magyar-, Cseh-, Halics- és Ladomérországok apostoli, ugy Lombardia, Velencze és Illíria királya, Ausztria főherczege, sat. - • - • 10,005. sz. Hű Magyarországunk s az ahhoz kapcsolt részek zászlósainak, egyházi és világi főrendéinek és képviselőinek, kik az általunk 1865-dik évi karácsonhó 10-ik napjára Pest szabad királyi városunkba összehívott országgyűlésen egybegyülvék, üdvöt és kegyelmünket. Kedvelt híveink! Midőn a közelebb lefolyt év vég napjaiban kedvelt Magyarországunk hu főrendéit és képviselőit körülöttünk egybeseregelve üdvözöltük, és törvényhozói közremtíködésöket igénybe vettük, tevők ezt azon reményben, hogy a béke áldásai, melyeket akkorban zavartanul élvezének birodalmunk összes népei, számukra tartósan megóva leendnek. E remény mély fájdalmunkra meghiúsult. Ismeretes az országosan egybegyűlt főrendek és képviselők előtt azon válságos helyzet keletkezése, mely vég kifejlésében minket arra kényszeritett, hogy őseinktől öröklött országaink nemzetközi szerződések által biztosított területi épségének és hatalmi állásának sértetlen fentartása végett az önvédelemnek legvégső jogosult eszközéhez, a jogtalan megtámadás fegyveres visszatorlásához nyúljunk. Ama benső küzdelmek súlyát, melyek atyai szivünket az elhatározás nehéz perczeiben ellepték, fokozta azon érzet, miszerint e csapásnak ép akkor kellett ránk nehezednie, midőn uralkodói hivatásunk legfőbb feladatát követve, birodalmunk bérviszonyainak alkotmányos rendezését, és ezzel egybefüggőleg kedvelt Magyarországunk közjogi és belkormányzati önállóságának szilárd megalapitá1