Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.
Irományszámok - 1861-47. Fölirás
/ 27 kat leginkább érdeklik, s melyeknél épen azok kívánatit kell főkép figyelembe venni. A szerbeknek azon kivanataira nézve, miket ök, — mint a legmagasabb királyi leirat mondja — ősi kiváltságaikra, jogaikra, s nemzetiségi érdekeik biztosítására vonatkozólag nemzeti gyülekezetükben kifejtettek, s mikre nézve Felséged még csak ezután kívánja előterjesztéseit s intézkedéseit az országgyűlésedébe juttatni; — ugyanazokat ismételjük, miket fenntebb a nemzetiségekre névze kijelentettünk. A trónróli lemondást illetőleg Felséged még azon egyszerű méltányos és szorosan törvényes kivánatunkat is megtagadja, mit erre nézve első feliratunkban kifejtettünk. — De mi soha el nem fogadhatjuk azon nézetet, hogy Magyarország az ausztriai császárságnak provincziája. — Ausztria császára egyszersmind Magyarország királya — de nem ugy, s nem azért, mert császára Ausztriának, hanem egyedül azért, mert a sanctio pragmatica szerint a két külön trón ugyanazon egy fejedelmet illeti. — Midőn I. Ferencz császár ö Felsége 1804-ben az ausztriai császári czimet fölvette, határozottan egyszersmind kijelentette azt is, hogy ezáltal Magyarországnak alkotmányos jogviszonyai semmi részben változást nem szenvednek.Magyarországnak alkotmánya s önállása tehát továbbra is sértetlenül maradott, és ezen alkotmányos ön állásnak szoros következése az, hogy a .magyar királynak trónróli lemondása csak az ország tudtával s hozzájárulásával történhetik. Mi a helyzet sajátságát s nehézségeit méltányolva csak azt kivántuk, hogy az annak idejében elmulasztott előleges értesítés legalább utólagosan, forma szerint pótoltassák. — Kivántuk ezt az ország jövendő biztosításának tekintetéből, és ugyanazon tekintetből kötelességünk ahhoz továbbra is szorosan ragaszkodni. A politikai vádak folytán elitélt és száműzött vagy elzárt honfitársainkra nézve is újra ismételjük mindazokat, miket első feliratunkban kifejtettünk. Ezek azok, miket a legmagasabb királyi leiratnak részleteire tisztelettel s őszintén előadni kötelességünknek tartottunk. Ismételjük Magyarország közjogának törvényes alapelveit : A pragmatica sanctio, melyet a magyar nemzet a magyar királylyal 1723-dik évben a trónörökösödés fölött önként és szabad akaratból kötött, valóságos állami alapszerződés, mely szorosan viszonyos kötelezettségeket foglal magában. Az emiitett sanctio pragmatica, midőn egy részről az uralkodóház nőágára is átruházza a trónöröklés jogát ; más részről határozottan kiköti : hogy a király Magyarországban máskép ne uralkodjék, s ne kormányozzon, mint magának az országnak eddig alkotott, vagy jövendőben orszaggyülesileg alkotandó saját törvényei szerint; más tartományok kormányzati módját Magyarországba be * ne hozhassa; uralkodásának kezdetekor magát mindég törvényesen megkoronáztassa ; koronázása előtt ünnepélyes királyi hitlevelet adjon ki, s abban az országot biztosítsa, hogy annak területi épségét, jogait, szabadságát, s törvényeit sértetlenül fenn fogja tartani, s mindezeket királyi esküvel is szentesítse; végre ha Ö Felségének I. Leopold császár és királynak minden maradéka nő-ágban is kihalna, visszaszálljon ismét az országra azon ősi törvényes jog, miszerint királyát szabadon választhassa. A sanctio pragmatica szerint Magyarország és az örökös tartományok között semmi más kapcsolat nem létezik, mint az uralkodóháznak ugyanazonossága, s az egyedül erre alapitott feloszthatlan s elválhatlan birtoklás. Magyarországban az 1741-dik évi 4-dik és 1790-dik évi 3-dik törvényczikkek szerint csak a törvényesen koronázott király gyakorolhatja a legfőbb királyi jogokat. Magyarországban az 1790-dik évi 3-dik törvényczikk szerint a trónörökös, kit az öröklésnek reá nézve megtörtént megnyílásától fogva Magyarország örökös királyának (hereditarius rex Hunga7*
