Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-47. Fölirás

józan higgadtságának lehet tulajdonítani, hogy az ország az anarchia veszélyeibe nem sodortatik. A felállított főbb kormányszékek sem törvényesek; mert az 1848-diki 3-dik törvényczikk szerint nem kormányszékeknek, hanem felelős ministeriumnak kellene a közigazgatás élén állani; — amit pedig a törvényhozás már módositott, és másokkal pótolt, azt nem a régi, hanem a törvény által megállapitott uj alakjában lehet csak törvényesnek tekinteni. A legmagasabb királyi leiratnak már azon egy kifejezése is, — hogy Felséged „királyi teljhatalmából, és pedig í'öltételesen akarja visszaállítani a magyar alkotmányt," — magában elegendő arra, hogy az igért biztosítás iránt minden bizalmat lehetetlenné tegyen. — A sanctio pragmatica nem ismer királyi teljhatalmat a törvényhozás terén. A magyar király visszavetheti az elébe terjesztett uj törvényjavaslatokat; felszólíthatja az országgyűlést ujabb törvények alkotására; de a már egyszer királyi szentesítéssel megerősített törvényeket mind addig, mig azok a rendes törvényhozás utján el nem töröltettek, szintúgy tartozik megtartani, mint tartozik az ország, és annak minden egyes polgára, az ekkép alkotott törvényeknek hódolni, s a fejedelemnek, mint a törvények alkotmányszerű legfőbb végrehajtójának, engedelmeskedni. Az alkotmány sértetlen fenntartása a sanctio pragmaticában világosan kikötött föltétele a trónöröklési jognak. E kettő egymással viszonyos; a fejedelem tehát, ha a sanctio pragmatica teljes értelmében kivan uralkodni, az alkotmány fenntartását más feltételhez nem kötheti, mint örökösödési jogának elismeréséhez-s életbeléptetéséhez, —mit az ország, mely a sanctio pragmaticához szorosan ragaszkodik, megtagadni nem is akart. Azon eljárás, mit a legmagasabb királyi leirat követ, midőn törvényeinkről s jogainkról absolut hatalommal rendelkezik, s az october 20-diki diplomának és a február 26-diki pátensnek alapjára akarja fektetni a magyar alkotmányt, lehet talán egy octroyrozott alkotmány behozatalára intézett kisérlet; de a magyar alkotmány visszaállítására bizonyosan nem vezet. De mi le nem mondhatunk az ország azon alkotmányos jogáról, miszerint a törvényhozó hatalmat a fejedelem és nemzet csak együtt és közösen gyakorolhatják;mi egyoldalú s absolut törvényhozást hazánk felett jogosnak s alkotmányosnak el nem ismerhetünk. — Erő és hatalom felfüggesztheti ismét alkotmányos jogainkat, octroyrczhat, rendelkezhetik; de mi kénytelenek vagyunk e felfüggesztést, az ily rendeleteket, és minden octroyrozást alkotmányellenesnek, s a tizenkét évig fennállott absolut rendszer ujabb alakú folytatásának tekinteni, és azokhoz sem beleegyezésünkkel, sem megnyugvásunk kijelentésével nem járulhatunk; mert ha ezt tennénk, — hűtlenek volnánk a törvényhez, — hazához, s önlelkiismeretünkhöz. És ha legszentebb kötelességünk nem parancsolná is, hogy minden oetroyrozás ellen tiltakozzunk, akkor is ragaszkodnánk saját ősi alkotmányunkhoz; mert azon alkotmány, mely a nemzet életéből fejlett ki, — a nemzettel együtt élt, — alakult, — és tágult, rendszerint czélszerübb is, állandóbb is, mint az octroyrozott alkotmányok. — Hivatkozhatunk e részben a történelemre; --felhozhat, nánk példákat Európa más országaiból; de csak azt emiitjük meg hogy az osztrák birodalomban 1848 óta hányféle alkotmány, vagy annak helyét pótló rendszer octroyroztatott, melyeknek legnagyobb része csak igen rövid ideig élt, egy része pedig soha életbe sem lépett. A mi az örökös tartományoknak, és a birodalomnak azon jogait illeti, miket az 1848-diki törvények állítólag megsértettek : — valóban nem tudjuk, mik azon megsértett jogok, — s mi részben lettek az 1848-diki törvények által megsértve? — A sanctio pragmaticát Magyarország a magyar királylyal kötötte, s abban csak az uralkodónak ugyanazonosságát, és ennek alapján a feloszthatlan és elválhatlan birtoklást állapította meg. — De közös kormányzatról ezen alapszerződésben szó sincs, — sőt, a mint fentebb is kifej tet4