Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.
Irományszámok - 1861-47. Fölirás
5 ben vett egysége a trónnak pedig csakugyan nem létezik. A fejedelem más módon,más föltételek alatt, más lényeges törvény szabta formák szerint lesz királya Magyarországnak, és ismét más módon lép trónra az örökös tartományokban; más rendszer mellett kell országlania nálunk, más mellett országol az örökös tartományokban; söt még fejedelmi jogai sem minden részben ugyanazok törvény szerint itt, mint amott. Es a trónnak egysége még a személyre nézve is megszűnik, ha Felséged ős atyjának I. Leopold császár és királynak minden ivadéka kihal; mert akkor, — mint első feliratunkban is kifejtettük, — a Magyarországgal kötött pragmatica sanctio szerint az ország szabadon választja királyát; a többi tartományokban pedig, azon sanctio pragmatica szerint, mely nekik adatott, s melyet ők elfogadtak, a habsburgiház távolabbi nő-ágait fogná illetni az uralkodás. Említtetik továbbá a legmagasabb királyi leiratban a külügyek egysége, és hogy az uralkodó család trónra lépte óta Magyarország a külföld irányában soha külön képviselve nem volt. Vannak hazánkban is oly fejedelmi jogok, miket magára a király személyére ruházott az alkotmány. Mivel pedig a magyar király egyszersmind az örökös tartományoknak is fejedelme, — természetes, hogy az ily jogokat mind Magyarországra, mind a többi tartományokra nézve ugyanazon fejedelem gyakorolja. De ebből szorosabb reál-uniót következtetni nem lehet. Ilyen fejedelmi jog a magyar királynak azon joga, miszerint a külhatalmak iránti viszonyokat — vagy is a külügyeket — legmagasabb királyi hatalmával intézi. — Törvényeink, névszerint az 1608-ik évi 2-ik, s 1681-ik évi 4. törvényczikkek kikötötték ugyan, hogy a háborúnak, és békének kérdései, különösen Törökországra nézve, a magyarok befolyásával tárgyaltassanak; a háború Magyarországban, és kapcsolt részeiben, az ország tudta, s beleegyezése nélkül meg ne indittassék; a békekötésnek pontjai az ország gyűlésével közöltessenek; a fényes Portánál a császári residens mellett magyar residens is tartassék, s az a császári residenssel egyenlő hatalmii legyen, — s több törvényeink, különösen az 1723 : 104, 1741:11, és 1790 : 17. t. czikkek kikötötték azt is, hogy a külügyek tárgyalásából a magyarok se zárassanak ki, s a külföldi követségekre magyarok is alkalmaztassanak. A külügyek legfőbb vezetése, és intézése azonban magának a fejedelemnek kezeibe volt letéve, s az ország erre vonatkozólag is legfőbb biztositékát az adó és katonaállitás meghatározásának jogába helyezvén, csak azt akarta, hogy a külügyek tárgyalásánál a magyaroknak is legyen befolyásuk. Ezen elvet követte a külügyekre vonatkozólag az 1847/48-ki törvényhozás is, midőn az emiitett királyi jogot tisztelve, s teljes épségében fentartva, külön magyar külügyministeriumot épen nem állított, s elegendőnek tartotta, hogy az Ö Felségének személye melletti minister által tartassék fön azon befolyás, melyet az ország e részben a fönelösorolt törvények értelmében igényelhet. Különösen kiemeli a legmagasabb királyi leirat az 1741-ik évi 11. t. czikk. 4-ik szakaszát, melyben az foglaltatik, hogy Ö Felsége a statusministeriumban is fog magyarokat alkalmazni. De az emiitett törvényre meg kell jegyeznünk, hogy annak felhoz ottszavai egyedül csak a külügyi dolgokra vonatkoznak. Az ország, — mint fentebb is elmondottuk, — ezen törvény által csak azt kivánta elérni, hogy a külügyek tárgyalásában, illetőleg a külügyek fölötti tanácskozásokban, korábbi törvényeink szerint magyarok is részt vegyenek; mivel pedig a külügyek a statusministeriumban tárgyaltattak, s Ö Felsége annak meghallgatásával intézte a külügyi dolgokat, az ország rendéi csak e czélbol kívánták, hogy oda magyar tagok is neveztessenek. Bizonjátja ezt különösen az 1790-ik évi 17-ik törv. czikkely, mely az emiitett 1741 :11-ik törvény czikkelyt ujabban megerősítvén, azt mondja, hogy „Ö Felsége magához a statusministeriumhoz is fog magyarokat alkalmazni, s oly rendeléseket teend, miszerint azok, kik a magyarok közül kül követségekre 2
