Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-26. Fölirás

tekintetében — ismét kiilönválasztatott : most azonban midőn Fölséged az absolut rendszert megszüntettnek nyilvánitotta, okvetetlen meg kell szűnni azon rendszer jogtalan következményeinek is ; azon törvények tehát, mik Erdélyt Magyarországgal egyesitették, s miket az absolut ha­talom ideiglenesen mellőzött, de meg nem semmisíthetett az alkotmányos­ság elvének kimondásával szükségkép kell hogy életbelépjenek ismét, és az egyesülést kérdésbe vonni, e felett újra határozni, és ezáltal a kedélyek nyugalmát felzavarni nemcsak törvényszegés, hanem káros politikai té­vedés is volna. A tettleges egyesülésnek mielőbbi végrehajtását pedig megtagadni nem annyi volna, mint Erdélyt nem egyesíteni Magyarországgal, hanem annyi, mint azt Magyarországtól valósággal elszakasztani, és ez a sanctio pragmatikával merőben ellenkezik. Hiszszük, hogy Erdélynek nemjnagy&r nemzetiségű polgárai sem fogják koczkáztatva látni az egyesülés által nemzeti érdekeiket, mert megnyugvást ésjteljes biztositást fognak találni azokban, miket mi más nemzetiségű polgártársaink irányában határozni és tenni fogunk. A mi Horvátországot illeti, nem követeljük, hogy az ő kisebb számú képviselőik ellenében a mi nagyobb számunk határozzon az ál­taluk netán előadandó követelések s föltételek fölött. Horvátország saját territóriummal bír, külön állása van, s nem volt soha bekebelezve Magyarországba, hanem kapcsolatban állott velünk és társunk volt, ki jogainkban s köteleségeinkben, szerencsénkben, bajainkban osztozott. Ha tehát most Horvátország mint ország akar részt venni törvényhozá­sunkban, ha előbb tisztába akar jőni velünk azon föltételekre nézve, mik mellett közjogi állását Magyarországgal kész összekötni, ha erre nézve ugy akar velünk érintkezni, mint nemzet nemzettel, nem fogjuk azt visz­szautasitani, csak azt kivánjuk hogy Horvátország ne gátoltassék, mi­szerint küldöttjeit országgyülésünkez küldhesse, s ezáltal nekünk is, ne­kiek is mód és alkalom nyújtassák az értekezést közjogi alapon meg­kezdhetni. Mindaddig tehát, mig azok, kik törvény szerint az országgyűlésre meghívandók, meghiva nem lesznek, mi az országgyűlést kiegészítettnek nem tekinthetjük, s törvények alkotásába s koronázási egyeszkedésekbe nem bocsátkozhatunk. Legfontosabb alaptörvényeink, különösen az 1848-ik évi lényeges közjogi törvények hatályon kivül tétettek. Parlamentáris kormányunk, felelős ministeriumunk most sincs. Esküdtszéki eljárással párosult sajtó­törvényünk vissza nem állíttatott. Világos törvényeink ellenére az or­szággyűlés beleegyezése nélkül, idegen ujonezozási rendszer léptetett életbe ; a katonaság törvényellenesen szaporittatott; hazánkfiai közül számosan nem magyar, — hanem örökös tartományokbeli ezere­clekbe soroztattak ; s midőn ök és a magyar ezeredek hazánkon kí­vül kénytelenitetnek szolgálatot tenni ; az országot és várait idegen katonaság tartja megszállva. — — Világos törvényeink ellenére a a közadó országgyűlésen kivül absolut hatalommal állapíttatott meg, tör­vényeinkben ismeretlen s a nemzet által soha el nem fogadott indirect adók hozattak be, s mind a törvény ellen megállapított direct adó, mind a jog­talanul behozott indirect adók még most is követeitetnek ; sőt hogy az absolut rendszernek igért megszüntetése iránt hitünk végkép elenyész­szék, s remény és bizalom keblünkben újra föl se éledhessenek, keserű gúny gyanánt most legújabban a törvénytelen adót fegyveres erőszakkal is behajtatja az alkotmány ellenes absolut hatalom. És ez azon pillanatban történik, midőn a Fölséged által összehí­vott országgyűlés együtt van, s a nemzettől az; követeltetik, hogy telje­sítse a sanctió pragmatika szerinti kötelezettségét és koronázzon , holott más részről az ezen kötelezettséggel viszonos föltételek teljesítésére nézve még csak komoly szándék sem mutatkozik. Nem csodáljuk, hogy az absolut hatalom, migőn alkotmányunkat félretette, felfüggesz­tette egyszersmind ezen törvényeket is, mert parlamentaris kormány, esküdtszéki eljárással párosult sajtószabadság és a nemzetnek azon sarka­latos joga, miszerint országgyűlésen kivül semmiféle közadót kivetni s be­hajtani nem lehet, egyenes ellentétben vannak az absolut rendszerrel. De miután Fölséged ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy az absolut ha-

Next

/
Thumbnails
Contents