Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-89

46 Az országgyűlés felsőházának 89.. ülése Végző kitűnő testületnek becsületes megélhetéséről. Tavalyi költségvetési beszéde^ tengelyébe is ezt a kérdést állítot'ttam. »Számszerű adatokkal igazoltam, hogy nem lehet .megélni a legszerényebb keretek között sem azokból az illetményekből, amelyedet a közalkalmazottak élveznek. Kértem egyrészt természetbeni ellátásukat, másrészt az árrögzítest és fizetésüknek ahhoz való arányítáwát, Bevallom őszintén, hogy midőn ezekkel a dolgokkal behatóam, foglalkoztam, nem csupán emberi szempontok vezettek, hanem nem kismértékben minderre a politikai meggondolások is késztettek, mert az az álláspontom, hogy lehorgasztott fejű, gondterhes, kétségbeesett tisztviselőkkel nem lehet dolgozni, nem lehet az országban jó közhangulatot teremteni at kor, amikor az erre hivatottak minden gondja és gondolata a megélhetés körül mo zog. Rámutattam, hogy mindent el kell követnünk, hogy a nemzetnek ez a legfontosabb, közhangulatot alakító, politikailag irányító réiege iymét megfelelő megélhetéshez jusson és biztos támasza legyein a polgári tarsada lomnak, mert a legnagyobb anomália, hogy amikor az erőnkön felüli szociális intézkedésiek tömegével a munkásság életszínvonalát emelni és ezáltal polgárosítani akarjuk, ugyanakkor ezfket a tisztviselőket most már proie társorba engedjük lecsúszni. (Ügy van! Ügy vott!) Nem lehet célunk, hogy az állami adminisztrációt hazafias gondolkozású tisztviselők helyett önmagukkal meghasonlott fejmunkások irányítsák. Fokozottabb mértékben kell gondoskodni a katonaság, a csendőrség, a rendőrség illetményeiről, akik a köz lelkiismeretes szolgálatán kívül naponta kockáztatják életű ket a rend es a biztonság védelmében. A pénzügyminiszter úr tavaly szíves volt felszólalásomra válaszolni és kijelentette, hogy ő is teljes mértékben méltányolja a közalaal mazottak nehéz helyzetét és a legrövidebb időn belül gondolkodni kíván illetményeiknek igazságosi rendezéséről. Jól tudjuk, hogy ez a rendezés megtörtént; bár ne történt volna, mert olyan eredménnyel járt és egy csapásra olyan általános nyomort teremtett, amely ezen sze rencsétlen rendezési nélkül talán soha be sem következett volna. Nem tudom, milyen szempontok vezethették a kormány ezen intézkedései megtételénél, azt azonban állítom, hogy a pénz agyra ini'zter úr sem így akarta, mert ez olyan nagy hiba volt és olyan merész játék a tűzzel, amelynek következményei a mai politikai atmoszférában szinte kiszámíthatatlanok. Elég példa ját láttuk annak, hogy a tisztviselőtársada lom fiatal tagjai, akik a 20-a» évek nyomorú ságo#* helyzetében nevelkedtek fel. már nem voltak olyan önmegtagadók ési lemondok, mint apáik és bizony sokan kacérkodtak a jobb jövőt ígérő szélsőséges eszmékkel. Semmi körül menyek között sem szabad megenged ni. hogy ez a helyzet az elkedvetlenedem következtében még jobban fokozódjék. Ha tehát a kormány ezt a hibát elkövette, tartsa legsürgősebb köt« •űrének azonnali orvoslását. A pénzügyminiszter úr büszkén hirdette expozéjában, hogy minden más országtól éltérően mi még mindig mennyit áldozunk szocia Ezen lélekemelő megálLapítáaután osak az a kérdésem a miniszter úrhoz, hogy ezek az úgynevezett' szociális kiadások nem mennek-e a hadfelszerelési rovására és vájjon elbirják-e az adókivetők ezt a kettős megtép beléstî Háború alatt csak azok a «20016119 itt- I 1943. évi december hó 14-én, kedden. tézkedések indokoltak, amelyek az ellenállást és a harckészséget fokozzák. Meg kell állapítanom egyben, hogjTaz eddigi szociális befektetések nem nagyon gyümölcsöztek sem a hazafiság, sem a kötelességemet, sem a munkakedv terén. Pe'dig az elmúlt évek alatt annyi jóléti intézmény létesült, hogy lassan több üdülőnk lesz, mint ágyúnk. »Már pedig ne tessék elfelejteni, hogy ma háború van és nem üdülő, hanem harcos magyarokra van szükség és fegyverre, amelyet ezeknek a kezébe adunk. De, ha már egyszer ezen a címen ennyit áldozunk és ezekre a célokra vonunk cl iiyen nagy összegeket a komoly honvédelemtől, akkor kérdem, miért nem segítik legelsősorban, a hadigondozottalkon kívül a közalkalmazottakat, a nemzetnek ezt a legjobban rászoruló, legértékesebb rétegét, amelyre lehet építeni és amelyben meg lehet bízni. Elvégre nemcsak az iskolázatlan ember jó magyar ember és nemcsak az szorul reá az állam támogatására. Mert a tisztviselőtárisadalommal nemcsak egy hivatalnoki kart, hanem egyben a magyar középosztályt is segítjük, amelynek ez a réteg egyik pillére, amely a parasztsággal együtt mindig a legértékesebb rétege volt a nemzetnek és amely nélkül Magyarországnak sem múltja, sem jövője el nem képzelhető. A népi rétegek segítése csak akkor és csak addig a mértékig helyes, amikor és ameddig nem megy a> középosztály rovására. Ne felejtse el a kormány, hogy középosztály nélkül nincs élet, nincs ország és annak erősítése egyben a nemzet erősítése is. Ezért tehát az erre a célra szükséges anyagi eszközöket haladéktalanul elő kell teremteni és ha a pénzügyminiszter úr nem talál rá kellő fedezetet, akkor felhívom nagybecsű figyelmét az á tála már beígért, de még a mai napig is késlekedő hadinyereségadéra. Ügy hallom, hogy a késedelemnek az az oka, hogy a pénzügyi ko/mányzat nem akarja meggyengíteni a most keletkezett keresztény kereskedő« es iparostársadalmát s he vallom, hiba is volna bizonyos jövedelmen és vagyonon alul hadinyereségadóval sújtani őket De a megengedett mértéken felüli jövedelemnek és vagyonszerzésnek háború alatt nincs létjogosultsága. Nem érdemelnek kíméletet azok, akik vámszedői a nyomornak és milliókat halmoznak össze akkor, amikor mások elpusztulnak. Ne felejtse el a miniszter- úr, hogy ezek a hónapok alatt harácsolt koujunktúravagyonok tulajdonosai a másik háború hadseregszállítóitól legfeljebb csak a. vallásban különböznek (Derültség ) és ezek a vagyonok nem vehetők egy kalap alá az évszázados vagy évtizedes, több generáción át szorgalommal és verejtékkel szerzett polgári vagyonokkal, amelyek már sok esetben voltak erőforrásai és támaszai az államnak s amelyek az elimult években már úgyis annyira megcsappantak, hogy alapjukban fognak meginogni, ha igazak azok a hírek, hogy egy újabb vagyondézsmát kíván, a miniszter úr kivetni. Ne felejtse el, hogy ezek a tőkés polgárok éppolyan értéke» emberei a nemzetnek, mint a tisztviselők, ós ha ezek is tönkremennek, úgy> mint azok, akkor egy újabb pillére omlott össze a polgári rendnek és nemzeti gondolatnak. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) A múlt háborúban négy éven át teljes erőnkből vettünk részt és ennek ellenére a tisztviselő megélt, az árak pedig a végén is alig