Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-95
263 Ax országgyűlés felsőházának 95, ülése hivatalok íróasztalainál ül. de ne küldjön fiúgimnáziumokba tanárnőket. Ezek ott nincsenek a helyükön, mert arról már sokat olvastam, hogy egy férfi jellemét nagymértékben formálta egyik vagy másik nevelője vagy tanára, mint például báró Eötvös Józsefét P'uzsinszky János, de arról, hogy a nevelőnője vagy egy nőtanára segítette volna jelleme kialakításában, még sem nem hallottam, sem nem olvastam. Talán inkább ezeket a leányiskolákban el nem helyezhető tanárnőket kel'ene leültetni azok mellé az íróasztalok mellé, hogy a férfitanárok onnan fe'kelve, a maguk helyére, a katedrára lénhessenek. Mélyen t. Felsőház! Szerettem volna még beszélni arról is, (Halljuh! Halljuk! Taps a 8zélsőb(itO dalon.) mennyire égetően fontos lenno csonka egyetemeink teljessé tétele, valamint egyetemeink javadalmának a szükségletek szerint való megállapítása és arányosítása, mert nyilvánvaló, hogy például egy k 1 :nikai beteg ellátása Budapesten és Szegeden körülbelül azonos, nem lehet olyan nagv dif ferenda, mint a költségvetésben van. Ezekre vonatkozóan azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy itt bizonyos non possumus-szal állunk ma Fzemben és ezért csupán azt kérem, hogy méltóztassék fezekkel a kérdésekkel szemben legalább jószándékkal lenni. Mert ha valamiről a miniszter úr jószándékáról töíkéletesem meg vagyok győződve és remélem,, hogy az idők zordonsáirának enyhülése itt is meghozza a kívánt intézkedéseket. Éppen ezért merem kérni a miniszter urat arra is, hogy tegyen meg mindent a gimnáziumoknak, az egyetemek eme melegágyainak és a gimnáziumok tanárai sorsának felemelésére. Tegye ezt a pályát a legjobb és a legderekabb ifjak szemében kívánatossá» mert a nemzet jövője igen tekintélyes részben az iskolákban, különösen pedig a gimnáziumokban formálódik, mho! azok tanulnak életük legfogékonyabb éveiben, alkjk, — mint mondtam — a nemzet vezetői sorában foglalnak majd helyet A gimnáziumban minden tantervnél fontosabb és többet ér az ember, aki a fiatal lelket .alakítja. A jó és kiváló* tanár, aki egyúttal maga is nemes és emelkedett lélek, a nemzetnek) legnagyobb értéke. Benne lüktet az iskola szíve. Hiába gördül simán a tanügyi bürokrácia, az utóbbi éveknek ez a nagy leviatánja, az iskola munkája miniiig akadozni fog és földönkúszó szinten marad, ha tudatlan és köznapi lelk.ű emberek a tanárai. Ezeket kell tehát először is felemelnünk, méltó és hivatott embereiket errre a Dályára csalogatnunk és akkor majd remélhetjük, hogy az iskolák felemelkedését és magas színvonalúságát is el érhet jtiku Hiszem, hogy a miniszter úr módot fog találni reá hogy a gimnázium ilyen elégedett és lelke« tanárok útján visszataláljon arra a ] boldogok szigetére, amelyről beszédem elején j említést tettem, ahol valóban öröm lesz a fiatal lélek előkészülete az élet feladataira és ebben a hitemben « kultusztárca költségvetését egészben és részleteiben is elfogadom. (ElJonzés és Vrns a Ház mindon old'tMn.) Elnök: Szólásra következik Szabó-Szabovljevits Dusán őméltósága, Szabó-Smbovljevits Dusán: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Ha-nn^dezor is próbára kell tennem a t. Feí«őház tü^l*mét. Nem is készültem reá, s Geeinten mondva 1943. évi december hó 21-én, kedden. a legjobban szeretném felszólalásomat elejteni, azonban az a kérdés, amelyet most szóvá akarok tenni, a tanítóhiány kérdése annyira a szívemhez nőtt, hegy ezt minden más e.ébe helyezem. Azcrt méltóztassék megengedni, hogy megrövidítve beszédemet, ezt a néhány megjegyzéseimet eiT© vonatkozóan 'megtegyem. Igen t. Felsőház! Nagy örömmel és élvezettel lapoztam át a kultusztárca iköltsegveté'sét. Ez valóban tanúságot tesz a magyar nemzet kultúrérzékéről ée értékéről, nagy haladási vagyáról és haladni tudásáról, tanúságot tesz a imagyar nemzet áldozatkészségéről es arról az anyagi előnyről is, amely rendelkezésre áll, de különösen tanúságot tesz a kultuszminiszter úrnak a tanügyek iránt tanúsított meleg, valósággal lelkes szeretetéről, A költségvetésről általában csak annyit jegyzek meg, hogy 457 millió jut kultuszkölteégekre, művelődésié, ebből 157 millió pengő népoktatási a. Valóban olyan összeg, amely a multak költségvetésével összehasonlítva óriási haladást jelent léis ezért a legnagyobb melegséggel és tisztelettel üdvözlö'QQ a kultuszminiszter úr őnagyméltóságát, akinek mesteri keze ezen a költségvetésen végigvonul. Ha valamit kifogásoilnék, az talán az, hogy a művészetekre ebből a nagy összegből körülbelül kilencmillió jut, tudományos ceilokra csak hatmillió és a Tudományos Akadléfmiára mindössze 70.000 pengő. T. Felsőház! Elgondolkoztam azon. vájjon mit csinálhat, mit kezdhet a Tudományos Akadémia 70.000 pengővel, annely megfelel talán 15—20000 békebeli pengőnek. Nem erről a kérdésről akarok azonban beszélni, én a tanítóhiányról akarok beszélni, arról a nagy és nehézk idősről, amely mindennap jobban és jobb'iu érezteti káros hatását. Úgy vagyok értesülve elég hiteles oldalról, hogy körülbelül e^zer iskola van tanító nélkül ós körülbelül 50.000 az a. tanköteles, aki nem jut iskolához. Mi erőlködünk és erőlködtünk, hogy a népművelés útján, az úgynevezett iskolánkívüli népművelés útján a felnőtteket, akik analfabéták, írásra taní+suk és most évenként kibocsátunk az- életbe 50.000 úi analfabétát. Ezen valamiktép segíteni kill. Természetesen enniek a tanától)iánynak elsősorban az az oka, hogy nincsenek kellően képesített tanítók. Ebben a tekintetben természeteden az 1920-as évek kormányait terheli súlyos mulasztás. Mondok egy példát. Amikor annakidején a megszállt Bácskából elmenekült ti^zti'kar élén Bajára beköl'tö/kiödtünk, akkor ott találtam azt a jóhírű tanítóképző-intézetet, amely a múltban ezrével bocsátotta ki a tanítókat az életbe. Akkor azt hallottam, hogy a kultuszkormány ezt a tanítóképző-intézetet meg akarja szüntetni arra való tekintettel, hoigy ez az ország csonka lett é« nincs szükség reá. Megrémültem a hír hallatára, felutaztam személyesen Budapestre, tárgyaltam a kultuszminiszterrel elárasztottam előterjesztésekkel, mondván, hogy vagy akarjuk, hogy a megszállt területek visszakerüljenek és akkor annak előfeltételeit meg kell teremteni azáltal is, hogy megfelelő tisztviselőket, tanítókat és '"b alkalmazottakat kiképezzünk, vasrv pedig mondjunk le a területek, visszaesartolásáról. Hogy azután volt-ie hatása ennek az én utánajárásomnak, vagy nem, azt nem tudom, de tény az, hogy a tanítóképző-intézet — hála Ttennek — megmaradt ós azóta is teljesíti hivatását. Igen t. Felsőház! Mi annakidején, «mikor a
