Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-68

88 Az országgyűlés felsőházának 68. ülése dani, hanem ezeknek a problémáknak a megoldásában szövetségeseinkkel karöltve kell eljárnunk. A háborút követő egypár évben nem igen kell tartanunk a mezőgazdasági termények terén a tengerentúli versenytől, mert a rendelkezésre álló igen korlátolt hajótér és. a külföldi fizetési eszközök hiánya ennek gátat fog szabni. Ezalatt az idő alatt azonban elő kell készülnünk mezőgazdaságunk átállítására. Hogy ez milyen irányban történjék, ezt természetesen Európa térképének a békekötés utáni alakulásaiból fogjuk megtudni. Ezt ma előre nem tudjuk megmondani. Ha sikerülne Európát egy nagy gazdasági területegységgé alakítani, akkor ez- bizonyos mértékig kiegyenlítené a kivitelre dodgotzó és a bevitelre szoruló államok érdekeit. Ez persze csak akkor vihető keresztül, ha a tengerentúli államokkal szemben mintegy európai kartelbe állanánk össze, mert ha a tengerentúli versennyel állunk ismét szemben, akkor megint alulmaradhatunk, mert a tengerentúli államok termelési költségei, teíkintve, hogy ott a mezőgazdaság gépesítve van, sokkal alacsonyabbak, mint nálunk. Nekünk a mezőgazdaság gépesítése tekintetében bizonyos szociális gátlásaink vannak, tehát mi nem tudunk ilyen árak mellett versenyezni. Azt hiszem, azonban, hogy a jövő Magyarországán mégis csak szükséges a mezőgazdaság nagyobbmérvű gépesítése, mint a jelenlegi, különben nem tudunk jutányosán termelni. Mezőgazdaságunk átállítása attól is függ majd, minő kilátásaink nyílnak és mutatkoznak gabonafeleslegeink elhelyezésére. Igen könnyen el tudom ugyanis képzelni, hogv akkor, ha Oroszországnak most a németek kezén levő részein ismét az erőteljesebb termelés lítjára lépnek, a mi gabonafeleslegemk iránt erről az oldalról, Németország és Olaszország részéről, nem mutatkozik meg maid az az érdeklődés, amely most megvan. Ekkor nyomul majd előtérbe a búzaprobléma, amely már most is minduntalan felvetődik, de amely probléma ma még nem aktuális. Helyes gazdálkodással, talajműveléssel és vetésforgóval arra kell törekednünk, hogy kisebb búzaterületeken holdanként nagyobb átlagterméseket érjünk el, és csak akkor lehet csökkenteni a búza mostani vetésterületét, ha saját^ ellátásunk múlhatatlanul és még rossz termés esetében is teljesen biztosítva van, az esetleg mutatkozó felesleg egyrészét pedig át kell vinni a következő gazdasági évre, amikor talán szűkében lehetünk a kenyérgabonának és^ így kell megalapoznunk a készletgazdálkodást. Ha azután ilymódon csökkenteni tudjuk .a búzaterületet azáltal, hogy a boldankénti termést fokoztuk, akkor természetesen az így kieső területeken lehet takarmányt és ipari növényeket is termelni, persze az ipari növények közül csak olyanra gondolok, amelyeket nálunk az éghajlati, talaj- és munkásviszonyaink között haszonnal és jövedelmezően lehet termelni, (Ügy van!) Kész veszteség azonban olyan növények termelését erőltetni, amelynek sem a klimatikus, sem az egyéb viszonyok nem felelnek meg, mert ezek helyett más terményt tudnánk termelni és abból igen tisz^ tes jövedelmünk és bevételünk lehetne. (Ügy van!) Lényegesen előmozdítaná a szemestenné- | nyék versenyképességét az európai piacokon, j ha sikerülne a drága vasúti szállítás helyett belső európai csatorna-rendszer építésével vízi ' úton eljutni az európai kontinens nagyrészébe. 1942. évi július hó 28~án, kedden. Azt hiszem, a jövőben elsősorban Magyarország állattenyésztésének úgy mennyiségi, mint minőségi fejlesztését kell szem előtt tartanunk és előmozdítanunk, mert ennek európai lehetőségei, főleg a tenyészállatok nevelése és értékesítése szempontjából, korlátlanok, tekintve azt az óriási pusztítást, amit a háború az állatállományban végzett. Az állattenyésztés alapfeltétele azonban a megfelelő mennyiségű szálas- és aibraktakarmány és a jól kezelt, gondozott legelő. Hogy ezek az alapfeltételek kellően rendelkezésre állhassanak, az egyoldalú kenyérgabonatermelésről részben át kell majd térni azokon a vidékeken is. ahol ez ma is divik, a szántóföldi takarmány termelésére. Minthogy azonban a mezőgazdaság olyan üzem, amelyet nem lehet sem egyik napról, sem egyik évről a másikra hirtelen átállítani s minthogy a mezőgazdaság minden átállítása tetemes költséggel jár, bizonyos üzemváltozást csak úgy eszközölhetünk, ha — mint az előbb már említettem — ismerjük Európa térképét és a velünk szövetséges államoktól olyan fix garanciákat kaphatunk, amelyek bizonyos terményeinknek r fixidőre és fixárakon, egyezség útján való átvételét biztosítják, mert ha mi ebben nem vagyunk biztosak, abszolúte nem tudjuk irányítani mezőgazdaságunkat. Amíg ebben^a kérdésiben tisztán nem látunk, addig hiábavaló minden tervezgetés, mert ezek a tervek teljesen megdőlhetnek vagy füstbe mehetnek. Igen i Felsőház! A törvényjavaslatban lefektetett kényszergazdálkodás gondolatától — őszintén szólva — fázom és idegenkedem, mert ez a felhatalmazás rosszul alkalmazva igen káros következményekkel járhat (Ügy -van!). A mostani rendkívüli kritikus viszonyok között és a háború után is, midőn ismét biztosítanunk kell a világpiacon terményfeleslegeink értékesítését, kétségtelenül szükség lesz a termelés irányítására. De azért nem szabad teljesen megbénítanunk az egyéni . kezdeményezést ós a sokéves helyes tapasztalatokon települt termelési irányt sem. Végzetes lenne, ha a kénvszertermelés intézménye hatóságilag túl alacsonyan megállapított árak mellett orók időre - á^andósíttatnék és ezáltal veszteséges termelésbe kényszerítenénk bele a gazdát, mert ez csak a termelés csökkenésére vezetheti!e__^z a kénvszergazdálkodás szerintem csak addig tarthat, ameddig erre világviszonylatban szuk«ép- van. Az ebben a törvényjavaslatban adott felhatalmazással tehát csak a legnagyobb óvatossággal és a legnagyobb szakértelemmel szabad élni és az elhatározások előtt okvetlenül ki kell kérni gyakorlati gazdák szakvéleményét. Ebben a kérdésben fontos és felelősség; télies feladat vár az Országos Mezőgazdasági Tanácsra. Remélem, hogy a törvényjavaslatban felállítani javasolt és tervezett Országos Mezőgazdasági Tanács meg is fog azonnal alakulni, nem úgv. mint a Telepítési Tanács, amelyet az 1936 : XVII, te, alkotott meg és amely az azóta eltelt hat év alatt a mai napig^sem nlakult meg (Ügy van! Ügy van!), de azért a telepítés vígan folyik. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot általában csak keretnek tekintem, amelynek mikénti alkalmazását az élet és a jövő gazdasági viszonyok fogják irányítani és megszabni. Ma, .amikor a jövőt illetően még teljes bizonytalanságban élünk és amikor a mostani hábonís viszonyok között is a költségvetés bevételének