Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-68

Az országgyűlés felsőházának 68. ülése 1942. évi július hó 28-án, kedden. 87 tenyészállatvásárok mutatják. Ebben a tekintettem különös elismerés és köszönet illeti azokat a férfiakat, akik okos és céltudatos vezetés és irányítás által képesek voltak a népies tenyésztést bizonyos vidékeken olyan magas szintre emelni, amely teljesen ekvivalens az uradalmi tenyésztéssel és rendkívül serkentőleg hat az illető vidékeken az állattenyésztés fokozása tekintetében, mert látják» hogy minő jövedelmi forrás nyilik meg ezáltal a számukra. Az azonnal foganatosítandó intézkedések közé r kell, hogy soroljam a mezőgazdasági szakértelemnek minél szélesebb'' körben, lehetőleg gyakorlati és szemléltető módon való terjesztését. Etekintetben az a helyzet, hbgy a gazdasági akadémiák ma nem szolgáltatnak elég gazdatiszti pályára készülő fiatalembert, tekintve azt az óriási keresletet, amely e téren mutatkozik. Ugyanez áll az okleveles erdőrnérnökök terén is, mert a kincstár a sok r visszatért állami erdőterület igazgatására jóformán teljes egészében felszívja az erre a pályára jelentkezőket, úgyhogy a magántulajdonban lévő erdőbirtokok egyáltalában nem tudnak erdőmérnökökhöz jutni. Bár elvileg teljesen helyeslem a gazdasági akadémiák tanidejének háromról négy évre való meghosszabbítását s ezzel az alaposabb képzés előmozdítását, mégis azt hiszem, hogy célszerű a mai rendkívüli viszonyok között egyelőre csak fokozatosan bevezetni a négyéves tanfolyamot, míg a gazdatisztekben való szükséglet bizonyos mértékben kielégítést nem nyer, mert ha most rögtön áttérnénk a négyéves tanfolyamra, még később tudnánk gazdatiszteket kapni. De azonkívül azt hiszem, hogy ezeknek az akadémiáknak négyéves tanfolyamuvá való átalakítása. megfelelő -szervezési és személyzeti ellátása is meglehetős gondot okoz és a kiválogatás is bizonyos nehézségekibe ütközik. Teljes erŐyel és azonnal hozzá kell látni az alsófokú mezőgazdiasági szakoktatás fejlesztéséhez és kötelezővé kell tenni ilyen tanfolyamok látogatását azok számára, akik önálló birtokon gazdálkodnak, aikár mint tulajdonosok, akár mint bérlők. A gazdasági tanfolyamok vezetésére olyan előadókról kell gondoskodni, akik a helyi viszonyokkal 'ismerősek, mert hiába küldünk ki a központból bármilyen magas képzettségű egyéneket, azok előadásai gyakran nem elégítik ki a hallgatóságot, mert az illetők nem ismerik az ottani gazdasági viszonyokat. Ezért legjobb és legcélszerűbb lenne a vármegyei gazdasági egyesületeket azzal megbízni, hogy ők jelöljék ki az arra a vidékre megfelelő előadókat. A mezőgazdaság fejlesztése érdekében a vármegyei gazdasági egyesületeknek nagy szerepet kell juttatni, mert ezek sok évtizedes múltra tekintenek vissza és régi időktől fogva a megyei keretbe illesztve — amely keret közigazgatási szervezetünk alapja — legjobban fogják tudni szolgálni ezt az ügyet, mert kellő talajjal bírnak a gazdaközönség körében és összeköttetéseik vannak a különböző nagyságú birtokkategóriákkal. A mezőgazdasági közigazgatást feltétlenül decentralizálni kell és minden egyes megyében egy-egy földművelésügyi miniszteri kirendeltséget kell létesíteni, amely bürokráciamentesen és gyorsan intézi el a helyszínen a hatáskörébe tartozó kérdéseket. A földmívelési miniszter úr ő excellenciája a bizottságban e tekintetben is tett kijelentést. Azt mondotta, hogy neki ez a terve s ez a munka folyamatban is van, úgyhogy megnyugvással nézhetünk e tekintetben a jövő elé és reméljük, hogy ezek a kirendeltségek gyakorlatilag be is fognak válni. _ Termelést fejlesztő tényező a helyes árpolitika, amely ,a termelés fejlesztésének jóformán alapja. Hiába akarunk egyes növények vagy állati termékek előállítására kényszertermelést ^ bevezetni, ha annak a termelésnek feltétlen jövedelmezősége nem állapíttatik meg előre helyesen olyanok által, akik ahhoz érte nek (Ügy van! Ügy van! jobbfelől), hanem gyakran olyanoknak is döntő szavuk van az árkérdésben, a mezőgazdasági termények árainak megállapításában, akik a mezőgazdasági szakértelemtől igen távol vannak (Ügy van! Ügy van!) és csak az egyoldalú fiskális szempontot és érdeket tartják szem előtt (Ügy van! Ügy van!), vagy helytelen információk alap; ján vallanak helyt nem álló mezőgazdasági termelési elveiket. Az ilyenféle alapon létrejött ármegállapítások természetes következménye az egyes termelési ágak visszafejlődése, amire sajnos, már vannak példáink. A mezőgazdasági árrögzítés csak akkor lesz helyes, ha az összes termelési tényezők egy időben rögzíttetnek le. Akkor nem lehet utólag azzal érvelni, hogy a rögzítés időpontját hónanokkal követő időben felemelt adók, munkabérek vagy ipari cikkek árai már mind tekintetbe vétettek a mezőgazdasági árak annakidején történt megállapításánál. (Ügy van! JJqy van!) Az adók 1941 július hó óta körülbelül 25 százalékkal emelkedtek. Az iparcikkek árainál pedig úgy áll a helyzet, hogy az árrögzítés alkalmával az ipari cikkeknél legfeljebb 5 százalékos áremelkedés volt még^ bekalkulálható, ezzel szemben a mezőgazdasági üzem számára legszükségesebb körülbelül 50 iparcikk közül csak mintegy 10 százalék maradt az áremelkedés tekintetében az 5 százalék alatt, a többinek ára ellenben a legális forgalomban, tehát a hatóságilag megállapított áron 12—-160, zugforgalomban pedig 150—350 százalékkal emelkedett. (Ügy van! Ügy van!) Sőt még rosszabb a helyzet, mert köztudomású dolog, hogy a legális forgalomban .alig jut valaki hozzá ezekhez a cikkekhez, igen gyakori eset tehát, hogy kényszerhelyzetben, nem nyerészkedésből, hanem mert másként nem tud termelni, kénytelen a gazda a zugforgalmi árat megfizetni. Ezt pedig nem lehet belekalkulálni az. üzemköltségbe, mert nem legális. Itt ki kell jelentenem, hogy a mezőgazdaság nem arra helyez súlyt, hogy a mezőgazdasági termeivények árai minél magasabbak legyenek. Mi nem az árszínvonalat akarjuk emelni (Ügy van! Ügy van!), hiszen nagyon jól tudjuk, hogy mi ennek ' a következménye, hogy ez általános drágulást eredményezhet. Nem ez a mi kívánságunk, hanem azt kívánjuk, hogy a termelési költségeinket meg tudjuk kapni és ezenfelül tisztes polgári hasznot érjünk el. Semmi mást nem akarunk. Akik bennünket .azzal vádolnak, hogy árdrágítók vagyunk, azok nem ismerik a mezőgazdaság helyzetét és nem ismerik a mezőgazdaság hazafiasságát. (Ügy van! Üoy van!) Ezekben soroltam fel nagyjában mindazokat a szempontokat, amelyeket a mezőgazdaság^ fejlesztése érdekében azonnal és állandóan érvényesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy a termelés fokoztassék • és ne csökkenjen állandóan. Ami a háború utáni vagy később folyamatosan foganatosítandó mezőgazdaságiojlesztést illeti, ez már sokkal komolyabb és nehezebb kérdés. Ezt mi magunk nem is tudjuk megöl-